A mindennapiság misztikuma
Mitől válik az ember hétköznapivá? Szembetűnő különbségeink miatt leszünk egyedivé, vagy hasonlóságainkban rejtőző eltérések adják páratlanságunkat? Szilágyi-Nagy Ildikó novelláskötete ezt a rést térképezi fel megszokottnak látszó, mégis egymástól nagymértékben eltérő szereplők történetein keresztül.
„Az emberek mindenhol ugyanolyanok, mint máshol: sokfélék” – a fülszövegben olvasható ellentmondás az egyszerűnek tűnő főszereplők, Ani és Béla, illetve a környezetükben élő személyek komplexitására utal, szembeszegül az emberek sztereotipizálásának általános konvenciójával. Nándi bácsi magánya, nagymama késének előkerülése, Gábor, az együttérző férj története, mind olyan novellák, amelyekben a szokványosság látszata mögött groteszk fordulatok bújnak meg. A falu anekdotái az elfeledett történetek újramesélésével ugyanolyan mértékben minősítik a jelent, mint a múltat.
Az Ani önmaga marad és az utána következő, Ani és az éjszakai megszólítás című novella a párkapcsolati szorongások kétoldalúságát domborítja ki. A két főszereplő gondolatai eltérnek ugyan, mégis mintha egyazon érem két oldala lennének, ugyanazt a világot szemlélve, ugyanoda érkezve teljesen más nézőpontból. Megszólításuk végül visszatér az egyszerűséghez, a túlbonyolítást tudatosan, akarattal letisztították, megfosztva a fogalmakat előzetes, múltbéli kötődéseiktől. A filozófiai gondolatok mélységét is az egyszerűség adja; az elbeszélő kacérkodik az ilyen elmélkedésekkel, mégis a helyzetek komikuma, groteszk abszurditása azonban sokszor eltereli a figyelmet az események mögötti töprengésről: „– Azért, ha ránéz az ember ezekre a gyönyörű csillagokra, azt gondolja, mégiscsak van Isten. – Van. De minek, ha olyan hiábavalóságokkal van elfoglalva, mint a csillagok színezgetése. Közben a Farkas bácsi a menyét megerőszakolja.”
Az olyan novellákban, mint például A slow-paradoxon, ontológiai elgondolások vetődnek fel: „(…) az időt csak a zavart tudat szüli, a tiszta tudat számára az idő nem létezik, így a tiszta tudatú egyén mindent annyi ideig végezhet, ameddig csak akarja, vagyis a tevékenységei időtlenek.” Ani ápolónő a közeli hospice-ban: a szenvedés, az emberi életek múlandóságát megtapasztalva éli mindennapjai, állandóan szembenéz a lét tragikumával. A keleti, buddhista filozófiákkal nyugtatja saját magát és a szorongó látogatókat, így próbál támaszt nyújtani a betegek szeretetteinek. Néha azonban ő is végtelenül emberi, vigasztalásra képtelen, nem elég erős vagy türelmes gátat szabni a valóság brutalitásának: „Mikor valaki megszületik, tudjuk, hogy meg fog halni. Csak ugyanazt tudjuk most is, semmi újat: hogy az ember meg fog halni.” Naponta szembesülve a halállal mind a kórházi betegek, mind a falu lakóinak tragikus sorsán keresztül halandóságuk semmibevétele lehetetlen. Az elmúláshoz kapcsolódó egzisztenciális szorongás, a karakterek jellemének bemutatása egy sor szimbólumon keresztül jelenítődik meg, a szereplők otthonában található tárgyak éppen ezért jelképes jelentésűek. A nagymama kése, amely költözéskor mindig eltűnik, a folyton odaégetett gyanta, Béla elrongyolódott papucsa mind ilyen szimbólum. Eszközök a múlt feltárására, ugyanakkor tükrözik tulajdonosaik ismétlődő cselekedeteit, hibáit, halandó mivoltukat.
A hagyományőrző faluban rendhagyó és mégis az emberi lét általános tapasztalatait mutató események történnek. A novellák színteréül szolgáló település azonban elzárt helyből alvóvárossá válik, ahogyan idegenek költöznek régi házakba, és elégedetlenségükkel lassan megbontják a település hagyományainak finom összhangját, otthonosságát. A falusiak közötti beszélgetések tárgya mégis saját ismerőseik köre, kizárva és éket verve ezáltal az újonnan beköltöző városiak közé. A lakók tehát görcsösen kapaszkodnak a megszokott dolgokhoz: a távoli ismerősökről szóló pletykákból állnak össze beszélgetéseik, amelyek abszurditása mintha párhuzamossá tenné a világot, ami közvetlen mellettük zajlik, ezáltal távolítva maguktól a kibeszélt emberek problémáit is.
Az Éjszakai megszólítás novellái egy olyan világot építenek fel, amelyben a falu megszokott rendjét egyedi és tragikus események keresztezik, mégsem borítják fel törékeny egyensúlyát. Két főszereplő életének mozzanatain keresztül fejti ki mindennapiságuk komplexitását és saját sorsvállalásunk nehézségeit: „Ani örült, hogy csak a maga baja van, mert a másokét még elviselhetetlenebb tehernek érezte.”
Szilágyi-Nagy Ildikó: Éjszakai megszólítás. KMTG – Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021
