Illó

Érvelések

Hangzatos érveid
ezerszer hallatod,
a holnap, a nép, a korszak,
a megmaradás! Vallhatod,
hogy a gyermekáldás jól jön
néha, ha fogytán a földi dolog,
és nincs mit tenni, csak menni, erőltetni,
de a népszerűséggel azért várjunk,
mert ha minden rajtunk múlna,
csak olyan nyurga, magunkfajta
gyerekek jönnének utánunk,
a szép nyakad, szabálytalan arcom, görbe lábunk,
az egész talán káoszba is fullad, a hibáink,
ahogy elsózod a levest, horkolok, és félünk, én a magasságtól, te a sötéttől.
Szóval a hangzatos érvek ellen is szól pár, amitől megdől
az elmélet. Halkan említem, és ezt ne vedd sértésnek, kérlek,
de szerintem semmi szükség nincs rám, rád
vagy a fiaidra, hogy lógjanak csak a ház körül vagy épp haza se jöjjenek,
mert hajnalig vadásztak, hogy holt húsból hízzon a család.
Tudod, miről beszélek, ez a nép, a mi fajtánk kinek lesz a veszte, hát bizony saját magának.
De nem akarlak lelombozni, ha szülnél, ugyan, miért ne, tedd meg,
én itt most hátra teszem a kezem, és kivárom, 
míg lassan, szépen megöregszem, és leáldozom, 
de ha addig még adódnának bizonyos előre nem látható dolgok, 
és mégis népesednék, majd szólok.

Illó

Kezdetben nem az illat
áradt belőlem,
valami egyszerű szag,
nem a fojtó, émelygető,
de facsarós, szabad.

Megismerkedésem veled nem az illatokról szólt,
más biomarkerek játszottak szerepet akkor, 
a test háttérsugárzása, azt hiszem, feromonok, vegyületek.
Közelebb kerültünk azon az estén, megismerkedésünkkor a húshoz. 
Ez akkor nem tudatosult, a bőr alá nem jutottunk aznap,
csak majd hetekkel később, vájtuk egymást, hatoltunk beljebb, 
mert semmit sem tudtunk, de mindent fel kellett tárni, és az az időszak
a szagoké volt. A szagok voltak nekünk az illatok. 
Szerintem ez mindenkivel így van, az ösztönösség előrébb való, 
először hat és elhomályosítja a finom részleteket.
Mennyit szagoltuk egymást, és titokban, a fürdőben magunkat,
hogy most akkor leizzadtunk vagy még épp nem, elég-e a parfüm,
a ruha a mosógépből mit örökölt. Az első csókokkal tulajdonképpen
felrúgtuk azt a társadalmi egyezséget, vagy etikai formulát, bárhogyan is nevezzük,
ami két ember ismerkedésének egyik alappillére, az elvárt összetevő,
tehát a tisztaság. A tiszta ember alapmotívuma látszott eltorzulni az ágyban,
majd később a közös filmnézéskor.
Megismerkedésünkkor minden piszkos jó volt, és mindent piszkosul élveztünk, te jószagú úristen.

Vált

Meghagyta,
számolj el 
mindennel,
ami belőled
valaha fakadt,
összesítsd, adatold
megváltásodat,
és ami még hátra,
élve, telve, a távlatok, 
hogy itt voltál,
az összes létező, rád hagyott
hóbelevanc, szóval a középszer
terhe gyakorlatilag,
a megfelelési kényszer,
visszamenőleg, akár órákra bontva.
A törekvések magasztosak,
talán igaziak is, meg a lózung
ötletek, amikből másnap
rendszerint emlék se marad. 
Minden, ami el sem kezdődött,
a sosem felnövő gyerekek,
a beígért házasság, a meg nem kötött, 
hiszen így is szorosan együtt, papír híján, a kötődés fölött, 
csak hát az elkötelezettség sosem hiányzott, meg a jogi szálak,
a számonkérhetőség kényelmetlensége,
az éveken át rakódott tárgyiasságok egybegyűjtése.
Ami belőled fakadhatott, az írás. A kétségtelen igazság,
szavak egymás mögött, mindenekelőtt a szavak!
Tiszták és rázósak, még épp vétlenek, már épp megváltóak.
A művészetterápia, az egész mögötti rend váza, 
az elviselhető percek kifényesítése és felmutatása.
A szerelem, ami erősen, hátulról fogott, 
a szakadatlan kötél szakadék fölött,
a belekapaszkodás képessége, a látásmód alakulása
a világot fürkészve, hogy mit és hogy jobban, és mit sehogy.
A mivé váljunk hát, a burok, amibe lógunk visszafeszített testtel,
és inkább nem kérdezünk vissza és nem szólunk, hátha nem kell,
csak ülünk a szavak felett egyre-másra, és ha nem a piára kapunk rá,
hát mire, az írásra, hogy legyen végre minden rendben, miközben
egyébként minden rendben, csak ez másképp fut ki fejben.
Szóval a szavak! Ha tényleg el kell számolni velük, 
akkor nézz magadba, ami elsőként jut eszedbe, írd le, 
ne javítsd, ne szépítsd, csak mormold és körmöld.
És aztán, amikor csak görnyedsz rá a kézre, kész vagy, és jön a jel, 
valami erős kényszer, hogy igyál, és iszol, és minden kötél szakad,
szépen, könnyen, a sötétbe merülve ér valami szívmegállás, 
amiben nincs köszönet és megváltás pláne,
te ott fekszel majd saját szavaiddal élve: holtan, de kiszámítottan.