Átjárások / Párizsi kapcsolódások…

Éber átmenetben: piknik és mini-kiállítás a Père-Lachaise-ben!

Város a városban, Minden Kertek kelyhe: kismillió lélek nyugvóhelye…

Fotográfiák, kísérleti fotó-költemények egy elhagyott sírbolt rücskös, váltakozó fény-árnyékokban káprázó felületén… Archaikus technika és kortalan (leképzett, rejtett, majd feloldott) jelenlét a temető sűrűjében…

Múzsa és költő a vihar elől egy lakatlan kriptába menekül… Éppen beférnek állva, s enyhén elázva: egy lágy tanninos malbec-et, Château du Cèdre Extra Libre-t, hozzá tengeri falatokat (surimi de chair de poisson) kóstolgatnak, majd egy kobaltkék padon, a kis szigetként kiemelkedőn: a baguette, a zöldes-kék sajt és egy karakteres, illatos-zamatos vörös nedű, egy Bosquet des Papes is előkerül…

A leíró ismét egy repülőgépen: radar-malimba-kaval-gadulka… Dob, dob, duda-duda-dob, cin-cin-táá-nyér, dob!

Dobhártya-bezúzás, kü-kü-kűrt roncsolás! Csodás-furfangos hangrétegek: szférák indusztriális zenéje, malterkeverő csomósodó ritmusa, ütve-fúró rekedt zakatolása, majd pörkölt kávé illata áramlik az orron, homlok-darálón át, s minden egyben zúdul a fülbe, a Kísértet-menyasszony, Dvořák dramatikus kantátája fokozatos hangerővel hömpölyög (Saturova-Cerny-Mikulas és az MR Szimfonikusok pulzáló masszává alakulnak, Petr Altrichter kirepül az űrbe)…

Kőbarlangok, kőbányák kőtörmelék-zúzalékai, a kőnyűvők tenyér-kéreg roppanásai, a kísértetnő képlékeny keble, kebelrost-fátyol surranásai (duch nevěsta, ňadra ducha, tvárné lůno ducha / le sein malléable du fantôme), Mozart D-dúr kürtversenye és az Einstürzende Neubauten Kollaps albuma is egyszerre szólnak, ó, ooááá, légörvény-wc-fülke krónika, ó, kakaó-fóbia, jaj: össz-hang-zak-lat-tan… 

Vágás!

Reggeli séta a nyolckerben. A még szinte alvajáró leíró mellett két tizenhat körüli lány lépked. Íme, mondat-fosz-lányaik. Egyik: bazmeg a gecci tanár lenyomatott velem 20 fekvőtámaszt, fasszomat, mer’ megint csúnyán beszéltem, de csak azt kérdeztem, hogy ki a gecci hallgat ma klasszikus zenét? Másik: jaa, faxom, biztos ő hallgatja, mer’ egy kis köcsög!

Sétáljunk tovább… Amott, ismét Párizsban (az előbbi szintektől és színterektől nagyon távol): őskertek és botanikus csoda-ligetek nyílnak meg… Tükröződések játéka pocsolya-felhőkben és mozaik-töredékes felhő-tócsákban: Jardin : nidraJ : Jardin : nidraJ… Palais des Tuileries, Jardin du Carrousel, rue de Rivoli, Jardin des Tuileries: a Concorde-tól a Louvre-ig. Arnidj – idnaraj – dinraj – anjird – rindaj…

Aztán foltok, pöttyök és pontok: most pointillista hidakat látunk (pont most). Optikai keveredések, szemlélet-vesztések, a szemekben színtani mákszemek… Ciánkék, bíborvörös és sárga pigmentek hívnak a távolba, a szubtraktív színek habarása, fröcsögtetése kacéran zaklatja a belső szemeket – s a Szajna-parti, múlt-piktori zűrzavar tovább hív a feketébe, a betakaró mély-sötétbe…

Tónus és érték, forma és mélység: a recehártyáján hívatottak egyesülni…

A férfi frusztráltan (talán csak egy elcserélt fejben) ismét egy repülőgépen: a Bohémélet nyomában / a letűnt idő gyomrában…

Felhő-heverőn hánykolódva hever ő, miközben időtlen panoptikum-padlásszobájában, bódultan ringatózva: hintaszéke himbálja megnyugtató halálba…

A felhőkben hang-poémák, képkockák és arc-hasonmás habzások jelennek meg: Puccini, aki: Giacomo, mellette: Aki Kaurismäki, és néhány szellem, aki nem Kaurismäki… Aztán a kortalan Bowie, Iggy Pop, majd Les Rita Mitsouko és Arvo Pärt zenéi (a fejet-agyat-elmét befedő) légbuborékon át sisteregnek-ájuldoznak be, s egyre beljebb…

Éppen A Pont-Neuf szerelmeseit forgatják (most visszafelé)… Leos Carax szépséges-nyers víziójában Juliette és Denise vakon, lángolva ölelkeznek, nyomor és kilátástalanság hempereg a híd szegletében, szenvedő szenvedély őrjöng az aluljárókban, fájdalom, őrület – és egy megfoghatatlan, halálosan szomorú tisztaság remeg a levegőben…

Vágás!

Tengerparti, karcsú sikátorból a Devil-szonáta szivárog középkori kőfalak közül (Tartini műve szakadozik), ó, ó, ismét Piran… Egy visszatérő nyest-nyuszt rágja a költő bal lábának gyulladásoktól izzó nagyujját… A reggeli pezsgő mellé egy másik párizsi történet villan be: A szép akasztott históriája, Andrássy Gyula zavaros életrajz-töredéke hallatszik a rádióból, a Monarchia idejéből…

Párizs! Éjszaka / hajnal: rendkívüli állapotok érnek- és ébrednek össze… A szétmálló szavak savasat szavalnak, Baudelaire pórázáról leszakadnak a prózák, az isteni dög (is) elszabadult… Rimbaud megkéselt köpenye alatt fölszakadt Hold-narancs vérzik…

Tat d'urgence – az Art Zoyd le- és felkavaró zeneműve hullámzik, a szólam-futtatások és fúvós-botlások törmelékekké tördelik a tértudat tükreit… Tzara, Eluard, Aragon és Hans Arp vers-szilánkjai egyszerre szúródnak be, Jacques Roubaud fekete csöndjei, meditációi, gyász-ellenfényei roppannak, Hélinand De Froidmond halálversei mögött összeomló kolostorok rom-hangjai és katakomba-hörgések tapadnak össze…

Költő a reptéren (egy elázott térképen). Rajta két vörös ing, egy fekete-fehér pöttyös kendő, két fekete zakó, a zsebekben például François Mauriac 1923-as fikció-regénye, a Genitrix, és Alfred Jarry 1902-ben készült műve, a sötéten humoros, eszementen erotikus és tudományos-fantasztikus: Le Surmâle! E könyvet a leíró régebben magyarul: A Szuperhím címen olvasta. A párizsi példány egy szajna-parti antikváriustól származik, a múzsa ajándéka…

Képek a zúzott Nagy-képben: alul-rendezett Woodoo-mágia, nagyon náthás Nacebo-hatás, elme-nyúzás, psziché-foltozás, forgatókönyv-változás: jaj, egy kibelezett manga-démon rúg (valakit) mellkason… Újabb fölfelé zuhanás, nincs ellenvetés, fokozódó belső-fanyar ne-vet-(tet)-és…