A szerelmes versem titkos élete

nem emberi terepen

szívhangja öblös paták.
hajsörénye keskeny széllel szitál.
az erdő halkan rezdül lába alatt.
kentaur-lovas hátán időz.
az úton egész közel 
mélyen szemébe néz.
egy őz.
 

felleg-altató

farkas-felleget kergető 
bárányfelhő vagyok,
valaki kezdjen el számolni,
aludni kéne már.

Szonett a szép estékről

Kifizettem az utolsó pohár bort. 
Besötétedett. Akartam indulni már.
Részeg ujjaim kergették gombjaim. 
Szép estét búcsúzóul egy társaság kívánt.

Szép estét? Nekem? Legyen szép az út a 
városon át, ami haza vezet? Szép
legyen az éjjeli járat? Legyen szép 
a hajléktalan, ki feltúr majd kukákat? 

Jelentéktelen, aki ezt kívánta nekem. 
Nekem, aki szintén jelentéktelen.
Legyen hát! Mondom. Legyen szép az este!

Visszatértem, leültem helyemre.
Szófogadó lelkem egy újabb pohár 
mélyén, pont azt a szép estét kereste.

A szerelmes versem titkos élete 

A szerelemes versem, azt vette észre magán, 
hogy nem is szerelmes és nem is vers. 
A szerelemes versemnek ma nem ízlik a kávé, 
és a hangulata sem jó. 
A szerelmes versem most egy rég nem hallott zene, 
ami túl halk, a mellette ülő fiú fülében szól, 
aki keskeny borosta alól kedvetlenül bámul kifelé.
A szerelemes versem ma lóg a villamoson, 
pedig nem szokott, és csak egy megállót, 
mert kell még a jegy, későbbre, a kórházból hazafelé.
Akkor majd neki is ülni kell.
A szerelmes versem lógatja az orrát szégyenében 
és ennek örül. A szégyenérzet miatt imádkozni kezd, 
ettől hamar elfelejti az ízetlen hamburgert.
A szerelemes versemnek fáj, 
hogy az abortusz kapcsán nem említik őt, 
csak más felelősöket. A politikát, 
a válságot, a háborút meg az elégtelenségeket, 
de a szerelmeskedés felelősségét nem. 
A szerelmes versem dühös. Beér a kórházba és rájön, 
hogy meg kellett volna íródnia, 
valahogy, mégiscsak. Neki. Nekik. 
Talán még nem késő, de már azt sem tudja 
ki mit akar, és kitől, hisz nem ismer senkit
csak magát, vagy talán azt sem igazán.
A szerelemes versem hazafelé már csak egy akciós vodka, 
egy rendetlen hálószoba, egy félig kiszáradt kaktusz, 
és egy menhelyről megmentett kutya. Estére már csak egy 
rongyos könyv, naplemente a koszos ablakon, 
mély alvás az ágyban, ami bár divatos és drága, 
mégis üres és hideg. A szerelemes versem 
ma sem lett szerelmes, és ma sem lett vers. 
Pedig jó volna olvasni, abban az ágyban, ahol
még a háta sem ér hozzá senkinek.