Szombati István

Nők

2022. október. 25. - 10:47

Jázmin

− Megint itt vagy, Füsti?

− Szerda van, tíz óra, ilyenkor, többnyire, ide szoktál jönni.

− Mit akarsz már megint? Nem mondtam volna még, ha sohase lesz pasim, akkor se fogok ismét összeállni veled. Azt hittem, sikerült rájönnöd, hogy rendesen elfáradt szürkés kapcsolatunk. Nincs új a nap alatt. Mindegy, mit nyomunk be, mindennap az a lemez forog. Sose vetted észre, mért olyan a szemem, amilyen sose szokott lenni? Mért váltok tenorra, mikor szoprán vagyok?

− Kérjek egy konyakot?

− Utána hívsz taxit, vagy ölbe viszel tovább?

− Olyan nagy a vétkem, mert látni akartalak.

− Ha ragaszkodnál hozzá, adok egy fényképet.

Ivott a söréből, rágyújtott, várta, hogy kérdezzem: beadtad a válókeresetet?

− Megint rossz napod volt? Ne kérjek valamit?

− Azt hiszem, mondtam már, vezetni szeretnék.

− Kivit vagy ananászt?

− A zöld szín most nem menő, csüng az eső lába, hullnak a levelek. Gügyögjed, mit akarsz, miért iszol pilsenit, ha engemet konyakkal srófolnál?

− Szeretném, ha tudnád…

− Hogy mikor osztozkodunk?

− A ruha nem érdekel, van anyámnál hatszáz.

− Ami nálam maradt, gondolod, még jó lesz, ha kinyitom a kaput?

− A buldogra gondoltam, közösen vettük.

− Meg kéne feleznünk?

− Hogy könnyebb legyen neked, hetente cserélnénk.

− Gondolod, örülnék, mikor érte jönnél?

Intett a pincérnek. Sejtette, mit ennék. − Ne fáradj, Füsti, elment az étvágyam. − Könnyedén felálltam, nyitottam az ernyőm.

− Hová rohansz, Virág?

− A földhivatalba, Géza szépen megkért…

− Összejöttél vele?

− Azt hiszem, Füsti, sose voltunk széjjel.

− A buldoggal mi lesz?

− Ha későn érek haza, Géza sétáltatja.

− És ha besegítenék, egyik héten nálam, egy hétig nálad…

− Vasárnap, ha átjössz, megkérdezzük Gyopárt. Ha azt mondja, hogy oké, viheted egy hétre. De ha kiteszed a szűrét, mint amikor csaholt a babádra…

− Üzleti susmus volt, hogyan bizonyítsam?

Gréti

− Helló!

− Megismersz még Pongrác?

− Három év nem épp egy évszázad.

− Három és fél.

− Akkor még rezidensek voltunk.

− Te Szolnokon.

− Én pedig Budán – húztam ki magamat, mintha ez evidenciának minősülne.

− Mit keresel erre?

− Nevezd a nevén.

− Városliget?

− Tovább!

− Gábriel arkangyal előtt.

− A szárnya alatt hány ősünkre vigyáz?

− Az uralkodóink neveire gondolsz?

− Azt a dedósok is tudják.

− Hétvezér, Béke szobra…

− Tovább!

− Nem vagy százas, Gréti?

− Miért ne lennék?

− Jutkától úgy tudom, már az első évfolyamon gyereket akartál.

− Te talán nem?

− Megint félre értesz?

− Miért smároltál le akkor az árkádok alatt?

− Fiatalok voltunk.

− Azért húztál a sötét lépcsőházba?

− Azt mondtad, hogy ott laksz.

− A nagynéném lakott ott, aki felnevelt a roma anyám helyett.

− Azt mondta, vigyél fel?

− Azt mondta, bármikor jöhetsz egy igazi herceggel.

− Te első látásra hercegnek láttál?

− Mint egy nádirigó, olyan komoly voltál.

− Minden fiú komoly, ha ilyen bombázót lát.

− Azért pukkadoztál, míg nem jött a vörös lány?

− Beszélj szebben róla, ő a barátnőd volt.

− Az igazit kerestük, míg felhajtottunk téged.

− Mért lázítsz ellene?

− Én se voltam különb, csak akkor bújtam ágyba, ha peteérésem volt.

− Mit akartál bizonyítani sátoros anyádnak?

− Hogy az egyetem mellett is tudnék gyereket nevelni.

− Akkor miért nem tetted?

− Akartam… veled.

− Miért szipogsz, Gréti?

− Mindig bunkó voltál.

− Bocsáss meg…

− Engedd el a kezem!

− Tudod mit, Gréti, evezzünk békésebb vizekre. Miért mentél vidékre a főiskola után?

