A futár haláláról

Tóth Máriának a bukaresti Kriterion Kiadónál 1979-ben megjelent, A futár halála című regénye negyvennégy év után új szerkesztésben látott napvilágot, ezúttal Budapesten. Két évvel ezelőtt, amikor aradi otthonában meglátogattam az írót, nem sejtettem, hogy életre szóló élményben lesz részem. A dedikált regényt magammal vittem Barbadosra, és együltömben elolvastam. Napok múlva visszalopakodtam a történet színhelyeire, a történelem emberi tragédiákkal zsúfolt folyosóira, a szereplők sorsát görgető idő ösvényeire, és nem tudtam a hangulatuktól megszabadulni. Csingiz Ajtmatov A versenyló halála és Az évszázadnál hosszabb ez a nap világhírű regényeinek életterei visszhangoztak bennem. Tóth Mária tisztán, sallangmentesen, fájó őszinteséggel, biztos kézzel rajzolja meg elbeszélésének alakjait. Annak a történelmi kornak állít emléket, amely a huszadik század vérzivataros esztendeit tükrözi. A magyar irodalom egyik remekművét tartja most kezében a kedves olvasó – írtam az újonnan megjelent könyv fülszövegében.

És most lássuk bővebben!

A futár halála mélylélektani, családregénynek is felfogható mű. Cselekménye Botár Irén illegalista köré szerveződik, akinek életéről már a regény elején megtudjuk, hogy a két világháború közötti időben a kommunista pártszervezet futáraként kimagasló szerepe volt, és egyszer sem bukott le. Férjével a Szovjetunióba, Moszkvába kerül, gyermekük születik. Koholt vádak miatt 1937-ben a család szétbomlik, férje internáló táborban, leánya gyermekintézetben hal meg. A második világháborút követően a szocialista Romániába érkezik vissza, itt próbálja összekötni életének elszakadt szálait.

„A háború után egyedül tért haza. Nem okolt senkit a tragédiáért, józan ésszel és bizonyos távolságból meditálva, az emigrációs években még a szépet is felfedezte. Végleg ott letelepedni nem akart. Itthon azonnal lakást kapott, és munkát a városi pártbizottságnál. Fél év múlva idegösszeroppanással nyugdíjazták. Viszonylag fiatalon. Tele volt óriási tervekkel, nagy és heves indulatokkal. Minden munkatársától a lehetetlent követelte. Az áldozatkészség maximumát. Azt suttogták róla, hogy lelketlen, fanatikus, és ezért sokan nem szerették. Nagy nyugdíjat kapott, és beválasztották a megyei pártkollégiumba. Betegesen érzékeny természetű volt, és szókimondásban hihetetlenül durva. A fiatalabbak ezt nem értették. Senkinek sem bocsájtott meg semmit, egyetlen baklövést sem nézett el. A pártgyűléseken magából kikelten, lángra gyúlt arccal kiabált, és habár legtöbbször igazat mondott, ahogyan azt előadta, primitív ember benyomását keltette. Kerülni kezdték. Nem ismerte a nagyvonalúságot, a jó aktivista kiegyensúlyozottságát. Volt rá idő, hogy napokig nem jött elő a lakásából, zsíros kenyeret evett, teát ivott és cigarettázott.”

Egyik elvtársa a lelki problémáinak kezelésére a gyermekterápiát ajánlja. Ennek okán látogat el Botár Irén az árvaházba, és fogad örökbe két leányt, Hedviget és Erninát. Hedvigre bombatámadáskor rádőlt a ház, egy nagy, masszív ebédlőasztal alatt vészelte át azt a három napot, amíg az életmentők rá nem találtak. A támadásban a lányok mindkét szülőjüket elveszítik, így kerülnek árvaházi gondozásba. Botár Irén csak egy gyermeket akar örökbe fogadni, Hedviget, akinek vöröses haja hasonlít saját lányáéra, ám a gyermek azzal fenyegetőzik: ha nem viszi magával nővérét, Erninát is, akkor megöli magát. Innen indul a regény cselekménye, és azzal folytatódik, hogy az immár hetvenöt éves Botár Irén leányait készül meglátogatni.

