Varga Melinda

A nők bíborvirága

2023. március. 08. - 10:55

Ringat, elsodor

Gyermekkoromban játék helyett
az erdő sűrűjébe vágytam,
naponta kibicikliztem a vadonig,
hallgattam a patakot, és beszélgettem
a széllel, aki fenyők közül rohant elém,
mint rég nem látott barátra, izgatottan várt rám,
az emberekkel nem tudtam megértetni magam,
ma is inkább a tölgyek susogó melankóliája
érint meg, az ember csacsogása, morgása kevésbé.
Értettem a fák és vadvirágok nyelvén,
figyeltem, hogyan nő ki a gomba a mohából,
a rókalyukat, a medvenyomot, az atlétatestű mókust
az ágak között, a félénk, fürge őzeket.
Ha becsuktam szemem, csak az illatokat éreztem,
és a határtalan susogást, morajló, ölelkező fákat.
A tűlevelekből kinőtt a tenger, az ég felé hullámzott,
ringatott, elsodort, ringatott és elsodort.

A repülés képessége

Szárnyaidat
bármikor előveheted
hónod alól,
a karod gyorsan átváltozik,
még angyalnak is képzelheted magad,
de csak akkor tudsz repülni,
ha már madárlelked van.

Az égre vetítem

Minden napra kitalálok
egy apró kívánságot,
és az égre vetítem.
A gondolat papírmadár,
a ki nem mondott szavak
üstökösök,
fényük hidegezüst.

Amikor madár vagyok

Újra az erdő, elnyújtóztam
a magas fűben,
fürjeket hallgattam,
éjjel madárrá változtam,
zuhantam a mezetlen ég felé,
puha felhőkkel telt meg a szám.

A nők bíborvirága

Hiszek a születésben,
havonta vörös virágba
borul a testem,
gyakran álmodom arról,
angyalszemű lánygyermek
pufók karja ölel,
a létezés értelme csak ez.

Bruegel és a romantika

Az első éjszakánkon
a hullócsillagok
az ablakunkba könyököltek,
megtanultak virágnyelven,
a hold talpas poharából
ittuk a bort,
buja rét lett hajnalra
a város,
pont mint egy Bruegel-képen,
amit az első csókod előtt
mutattál meg nekem.