1999-ben született Győrben, egyébként félig Mindszentpusztán,  félig Mosonmagyaróváron él. A gimnázium után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar szakos hallgatója lett, igaz, tett egy kitérőt a Pécsi Tudományegyetem intermédia művész szakára is. Sok mindent ír, leginkább filmkritikákat a Filmtettre és néha csúnyának lenni akaró szépet is.

Az író portréfotóját Cseh Dániel készítette. 

Hosszú búgás

 

Kórterem. Csend, csak a műszer jelzi ütemes kattogással a szívdobbanást. Rákban haldokló nő a családja körében. A csukott ajtón kopognak. Anélkül, hogy bárki megszólalna a bent lévők közül, benyitnak.

„Jó napot! A Szent Teréz Nőkórustól jöttünk! Végigjárjuk az összes kórtermet, hogy a betegeknek is juttassunk legalább egy kicsit a szeretet ünnepéből, ezzel szeretnénk kedveskedni!” 

Anélkül, hogy bárki invitálná őket, bemennek a kórterembe, és énekelni kezdenek.

„Adventi hírnök friss fenyőág... ”

Pár perce énekelnek, amikor a szívdobbanást jelző pittyegés átalakul hosszú búgássá. A kórus nem hagyja abba az éneklést.

 

Thomaska

Atomerőmű. A mérnök behozza a gyerekét a vezérlőhelységbe.

„Thomaska! Foglald el magad!”

A gyerek, normális asztalt nem találván, a vezérlőpultra pakolja ki a játékait. A játékok miatt rengeteg gomb összevissza nyomódik, amitől a reaktorok túlmelegszenek, majd felrobbannak; de mivel ez egy diktatúrában történik, senki nem szerez erről tudomást.

Japánkert

Japán ház kertje. Nagy, négyzet alakú lepedőn térdel egy szamuráj, kezében tőr, mögötte a segédje egy karddal. A szamuráj magába döfi a tőrt, és megforgatja. A belei kiomlanak, a segédje egy suhintással levágja a fejét, a test oldalra dől. Az utcáról beszűrődik egy ordibáló ember hangja.

„Dinnyét tessék, dinnyét tessék!”

 

Gyerekszoba

 

Egy családi ház nappalija. Az anyuka ül az asztalnál, és maga elé bámul. A keze mellett az asztalon sárga bögrében gőzölgő tea. A férj bejön a bejárati ajtón. Kezében pisztoly.

„Margit. El kell mondanom valamit. Nem vagyok orvos. Nincs is diplomám. Még munkám sincs, egészen eddig csak úgy bejártam a Szent Rókusba... a folyosón tébláboltam. Néha beállítottak takarítani, de hát... az nem jó semmire.”

Kis hezitálás után:

„Szóval az van, hogy eladósodtunk ez alatt a... azt hiszem tizenkettő? Igen, tizenkét év alatt. Nem mondom meg, hogy mennyivel tartozunk, és hogy kinek, de legyen elég annyi, hogyha tízszer eladnánk ezt a házat, talán az ötödét ha vissza tudnánk fizetni.”

A feleség odafordul. A férj felemeli a pisztolyt, és fejbe lövi a nőt. A nő elterül az asztalon, minden csupa vér lesz. A férj bemegy a gyerekszobába.

Perselypénz

Templom. A bejárat közelében, a szenteltvíztartó mellett egy asztalon kosárka, benne néhány papírpénz. A kosár felett kis kartonlapon felirat: karácsonyi adomány a fedél nélkül élőknek. Pap ácsorog a kosárka mellett. Betéved egy hajléktalan.

„Kérem, atyám, segítsen rajtam!”

„Sokat imádkozom érted.”

„Segítsen rajtam!”

„Gyere, fiam, imádkozzunk együtt.”

„De atyám, én is szoktam imádkozni! Nekem pénz kell és étel! Három kisgyerekem van, éhen fognak halni!”

„Akkor értük is imádkozzunk.”

„De nekem pénz kell, atyám! Jól látom ezt a feliratot...?”

„Öö... igen, ez a pénz a hónap végén egy alapítványhoz kerül.”

„Atyám... nem vehetnék belőle egy kicsit?”

„Nem, fiam. Sajnos nem adhatok belőle.”

„Miért?”

„Mert ez az alapítvány pénze lesz.”

A hajléktalan odacsoszog a kosárkához, és megragad pár tízezrest. A pap megragadja a kezét, és nem ereszti. A hajléktalan nem enged. A pap kiabálni kezd. Aztán a hajléktalan is.

Kivégzés

nietzsche

1849, egy börtön udvara. Egy sor puskás katona, előttük négy megkötözött ember csoszog lassan. Az elítélteket megállítják a sor előtt, szemüket kendővel bekötik. A sor végén a parancsnok felemeli a kardját.

„Tölts! Célozz!...”

A parancsnok hezitál. Megremeg. Nem szól semmit egy ideig. A rabokra célzó katonák összezavarodnak, mocorognak. A parancsnok szeme könnybe lábad, arca vörössé válik. Ledobja a kardját, a földre veti magát.

„Jaj, jaj! Olyan vagyok, akár a krumpli!