− Baleset.

− Szerelmi?

− Rosszabb.

− Meghalt a…

− Volt egy rohadt cisztám. Az egyik profunk jött rá. Befektetett gyorsan egy magán klinikára. Ki- és bevizsgáltak, hogy kés alá vihessen. De semmi nem úgy történt, ahogyan tervezte. Altatás után, mikor felvágott a sebész, leállt a ketyegőm… Nekem, a rezidens, kardiológus csajnak! Nem bírtam mozdulni, azt hitték, hogy végem. Ha még jól emlékszem, legbelül nevettem, s csodák csodájára, a hullának hitt alany „lefotózott” mindent. Mire vársz asszisztens, üvöltött zavartan egy másfél mázsás böllér, kapkodd a lábadat, röppenjél azonnal a csodamasináért! Miközben a doki dögönyözni kezdett, sikerült picit megtréfálnom őket: „kiléptem” magamból, s a félig halott testből, akár egy légcsavar, pörögtem fölöttük, rögzítettem mindent…

Pongráccal, úgy láttam, elszalad a csikó. Tapsolt, vivátozott, mint egy hülye gyerek.

− Bolondnak nézel?

− Sose tenném, Gréti.

− Akkor most miért kell pofákat vágnod?

− Kívánok egy cigit.

− Füstszűrős jó lesz?

− Jöhet.

− Kérjél Gábrieltől.

Amire gondoltam, azonnal beugrott, fitymálóan nézett: még mindig nem vagy százas?

− Te talán zseni vagy? Olyan szemmel nézel, mint a kollégáim. Ha ideggyógyász lennél, biztos beutalnál a bolondok házába. Nyögjél már valamit! Tudom, időközben főorvos lettél. A nők úgy csüngenek rajtad, mint egy sztárszínészen.

− Elárulod, Gréti, mit „láttál” odabent?

− Azt, hogy futsz utánam, ölbe akarsz venni…

− Akiért futottam, az a barátnőd volt.

− Én úgy láttam odabent…

− Megint elvetéltél?

− Míg fogtad a kezemet…

− Nem a te kezedet, a Jutkáét fogtam. Miután megszülte a fiam, oltár elé vittem.

Lolita

Nem tudom, Lolita, miért hívtál megint. Próbáld már elhinni, nemigen tudok rajtad segíteni! Ahogy te szeretnéd, úgy biztos, hogy nem. Arra pedig nem vagyok vevő, hogy „a csalódás csíráit tovább melegítsem”. George nem olyan tökéletes szálfa, amilyennek látod. Csak a saját műfajában – mint mondjuk, Beethoven – géniusz. Talán azt se tudta, miért csüngtem rajta, miért segítettem, hogy belőlem ihletet merítsen. Meg akarsz követni? A nagybátyád nem mondta, miért vettük rögtön a szárnyaink alá? Gondolod, ha rátelepedsz, zongoraleckéket vásárolsz tőle, mint a Brunszvik lányok Beethoven kapcsán, jobb műveket alkot a zenei füleknek? Netán habókos perceidben olyasmit is mondtál, ha oltár elé vezet, villát kap apádtól? Nem árt, ha tudod, George nem olyan alkotó, aki a halálos ágyáig güzülni szeretne. Kétszínű, sokszínű, akár a szivárvány. Ami talán biztos, rám, az énekesre, azért nézett másképp, mert nagybátyád, a tudós, egyengette útját, amíg botladozott. Nélkülünk, bizton merem hinni, sose jut odáig, ameddig jutott. Aranyos bácsikád ismerte a lelkem, sose gyanakodott, megbízott bennem. Talán élvezte is, ha Georg bohócként ugrált körülöttem. Nyilván te is tudod, miután a villánkba fogadtuk, George szonátát írt tudós nagybátyádnak, ahogy Beethoven Brunszvik Ferenc grófnak, miközben a vak is látta, Jozefint szerette.

Ne szipogj, Lolita, úgyse fogsz meghatni. Fújd ki az orrodat. Ne tapadj George-hoz, inkább keringőzzél, vagy indulj teniszezni. Keress új barátot, ahogy én is tettem, míg nem voltam tudós bátyád neje. Ne nyávogj, ne nyafizz, mint egy fázós csibe. Nem vagyok az anyád, jó lelkű dadusod. Mit akarsz még tudni? Volt-e rajtam bugyi, mikor pongyolában kergetőzött velem? Akár csak minálunk, nálatok is, mint a gödény, iszik, füves cigiket szív, s mikor étvágya van, szűz lányokat fogyaszt. Egyetlen érdeme, hogy olyan műveket ír, melyeket már akkor is megvesznek, ha csak a fejében szikrázik. Neked hány dalt írt már? Gondolod, hogy érted, a kék szemedért teszi?

Bevallom, Lolita, kezdek kiakadni. Ha a közelemben lennél, biztos nyomnék egyet. Vagy még úgy gondolod, csak a mosónővel meg a mindenes kislánnyal perdül a sötétbe? Még most se bírod hinni, miért vette pártfogásába egykor zenetudós bátyád?

Hosszú csend legyezett, negyven fok árnyékban. Ha jól hallottam, vékony zsebkendővel törlöd a szemedet. Próbálj megérteni, drága kis pintyőkém, huszonhárom múltál, egyetemista vagy, közgázos leszel, a te munkádhoz aligha szükséges toronymagas zongoratudomány. Meddig bálványoznád még azt a hintás pasit? Miért nem dobod ki csinos villátokból? Mikor lesz Csontváry, Beethoven, ha élete végéig a mások kenyerén él?

Betti

Miután elváltatok, nemcsak a szemetek, minden porcikátok figyelt és kérdezett: kinél szeretnél lakni és maradni? Feszülten néztetek, mintha a döntésemtől függne mindnyájunk élete. Kevélyen perdültem, mint akinek mindegy. Kuncogtam magamban, s mind a két kezemmel egyszerre intettem. Mire ti is egyszerre dobtátok a kérdést: Sára vagy Janó? Itt is, ott is, pörögtem élénken. Remélem, tudjátok, akár a fecskéknek, mindenhol fészkelek. Sejtették a célzást, mert bármibe kezdtem, két hónap múltán biztosan tudtam, hogy az, amit ejtettem, ma már nyerőbb lenne. Ha nem néztétek jó szemmel, mikor mellényúltam, próbáltam valahogy szponzorálni magam: különórát adtam angolból, németből. Ha nem voltam Janónál legalább két napig, rögtön rám csengetett: mi történt, Bettina, miért orrolsz megint? Megvonom a vállam, bár ezt aligha láthatta az okos telefonban. Baj, hogy megbíráltam azt a francia blúzt, amit Sára hozott neked? Mivel nem feleltem fura kérdésedre, újabbal bombáztál: vizsgákra gyúrsz megint, minden évben más táj? Bocsáss meg, Janó, s magyarázat helyett azonnal kinyomtam. Ne szabadkozz, Betti, mondhatta magában, tudom, mi az ábra, megérkezett anyád egy újabb ruhakölteménnyel.

Helló, Sára! (Mindkét ősömet a keresztnevén szoktam szólítani). Ahogy közeledtél, dagasztottam picit mosolyom tárházát. Rögtön észrevetted, nem vagyok őszinte. Megint apádnál császkáltál?

Janó, akár egy jegenye, az ég tetején mászkál. Tengerkék szeméhez bézs színű, nejlon sálat visel. Sohase sportolt, de mióta kopognak az X-ek, konok hiúsága testépítést ajánl. Ne csak azért nézzék, súgjanak mögötte, mert ismert céget vezet. Tudom, Janó, mondtam, annyira ismerlek, mint a tenyeremet, te nem a zsebtükrödben, a dögös nők szemében méricskéled magad.

Ha anyám villájában vagyok, naponta felhívom. Ha mégis elfelejtem, visít, mint egy majom, ha otthagyja az anyja: mi történt, Bettina, bevarrták a szádat? Nyugi, Janó, élek. Üdébb jelződ nincsen? Mondhatok kettőt is: virulok, szikrázok! Megvan még a kocsid? Azt hiszem, igen, bár időnként az aktuális párom kölcsön szokta venni. Kivel mászkálsz megint, miért nem informálsz az újabb lovagodról? Te minden apró titkod az orromra kötöd?

Élveztem, amikor vergődött, lenyelte a békát, de nem bírta sokáig, pattogott azonnal, mint egy gumilabda: ha megkerül a fiúd, az a kerti törpe, röppenjél át hozzám, a cég szívében vagyok! Nem zavar, Janó, kottyintottam picit vékonyabb zöngékkel, hogy a melósaid szeme darabokra cincál, míg az üvegkalickádig jutok?

Hümmögtél keveset, piszkáltad a bajszod, mint aki mérlegel. Végül azt ajánltad, menjek a Zserbóba. Mentem. Mint általában mindig, kicsit megelőztél. Egy pincérrel trécseltél. Nőket ne küldj, Botond, most egy bögyössel randizok a kispesti pincében.

