Ugrás a tartalomra

A nők bíborvirága

Ringat, elsodor 

Gyermekkoromban játék helyett 
az erdő sűrűjébe vágytam,
naponta kibicikliztem a vadonig, 
hallgattam a patakot, és beszélgettem
a széllel, aki fenyők közül rohant elém,
mint rég nem látott barátra, izgatottan várt rám, 
az emberekkel nem tudtam megértetni magam,
ma is inkább a tölgyek susogó melankóliája
érint meg, az ember csacsogása, morgása kevésbé. 
Értettem a fák és vadvirágok nyelvén, 
figyeltem, hogyan nő ki a gomba a mohából,
a rókalyukat, a medvenyomot, az atlétatestű mókust
az ágak között, a félénk, fürge őzeket. 
Ha becsuktam szemem, csak az illatokat éreztem,
és a határtalan susogást, morajló, ölelkező fákat. 
A tűlevelekből kinőtt a tenger, az ég felé hullámzott,
ringatott, elsodort, ringatott és elsodort. 

 

A repülés képessége

Szárnyaidat 
bármikor előveheted
hónod alól,
a karod gyorsan átváltozik,
még angyalnak is képzelheted magad,
de csak akkor tudsz repülni, 
ha már madárlelked van. 

 

Az égre vetítem 

Minden napra kitalálok 
egy apró kívánságot, 
és az égre vetítem.
A gondolat papírmadár,
a ki nem mondott szavak 
üstökösök, 
fényük hidegezüst. 


Amikor madár vagyok 

Újra az erdő, elnyújtóztam 
a magas fűben,
fürjeket hallgattam, 
éjjel madárrá változtam,
zuhantam a mezetlen ég felé,
puha felhőkkel telt meg a szám. 


A nők bíborvirága

Hiszek a születésben,
havonta vörös virágba
borul a testem,
gyakran álmodom arról,
angyalszemű lánygyermek 
pufók karja ölel,
a létezés értelme csak ez. 


Bruegel és a romantika 

Az első éjszakánkon 
a hullócsillagok 
az ablakunkba könyököltek,
megtanultak virágnyelven,
a hold talpas poharából 
ittuk a bort,
buja rét lett hajnalra
a város,
pont mint egy Bruegel-képen,
amit az első csókod előtt 
mutattál meg nekem.

 

Befelé 

Befelé nyíló nyári rét vagyok, 
sas pihen lenyírt füvemen. 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.