„Az első fénykép, látod, én vagyok...”

Székelyhidi Zsolt író, költő, fotográfus, zenész, aki reneszánsz mesterként alkotja meg korunk arcképcsarnokát. „Az arc érdekel. És aztán, egy kicsit messzebbről szemlélve, a hozzácsatolt test. Az apró hibák, egyenetlenségek, a pórusok furcsa lukacskái. A hajlások, tekeredések, gyűrődések, húzódások. És a végén mégiscsak az ott rejtező szépség. A részletekből kibontakozó, de egészében csak azért is láthatóvá váló tünemény. Ezt felfedezni az arcban. A testben. És megmutatni. Ez érdekel.” – fogalmazza meg ars poeticájában.

Székelyhidi fotóművészete az emberi test többrétegűségének megjelenítése során absztrahál. Van, hogy több dimenzió együttes megjelenítését tűzi ki célul egy portrén, nappal, éjszaka és az álom változását látjuk egy statikus fotóba sűrítve (Doppel című sorozat). Van, hogy aktfotó-sorozatában fókuszál az emberi test sajátosságaira, s jut el végül az archoz mint a személy vizuális esszenciájához (Az ezerarcú nő című sorozat). Máskor egy ikonikus arc újraalkotásával kísérletezve igyekszik egy pontba egyesíteni a teljes időegyenest (Meryl és én című sorozat).

Enteriőrben készült képei (Éjjeli ház, nappali ház című sorozat) a statikus és dinamikus entitások viselkedésének felcserélésével operálnak: a változó emberi test válik harmonikus, időtlen elemmé a képben, míg a környezet tárgyai testesítik meg a változó világot.

Költőkről készült portrésorozata a kortárs magyar költészet vizuális jelenkortörténet-írása: a költő természetes közegében, a színfalak mögött és a fotóművész lencséjén át. Ez Székelyhidi fotóművészetének legnagyobb léptékű vállalkozása, amely munkáinak összművészeti jellegét karakterizálja. Munkája valójában egy antropológiai-szociológiai vállalkozás: részvevő megfigyelés. Székelyhidi költő lévén egy közülük, célja annak az intim, bensőséges hangoltságnak a megmutatása, amely a szavak mögötti arcot láttatja tiszta formában.

Önarcképeivel a művészet klasszikusainak önreflexív hagyományát idézi. Saját arcát sokszor maszkírozza, festi, tárgyakat applikál rá. Erős színek, sokszor túlzó, indulatos mimika mutatja a személyiség rejtett, primer, részét. Visszatérni valami ősihez, valami eredetihez. Ez a visszatérés, kivonulás ezúttal nem Bakonybélbe vezet, mint a nagy elődé. Székelyhidi Zsolt korunk harcosa: városi indián.

Az Ezerarcú nő című kiállítás képeiből:

Önálló 1.

Önálló 2.

Ön-képző 1.

Ön-képző 2.

Önnagyító

A Meryl és én-sorozatból:

A Nappali ház, éjjeli ház című sorozatból:

A Kikelő-sorozatból:

Növekedés:

A Doppel-sorozatból:

A Szókorona-sorozatból: