Maszk Nélkül

Elegáns és visszafogott ez az üvegzöldszínnel keretezett jubileumi képeskönyv. Elegáns és visszafogott a kiadvány borítóképén látható, elmerengő 31 éves költőnő is. A kép az irodalmi fotóiról ismert, többek között a Babits családot is fotografáló Wachter Klára műve, aki a Szárazvillám kötet nagyon szép, ikonikussá vált portréját is készítette. Természetesen ezt a fotót is megcsodálhatjuk a csaknem 90 másik fényképet is közlő kötet 75. oldalán, eddig még nem látott, magánarchívumból, családi hagyatékból származó fotók társaságában. Különleges, örömteli élmény végiglapozni ezt a breviáriumot, a színes hátterű oldalakon is könnyedén olvasható a szöveg, és kellemes, monotóniatörő hatása van annak, hogy a könyv lapjaiban és betűszíneiben is variálja három alapszínét, a fehéret, szürkét és a zöldet. A képek és szövegek aránya kiegyensúlyozott, és, bár nem mindkettő követi szigorúan a kronológiát – több helyen is előfordul, hogy a szövegek sokkal korábban keletkeztek, mint a hozzájuk rendelt képek –, egységesnek hatnak, és így egybefonódva szinte mesélve vezetik végig az olvasót Nemes Nagy Ágnes életén. A fotók keletkezési ideje, a képen szereplők neve és a szövegek forrása csak a könyv hátsó lapjain, a mellékletekben lelhető fel, ez a gyakori hátralapozgatások miatt bosszantóvá válhat egy-egy, hozzám hasonlóan mohó olvasó számára.

A szövegek, a versek megleptek. Nem elegánsak, és pláne nem visszafogottak. Nem véletlenül lepődött meg, sőt rökönyödött meg a szakma, a pályatársak is, amikor 1995-ben hozzáférhetővé váltak Nemes Nagy Ágnes kiadatlan, kéziratos naplókban őrzött versei, hiszen ezek a művek annyira elütöttek a szelektálásban kérlelhetetlen, a személyes megnyilvánulásokat kíméletlenül gyomláló költőnő kötetbe válogatott szövegeitől. A hagyatéki versek és a válogatott versek közötti eltérő beszédmód és eltérő funkciók kapcsán az életmű megkettőződéséről beszéltek, hiszen a kézírásos napló versei nem a nagyközönségnek voltak szánva, a sokszor töredékes szövegek magánjellegűek, ha úgy tetszik, magánhasználatú verseknek tekinthetők. Itt a jubileumi lapokon sorjázó önarcképek, a közvetlen és szenvedélyesen személyes, cseppet sem szégyenkezős öndefiníciók sora a kiadatlan, kéziratos naplókban fennmaradt versek közül valók, mint például a belső fülön és a 25. oldalon is olvasható Önarckép című vallomás az első kézzel írt füzetből, amelynek rövidke 8 sorában 6-szor is csattan a létige. "Mohó vagyok. Vad vagyok. / Önmagamban rab vagyok. / Rémület és gyűlölet / Feszíti a bőrömet. // Csinos vagyok, szép vagyok / hosszúlábú, ép vagyok. / Mosolyomból – mézzel tele – / kilóg, pléhből, létem nyele." A szinte magamutogató vagyok, valamint az egyes szám első személyű névmások sora a további versekben is feltűnik, ha nem is ilyen gyakorisággal, ám ettől még a versek hőfoka, intenzitás cseppet sem csökken. "Nem akarok szerelmes lenni, / én félek, hogy fáradt vagyok, (Nem akarok szerelmes lenni), olyan tökéletesen / felesleges vagyok (Azt mondod, hogy ne írjak), Ülök az ágyon szótalan. / Hová is ejtettem magam?" (Elmélkedve)

Meglepődtem azért is, mert e kötetben senki sem fogja hiányolni „a formát, a rímet, a ritmust, a versolvasó eredendő gyönyörűségét”, amelyet a Párbeszéd a mai versről című írásában a Költővel vitatkozó Vegyésznő annyira hiányolt a modern versből. A kiadványban olvasható 43 vers, versrészlet közül 29 darab szabályos formájú, legtöbbször jambikus ritmusú páros vagy keresztrímes szöveg, és még egy Ottlik Gézának humoros hexameterekben írt születésnapi óda is belekerült a válogatásba.