Egzisztencialista és egyben lélektani mű A futár halála. Az emberi lét nagy kérdéseit boncolgatja, miközben szereplőinek sokszínűségében minduntalan megcsillantja a leselkedő reményt. Anyácskának, Botár Irénnek sikerül úgy felnevelnie két leányát, és azoknak családtagjait, hogy kiváló alkotóelemei legyenek annak a társadalomnak, melynek morálját a kommunista eszmények uralják, hatják át. Anyácska nem akar mást, csak azt, hogy odaadó, becsületes munkával hasznos tagjai legyenek közösségüknek. Az élet értelmét csak ebben látja.

Hedvig korán férjhez megy Fodor László állatorvoshoz, aki egy termelőszövetkezetben kap munkát. Igaz szerelem fűzi feleségéhez. Három gyermekük születik: Károly, Jolán és Ada. Az ő szemükön keresztül is láttatja Tóth Mária az Anyácska körül zajló, néha lelket megbénító, várakozásterhes világot, amelyben a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogyan Botár Irén szeretné. Amikor egy fiatal nő Irén lakásának állapotát kívánja felmérni, letámadja, igazolványát kéri, majd keserű sértődöttséggel vezeti végig a helyiségeken. Csak akkor döbben meg, amikor a felette lakó, elhanyagolt állapotú apartmant kiválónak minősítik, az övét pedig elfogadhatónak. „Nézze, kérem, Muff elvtárs, a hatodik emeleten a részeges szobafestő baltával kiverte az ablakkeretet. Az ő lakása nagyon jó karban találtatott, az enyém viszont kielégítőnek.” „Mondja Botár elvtársnő, de igaz lelkére mondja meg, hát nem fáradt még bele, hogy éjjel-nappal az igazságért harcoljon?” „Hát miért sajnált egy kis tésztát a kislánytól, mondjuk egy tábla csokoládét csúsztat a táskájába. Megédesítette volna a hangulatát… Maga ehelyett rátámadt, hogy elő az igazolvánnyal! Nem bízott meg benne. Így történt vagy sem? A lány panaszkodott, hogy megsértette” – leckézteti meg Irént a félkarú házgondnok.

Anyácska valójában álomvilágban él, elrejtik előle az igazságot, mindent az ő kívánsága és elvárása szerint mondanak, vagy bújtatnak el előle a családtagok. Amikor egy újságíró látogatja meg, és életének fontosabb állomásairól, családjáról érdeklődik, Botár Irén olyasmiket mond neki, amik nem felelnek meg a valóságnak. Például Károly unokája nem vegyipari kombinátban dolgozik, hanem a bukaresti Minerva Szálloda igazgatója, ahogyan a másik unokája, Jolán sem szövőgyári alkalmazott, hanem iparengedélyt váltott ki, kalapokat készít otthon, és Schissel Róberttől, a sváb fiútól várandós, nem is titkolva az akkor hazaárulással felérő tényt, hogy Németországba készülnek kivándorolni. Veje, Fodor László juhtenyészeti vállalkozása kimagasló gazdasági sikert hozott a termelőszövetkezetnek, még mindig azt reméli, hogy Csóti Béla elnök, aki rossz gazda, volt középparaszt, érdemei csak a kollektivizálásban vannak, melléje áll, támogatja az üszőgazdálkodási tervében, és Anyácska segítségét kérik ennek megvalósításában. Fodor László Anyácska érkezése előtt Ada leányának udvarlóját, a szövetkezet közgazdáját felpofozza, és ez állandó lelkifurdalást okoz neki.

Mialatt Anyácska fogadására készülődnek a családtagok, kibontakoznak Tóth Mária hőseinek jellemrajzai.

