A székely fehérnépek Pestre keverednek a koronavírus üdején

Történt az Úrnak 2021-es esztendejében, az anyamagyar fővárosnak a szűvében, pontosan abban az évben, amikor az egész világ majdnem megkrepált egy hitván vírusban, s akik megmaradtak, azok úgy meg vótak jedve, hogy házból egy kerek évig ki se búttak. Ha valamétt nagyon muszáj vót méges, mondjuk a bótba kenyérétt, csak maskarában mertek kimenni, ejsze valamétt nagyon szégyellték magukot ezek a pestiek, mett olyanok es vótak közöttük, akik a kocsiba se vették le magikról, biztos azétt, hogy nehogy vaegy szomszéd megüsmerje őköt az autóspályán, s az útról lesiritse dühiben.

Egyedül csak Székelyfődet nem fenyegette a veszedelem. Ahogy a vírus Csicsóba megérkezett, a tudákos doktorok fogták magikat, s bécsalták a lájbitépetőbe. Ott addig-addig tőtötték a felest a rusnya pára poharába, hogy az asztal mellett eccercsak elpilledt. Azzal pár ügyes legén fogta magát, s koronát a fejiről levette, s uzsgyi neki, vitték es bé a kórházba a tudákos doktoroknak. Azok se sokat tusakodtak, a koronáról azokot a rusnya tüskéket leműtötték, s bérittyentették a pálinkafőzőbe. A kísérletezéshez semmiféle kedvük nem vót. Hallottak valami olyasmit a televizorban, hogy azok a mocsok rizsevő kínaiak a laboratóriumban addig-addig okoskodtak, hogy a vírust elfelejtették bérekeszteni a kémcsőbe, s az iszkiri neki addig futott a világba, s szaporodott, sokasodott, hogy bé kellett jelentsék a világjárványt.

A székely doktorok a kémcsövekkel nem es foglalkoztak, gondolták, a pálinkafőzőbe biztosabb helye van, s ha lesz belőle egy negyvenfokos fenyővíz, abból senkinek baja nem lehet. Úgy es lett, ahogy kiokoskodták, a kicsi tüskékből fáintos pálinka főtt, pont olyan, amilyen a székely asszonoknak való, hogy cseppet megpendüljenek tőle, s nagyobb kedvet kapjanak a petelózáshoz. Lett es Székelyfődön nagy vigadalom, Kézditől Keresztúrig az összes fehérnép olyan gerjedelemre kapott, hogy az emberek szusszal nem győzték, s mán azon gondolkoztak, elkűdik őköt a rusnya rizsevő kínaiakhoz, mett akárhogy es nézzük, akkármilyen hitván rucahergetőjük van, mégescsak többen vannak, s ha jól beszélnek velük, ezt a sok asszoni gerjedelmet csak sikerül enyhíteni.

Kiválasztották azokot a cedeléket, akikkel bírni az uruk mán nem tudott, s feltették őköt a csicsói repülőre. A pilótának megmondták, hogy Kínáig velük meg se álljon, s vissza ne merje őköt ide hozni, mett azokkal se igen bírnak, akik itt maradtak.

A pilóta ejsze valami surgyelán lehetett, mett nem értett a szóból, s asszonok addig-addig simándiskodtak, búttak bé a pilótaszék alá, s ott mindenféle csemerséget műveltek, míg a gép az útjáról elsirült, egyszer csak, mit ad Isten, a ferihegyi repülőstéren kötött ki.

No, itt a fehérnépek mind letódultak, s azzal eresszed neki a nagy városnak! Csudálkoztak, szemeskedtek a sok kirakatban, az uruk esszes pénzét elpallták mindenféle kencékre s gúnyákra, hogy a pesti férfiaknak tessenek, s ezzel bosszulják meg, hogy őköt ilyen csúful otthonról elkergették.

Vót közöttük két igen szép teremtés, Józéfa s Ámáli. Ditraiak vótak, azsangorjáró, darázsderekú, szikraszemű cinkák. A többi se sokban maradt el tőlök, de ők olyanok vótak, hogy a pesti nagy rekkenőségben a levegő pendelyük suhanására úgy elkezdett mozogni, mintha vihar készülődne, s feredők filagóriájában a platánok mind fenyőfákká változtak, a Duna helyibe az Olt kezdett kanyarodni, s a Parlament ablakából a miniszterek feje csak úgy tekerekedett ki, az ország bajaival nemigen foglalkoztak, amikor a Kossuth téren a két csudálatos fehérnép flangálni kezdett, megszakították a parlamenti ülést, s igyekeztek egymás hegyin-hátán le a lépcsőn, s azzal tódultak es le a térre, hogy udvarolhassanak a két tüneményes asszonkának. Azok a miniszterekkel nem sokat törődtek, ígérhettek fűt-fát nekik, csak csufondároskodtak, s kacagtak rajtuk, s mondták, hogy ők biza politikushoz feleségül nem mennek, hogy osztán egész nap üjjenek otthon egyedül a nagy házban, s uruknak örvendeni ne tudjanak.

Mán majdnem verekedésig fajult a helyzet a miniszterek között, hogy melyik hijja fel a két fehérnépet, hogy megtekintsék a parlamentet, hátha méges meggondolják magikat, amikor elébukkant az egyik szép fáintos mellékutcából két poéta, s látták, hogy a miniszterek magikkal vannak elfoglalva, s pont olyan csemer módra viselkednek, mint a lájbitépetőkben szoktak, s még csak pálinkát se kell igyanak hozzá, megggyőződtek róla, hogy a fehérnépek ereje a tüzes víznél es erősebb, s hogy a bűbájosságuk alól még az országot vezető tudálékos urak se kivételek.

Az okostelefonjukba erről fel is jegyeztek egy-egy ügyes szonettet, s ott a téren sebtiben elszavalták. Az asszonok szíve ettül nagyott dobbant, mett ilyen szépet se a miniszterektől, se odahaza a székely legénektől nem hallottak.

S hát még amikor megtudták, hogy mind a két poéta Székelyfődről való, az egyik zetelaki s a másik brassai, nem sokat kérették magikat, még az esküvő üdejében is gyorsan megegyeztek.

A két poétát a televizorban egyfeszt mutogatták, s ami még rosszabb, hogy az adásba az asszonokot is béhívták múzsaminőségben. Vót es otthon nagy elkeseredés, sivalkodás, hogy a két legszebb fehérnép Pesten elkelt, s hanemegyeb a többi asszon gerjedelmét is csillapítani fogja vaegy innen elkőtözött legén, s ha a többi fehérnép magát a sok könyörgő szerelmetes levélre meg nem gondolja, ejszen még Székelyfőd es kihalt volt, s a székely mesének más vége vóna.

Fotó: Dávid Botond