A kiadvány idézeteit válogató Ferencz Győzőnél kevesen ismerik átfogóbban Nemes Nagy munkásságát, a 2003-as kiadású Válogatott versek és esszék kötet mellett a költőnő 2016-os, közel száz kiadatlan verset tartalmazó Összegyűjtött verseit is ő szerkesztette. Ferencz Győző a válogatott versek anyagából is jellemző módon a naplószerű, rövid, dallamos és rímes szövegeket válogatta be a kötetbe, mint például az Ész és az Ülsz és olvasol című darabokat, amelyek az ugyan még alanyibb megszólalást felmutató Kettős világban című kötetből származnak, de már a nagyobb lélegzetvételű szövegeket záró Napló ciklusban találhatók, több, egy-egy gondolatot, hangulatot felvillantó, „könnyebben emészthető” négysoros között. Az 1946 és 1957 közötti időszak válogatott verseit tartalmazó Szárazvillám kötet a leginkább reprezentált a kiadatlan versek mellett. Ebből a kötetből 8 verset, versrészletet is olvashatunk, mégsem érezzük a kötetre jellemző hűvös, tárgyilagos hangot, hiszen még a szabadvers formájú, a szubjektív lírától nagyon távol álló Balaton című vers két részlete is úgy helyezkedik el a kötetben, hogy a képi környezet által szinte szubjektivizálódik. Az első versrészlet ("Karton fürdőruha-maradvány / őrzi rajta a századot, / de gyönge melle, mint a hablány / melle a sás közt úgy ragyog") mellett Nemes Nagy Ágnes fürdőruhás képe látható, amint Szigligeten napfürdőzik, míg a másik részlet mellett ("Milyen meleg a deszka! Szinte füstöl / a fényben, amint ráfröccsen a hab… Füled alatt a palló, mint dob / Halkan dobol a víz a dobban.") szintén szigligeti, nyaralós hangulatú képeket állnak, gyékénynyugágyak között Nemes Nagy Ágnes, hol egyedül, kávézgatva, hol vidám, bensőséges csoportképen Lengyel Balázzsal, Ungvári Tamással és Sarkadi Imrével.

Nehéz eldönteni, mennyire volt fontos a költőnő számára önazonossága, vagy ha úgy tetszik önvédelme szempontjából az a neki tulajdonított alkati tulajdonság, amelyet egy szintén nem kiadásra szánt kéziratos verse is megfogalmaz, szinte ars poetica-szerűen: "Tenger beszéd. Inkább rideg / legyek, mint a Húsvét sziget / s legyen bár mindez alkati: / én szobrot szeretnék mondani". A Maszk nem takarta már is közli azokat a visszaemlékezéseket, amelyekben édesanyja betegségére és a gyermekkori otthon ettől terhelt súlyos levegőjére utalnak. Az ép ész, az önuralom, a kontroll elvesztésétől való félelem is ott állhat a rendkívül fegyelmezett és szemérmes versek mögött. A szobrot szeretnék mondani vágyáról pedig eszünkbe juthat Nemes Nagy legmeghatározóbb mestere, Rilke. A kiadvány 140. oldalán remek képet láthatunk, ahol az idős költőnő a szeretett Rilke egyik kötetét tartja a kezében, és a fotó mellett közölt Széll Margit interjúrészletből kiderül, "ha egy költő a tárgyakról ír, nem azt jelenti, hogy nem az emberekről ír". Rilke tárgyilagossága kapcsán egyik tanulmányában (Rilke-almafa) azt is kifejti, hogy az ennyire intenzív világ-átéléshez, amely Rilke sajátja, már kevés a hagyományos énköltészet, a rádiumsűrítmény-szerűen tömény versekhez több kell, mint az egyes szám első személyű én. Nemes Nagy Ágnes versei kapcsán pedig egyik nagy tisztelője, pályatársa Rónay György vall úgy, hogy "az elme villamos terében szikráznak fel – olyan intenzitással, amely az áram hordozóját is bármely pillanatban elégetheti". Ebben a jubileumi kötetben igencsak érezhető ez a szikrázás, intenzitás, ha hiányérzete marad is tán az olvasónak – hogy például nem villantja fel az állatokhoz, természethez fűződő, rendkívül szoros viszonyát, vagy esetleg, ne adj isten, hiányol egy-egy perlekedős istenes vagy freskószerű angyalos verset – az nem róható fel a kötet hibájaként, hiszen lehetetlenség volna bemutatni ezt a rendkívül sokoldalú alkotót. A kiadványban nemcsak versrészleteket olvashatunk, a szerkesztő válogat a prózai művekből, Az élők mértana I. és II. kötetét felhasználva, bensőséges hangú részleteket közöl Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes levelezéséből, és több remek, Kabdebó Lóránt által készített interjúrészlet is gazdagítja a tartalmat.