Hedvig, a szerető anya, képtelen szembenézni a valósággal, gyermekei tetteivel. Károlyt, a kissé elkényeztetett fiát imádja, mindenben előnyben részesíti, és ha kell, elhallgat bizonyos történéseket férje, Fodor László elől. Fiának Dorinával kötött érdekházasságát rezignáltan szemléli, pedig tisztában van azzal, hogy Károly nem szerelemből vette el a nőt, hanem csak azért, hogy bukaresti letelepedést – személyi igazolványt – szerezzen. Károlyban nem hiányolja a kommunista erényt, egyetért törtető kapitalista szellemével, azzal, hogy nem elégszik meg szürke életével egy vegyi üzem laboratóriumában, hanem többet akar: hatalmat, pénzt, jólétet. Ezért pályázza meg az újonnan épült Minerva Szálloda igazgatói állását, ahová többnyire külföldiek jönnek Gerovital-kezelésre, és nem fogadja el egy régebbi, patinás szálloda vezetői posztját. Újat akar, építkezni, fejlődni, karriert csinálni, jólétben élni. Jolánkában sem a szövőgyári munkásnő sorsát látja kibontakozni, abban a gyárban, ahol a szocialista üzemek aggasztó mintájára nem tartják karban a gépeket, ezért a munkásnők termelékenysége alaposan megcsappan, s emiatt a keresetük – a tervteljesítés függvényében – igencsak elkeserítő. Jolánban is megvan a kezdeményező készség. Nem nyugszik bele sorsába, alkalmat keres, hogy megváltoztassa életét. Műanyag kalapokat tervez és készít, majd működési engedélyt vált ki, hogy termékeivel kereskedjen. Ugyanakkor leánya Schissel Roberttel folytatott szerelmi kalandjáról mit sem tud, azt sem veszi észre, amikor lánya terhes marad. Erre csak Ada jön rá, ő kérdezi meg húgát, hányadik hónapban van. Az ebédnél elhangzott beszélgetéshez sem szól hozzá, amikor férje kérdőre vonja Jolánt. Hagyja, hogy inkább László vitázzon vele. Jolán lázadó kimértségére sem keres magyarázatot. „De apa, hát ki akarja egyáltalán valamire vinni? Én szabad ember akarok maradni.” „Én ahhoz alkalmazkodom, akihez akarok. Senkitől sem tűröm el, hogy felesleges udvariasságra kényszerítsen olyanokkal szemben, akiket nem becsülök, álszentnek tartok és megvetek.” „Én szabad akaratról papoltam eddig, csak maguk nem értették meg. Nem hajtom járomba a fejemet! És nem üzenek hadat a világnak sem.”

Adát ugyan figyelemmel kíséri Hedvig, de megelégszik az események tudomásul vételével. Látja leánya elhivatottságát az egzakt tudományok iránt. Amikor az megszerzi tanári diplomáját, és nem egy városban, hanem otthon, szülőfalujában akar tanítani, némán bólint rá. Ada az apjával, és nem az anyjával tisztázza: „Ne várjon hálát a gyermekeitől. Egyáltalán ne várjon tőlük semmit. Mi majd évek múlva törlesztünk, amikor a saját gyermekeinkkel szemben lesznek kötelezettségeink. Ők viszont számon kérhetnek tőlünk bármit, akár a sárba is tapodhatnak, vagy az égig emelhetnek. Eljön ez az idő is, és mi akkor gondolunk majd magukra, a szüleinkre, amikor felvirrad a mi fizetségünk napja, akkor értjük meg igazából magukat.” Az előbbi, a generációk között feszülő ellentétet ábrázoló párbeszéd is egyik erős pontja a regénynek.

Anyácskát mélyen tiszteli és szereti Hedvig, és gyermekeitől is elvárja, hogy nevelőanyjával hasonlóan viselkedjenek. Megköveteli, hogy kezet csókoljanak Botár Irénnek, és rajongjanak érte úgy, ahogyan ő teszi. Álomvilágban él, a realitás szele ritkán járja át. Fejfájásai csak ürügyek az egyedüllétre, arra, hogy a család tagjainak együttérző sajnálatát kiváltsa, és ez színészi hajlamára mutat.

Fodor László egy másik fontos hőse a regénynek. Állatorvosit végzett, és nyomban alkalom, lehetőség után kutat, hogy karriert fusson be. Meg is találja helyét Csóti Béla mellett, aki rossz gazdaként és középparaszti múltjával a termelőszövetkezet elnöke lehet. A párt a kollektivizálásban elért eredményeiért tartja fontosnak őt, nem a képességeiért. Smil bácsi a tanácsadója Lászlónak, aki maradéktalanul megvalósítja annak ötleteit. Liba- és juhtenyésztésbe fog. „Hanem tudod, mire jöttem rá Lacika? – mondja egy alkalommal Smil – Te libákat nevelhetnél nagyban. Egy valamire való ól semmibe kerül. Felhizlalod szépen az állatokat, itt is vágnád le őket, de előbb szerződést kötsz a húsukra, a májukra. Folyni fog hozzátok a pénz. A valuta is. Szavamra, óriási üzlet lenne, megemlegetnének téged. Írta egyik rokonom Izraelből, hogy ott, kérem, géppel tömik a libákat… Ügyes háziasszony egy libát egész hétre beoszt. A liba nagy üzlet, hidd el, és nincs táplálóbb a libahúsnál. Ezt én nem a feleségem kóser kosztja miatt mondom, hanem számításból. A javadat akarom, Laci.”