Ahogy észrevettél, öklömnyi szemeid labdaként pattogott. Szélvészként röppentél, s mint a szerelmesek, az arcomon csüngtél. Szőrös vagy, Janó, meghalt a fodrászod? Neheztelve néztél, legalább fél percig, mintha én lennék a hibás, hogy nem nézel tükörbe. Gyorsvonat az idő, dörzsölted az állad, ötvenkilenc vagyok! Csak leszel, Janó, két és fél nap múlva. Akkor is nagyon sok, bár kitartóan gyúrok, nem árt egy kis szakáll. DiCaprio kettőnek képzeled magadat? Úgy vettem észre, zavarni kezdte csipkedő mosolyom. Mint egy sértett páva, ha a társa kicsúfolja, sértette az egód. Nézegetni kezdtem lila körmeimet, vártam, hogy eláruld, miért hívtál ide. Látni akartalak, addig se lógnak rajtam az unatkozó hölgyek. Tudtommal nem a nők zavarnak, csak áttetsző meséik. Tördelted a kezed, megpróbáltál picit fölöttem maradni. Nem bírtam díjazni zavart buzgóságod. Térj a tárgyra, Janó! Ott tartottunk, Betti, szívtál sárga koktélodból… Tudom, hol tartottunk, miért nem lépsz tovább? Közelebb hajoltál, nehogy más is hallja: lenne egy csepp titkom… Akkor csöpögtessed! Tudod, miért váltam el gyönyörű anyádtól? Mire én bántóan somolyogni kezdtem, úgy tudom, Janó, ő vált el tőled. Ingatta a fejét, mint aki rosszul hall. Emeltem a hangom: ő már két lábon állt, volt egy divatcége, mikor te programozni kezdtél egy koszos egérlyukban. Hápogott keveset, úgy tettem, nem látom. Mivel háláltad meg, miután segített? Emelte a kezét, megadom magamat. Ne folytassam tovább? Azt hiszed, nem tudta, hogy miért csak hetente egyszer ölelkeztek?

Mara

Nálunk reggelente nem csörög az óra, a telefon se kopog kisagyunk ablakán. Bár apám cégét próbálom bűvölni a főiskola után, igyekszem mindig pontosan érkezni, hogy ne adjak okot az irigy susmogásra, persze, neki lehet… Otthon se figyelünk egymásra. Apám az alsó, én a felső szinten élek nagyra nőtt párommal. Nincs köztünk főnök és beosztott. Aki előbb ébred, felteszi a kávét. Mostanában rendre Tomi a befutó. Kezdek ellustulni, ernyedés kopogna a harmadik X után? Jó lenne egy gyerek, oldaná pindurit szundizó közönyöm. Tomi tanársegéd, azon a fő sulin, ahol pár éve végeztem. Kopasz, mint a csiga, ha elhagyja a házát. Kilenc és fél évvel idősebb nálam. Nem éppen macsó, bár az egyetemen, míg csapta a szelet, úszott a srácokkal háton és váltóban. Mióta rám szállt, a gépen bütyköl mindig. Megköveti Einsteint, valamin dolgozik. Most, ahogy ébredek, nyom egy vékony puszit s hozza a kávémat. Nézem a rádiót, mivel távolabb van tőlem, kérem, hogy nyomja be. Minek, nincs új a nap alatt. Vírus mindenfele. Ha nem mászkálsz sehova, otthon is megtalál, kaszál mindenfelé.

Ha ránk kerül a sor, melyik vakcinát választod? Megvonom a vállam: azt, amelyiket az orvosom ajánlja. Újévkor azt mondtad, az orosz lesz a nyerő. Lehet, hogy azt mondtam, akkor még nem tudtam, hogy másodmagam vagyok.

Tomi meglepődik, kékül, zöldül, sárgul, szivárvány az arca. Ernyed a jobb keze, elejti a cigit. Potty. A borsónyi parázsfoltot ejt a kávézóasztalon. – Úgy kéne értenem…

− Úgy.

− Mióta nem jött meg? – Két ujjam emelem, somolyogva legyint. – Máskor is megesett, hogy késett néhány napot.

− Most nem napot, Tomi, hónapokat késett.

− Miért nem szóltál eddig?

− Titkon reménykedtem.

− Abban, hogy úgy maradsz?

− Elfeledted, Tomi, miről csicseregtünk nászutunk hajnalán?

− Szúrjuk ki a gumit?

Úgy van, biccentettem picit, mire cigivel kínáltál. Mondtam már, hogy úszkál? Elkaptad a kezem: hány centis a magzat?

− Magzat? – nevettem fejhangon, szinte ijesztően. – Még alig lehet nagyobb, mint az anyajegyed a bal cimpád tövénél.

− Akkor?

− Mit akkor? Kell a bizonyosság, pillér nélkül nincs híd.