A kiadvány egyik fő erényének tartom, hogy sok szó esik a pályatársakról is, olvashatunk többek között a mestereiről, Babitsról, Áprilyről, és mosolyoghatunk az Ottlik Géza és a vers viszonyáról szóló anekdotán, amely szerint Nemes Nagy Ágnes közös barátjuk, Vas István egyik versét próbálta elmagyarázni Cipinek, azaz Ottlik Gézának:

"– Hát nem látja? Itt szólnak, ebben a sorban a ritmikus dobok. A célzás világos. A táncoktatás, a tánc eszébe juttatta Etit, ez Pista ismeretében egyértelmű. A vers tehát séta egy nagyvárosban, Eti-emlékkel a végén.

Édes istenem, miért nem tudtam lefényképezni Cipi arcát, ahogy rám bámult. A feneketlen gyanakvás, a düh, az őrjöngő felháborodás, hogy neki ezzel foglalkoznia kell, a fenyegetés arra az esetre, ha ugratom, belógatom. A félelem árnya ezektől az állatoktól, akik írják és állítólag értik ezeket a hülyeségeket."

A költő pályafutásának alakulása, világlátásának formálódása is nyomon követhető a nemzetközi író-konferenciákat bemutató képek, gondolatsorok, vagy az Újholdról írt elmélkedések, vagy éppen egy 1977-es, Aczél Elvtársnak írt levél kapcsán. "Az irodalomban ugyanis – hiába – mégsem lehet elvágni azt a furcsán pöndörödő szálat, ami a művet a mű létrehozójával összeköti" – írja a Hümmögésekben Nemes Nagy Ágnes. Ez a furcsán pöndörödő szál e kötet által kötéllé erősödött, olyan egységbe fűzi össze a szövegeket és a képeket, annyi lehetséges összefüggést tár fel az író és az életműve között. Lengyel Balázs A magyar költészet kincsestára sorozatban megjelent Válogatott versek utószavában a Nemes Nagy által kihagyott, mellékes füzetekben, papírszeleteken, telefonnaplókban megtalált verseinek a posztumusz kötetbe való válogatását egyrészt a versek kvalitásával indokolta, másrészt azzal, hogy a felesége művészi felfogása is sokat változott az idők folyamán, és ezek az alanyi versek ugyanúgy jellemzik őt, mint az engimatikus tárgyversei, bár a Nemes Nagy líra csúcsának, a jubileumi kiadványban kevésbé reprezentált személytelen, esszéisztikus prózaverseket és filozofikus létértelmező lírát tartja.

Ennek a szép kötetnek, mint ahogy a címe is mutatja, a célja Nemes Nagy Ágnes maszk nélküli arcának, a személyességének, közvetlenségének a megmutatása és a jó értelemben vett, szövegekre támaszkodó kultuszépítés. Az, hogy ez szinte jobban támaszkodik a költő által kirostált versek tégláira, mint a költészete úgymond tökéletessé csiszolt darabjaira, nemcsak bocsánatos bűn, de természetes, kikerülhetetlen is. Amint azt a Negatív szobrok című írásában az ember kapcsán a költő maga is elismeri – "túlságosan sokoldalú ahhoz, hogy specializáltan tökéletes lehessen".

"Maszk nem takarta már" – Nemes Nagy Ágnes képeskönyv. Szerk.: Ferencz Győző. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022.