A tanács beválik, jelentős jövedelmet hoz a termelőszövetkezetnek. László megerősíti pozícióját, Csóti Béla, az elnök csodálattal néz rá. És akkor jön az orwelli regénybe illő csavar, a falu ludat és bárányt ábrázoló szoborcsoportot állít a köztéren. A sikersorozat folytatásához az állatorvos üszőnevelésbe akar vágni. Tervét az elnök kétkedéssel fogadja. Hiába az észérvek: „…ha mondjuk, vesznek egy borjút, kétéves korig felnevelik, és utána eladják üszőnek, mi hasznuk származik belőle: Egy borjút olcsón vesznek meg, de egy jó fajállat üsző már sokkal többet ér.” László tervére – bár Csóti Béla nem lelkesedik érte – a pénzt Botár Irén segítségével akarja megszerezni, ezért is várja izgatottan annak látogatását.

Anyácska végül megérkezik a faluba. Tele van derűvel, izgatottsággal, miközben azon tépelődik, vajon hogyan fogadja majd családja a vele készült interjút.

Ebéd után Annuskával, a nyugalmazott tanítónővel, akinek eltartási szerződése van Fodor Lászlóval a ház ellenében, sétára indul. Az úton, mintha csak arra járna, találkozik Jolánka szeretőjének, Robertnek az édesanyjával, aki természetes arroganciával válaszol Botár Irén kérdéseire. Fény derül az igazságra – Jolán unokája terhes, és Németországba szeretne kivándorolni.

Anyácska rosszul lesz, szíve felmondja a szolgálatot, majd rövid, látszólagos javulás után elköltözik az élők sorából.

Tóth Mária műve, A futár halála egy-egy pontban érinti Bálint Tibor Zokogó majom című monumentális regényének cselekményvonulatát. Bár utóbbi nem az értelmiségiek sorsát bontja ki, Béluska újságíró esete ugyanazon kommunista világmintát ábrázolja.

A futár halála hitelesen eleveníti meg az értelmiségi középnemzedék vívódásait, értékítéletét, szellemi tárházát, ugyanakkor kritikus szemmel vizsgálja a kommunisták, az egykori illegalitás harcosainak mítoszát, drámai erővel, dogmáktól mentesen fogalmazza meg a minduntalan változó világ örök igazságait. A regény – hiteles, realista ábrázolása egy régiónak jótéteményeivel és hibáival egyetemben – kiemelkedő, magas művészi értékű írói teljesítmény.

Végezetül szólnék a mű olvasói befogadásáról. Seneca és Platón transzcendentális eredetűnek tartotta az írást. Isteni sugallatra történik, a mű saját magát írja egy láthatatlan erő hatására. Immanuel Kant ennek éppen az ellenkezőjét állította, mégpedig, hogy az író a tudattalanban fogalmazza meg művét, belső regisztereket használ annak megvalósításában. Ő nem hat a műre, csak a műve hat rá. Én mindkettőt elfogadnám, az egyik nem zárja ki a másikat. A transzcendentális a tudattalanban fogalmazódik meg. Az ott keletkezett mű isteni eredetű.

Többször előfordul velem, és gondolom, a szenvedélyes olvasók ezt alátámaszthatják, hogy egy-egy vers, novella, regény vagy esszé újraolvasása a korábbitól eltérő érzelmeket, ítéletet vált ki. Talán azért, mert magában az olvasóban is különböző befogadó erők működnek, más-más hangulatot teremtenek. Bátran kijelenthetem, hogy Tóth Mária regényének többszöri elolvasása minden alkalommal végtelen örömet szerzett nekem.

Tóth Mária: A futár halála. Regény. Magyar PEN Club, Budapest, 2023