Bali Anikó debütáló verseskötete 2023-ban jelent meg Ha megérkezel címmel a Parnasszus Kiadó gondozásában és szellemi műhelyében. Bevallom, nagyon vártam már, és nem túlzás azt állítani, hogy megérte a várakozást.

Az első dolog, ami Bali Anikó verseit olvasva azonnal a hatalmába kerít, az érzékeny finomság. Stílusa éterien érzelmes, egyúttal súlyos, témáit és kifejezésmódját illetően egyaránt. Olyan, mint egy lédús, illatos gyümölcs, amely azonban váratlanul enyhe gyomorgörcsöt okoz. Épp csak addig, amíg elgondolkodunk a dolgon, aztán újra felsejlik az ínyen a finomsága. Mint a Bodobácsok című versben, a verseskötet egyik legmegkapóbb darabjában.

Bali Anikó briliáns és bájos hangulatokat ugyanúgy közvetít (Elefánt pulóverben), mint ahogy átérezhetően idéz fel egy letűnőben lévő kort, a falusi egyszerűség damasztját (visszatérő kifejezés, akárcsak a dió), a mindennapok és a különleges események kissé sem gőgös, sokkal inkább puritán ünnepét. A család elbeszélésekből ottmaradt hiedelmeit és alakjait („Légy elégedett, sokan ülnek asztalodnál”), akikkel hol a hasonlóságot, hol a különbségeket vagyunk kénytelenek felfedezni, s ezáltal a magunk familiáris viszonyaival is számot vetni.

A Kék galaxis című ciklusban észrevétlen óvatossággal és természetességgel ölelkezik össze ez a hangulat a generációk folyamában (legerősebben talán az Örökléstan című versben) egy személyes tragédia árnyékával: az édesapa elvesztésével, amely jó részét kitölti a ciklusnak, és hat egyre jobban érzelmeinkre. Ez az első rész okosan felépített, szépen irányítja a figyelmünket, elhelyezi a világban a szerzőt. Az Enumeráció egyfajta leltár arról, ki vagyok én, aztán következik egy kis kitekintés az elődök hagyatékára a Bor és húslevesben, majd szűkítve kissé a fókuszt az apa figurája jelenik meg központi alakként. Ő a főszereplője a Hajlik a tér, a Nincs mit vagy a Bodobácsok című verseknek, de azonnal tátongó, fájó sebként: „A telefonod, amit nem vittél magaddal, // törött képernyővel fekszik az asztalon.” Ez a sűrű és szorító líra az Osztatlan közös című rövid versben csúcsosodik ki.

A Kaméleon a villamoson ciklus címadó verse egy variációs vers, izgalmas játék, érdemes elidőzni nála. Ez a rész nem hazudtolja meg a címét. Folyton változó, kavargó foszlányok, színek, skiccek, életképek villannak fel, és a költő mint versbeszélő magáról az alkotásról is mesél nekünk, ettől pedig beavatottnak érezzük magunkat. A szerelmi líra is megjelenik. A kötet címadó verse, a Ha megérkezel hétköznapi apróságokból építkezik, és idillbe hajlik a maga egyszerűségével. A cikluszáró írás azonban meglepő fordulattal és ízlelgetni való sorral marasztal bennünket a következő rész, a Kolibri Pesten előtt. Remek húzás, hogy amint a Kaméleon a villamoson sem az első írás a ciklusban, ez sem az, mégis bravúrosan parolázik egymással a két vers, és nemcsak az állatok bevonása miatt, hanem a szórendcserével való zsonglőrködéssel, ami egészen érdekes olvasatokat nyújt, ráadásul az ismétlődés biztonságba ringató ritmust ad a kötetnek. Itt talán kicsit hiányérzete is lehet az olvasónak, amiért az első ciklus ettől eltér, és fel is merül a kérdés, hogy miért?

 

„Zsákba raktuk apám ruháit,

zavart bennünket a szaguk.

Az ingek sehogy sem tudták elengedni

borotvakrém illatát,

gyapjúnadrágja zsebébe

molylepke-lárva gubózott titokban.

A ruhák azóta biztosan kinőtték apámat,

amikor utoljára láttam, elfért egy kétliteres vázában.”

(Nem lehet alulöltözött)

 

Ezen túllendülve azonban a kötet utolsó része ismét kitágítja a horizontot, kitekintünk a nagyvilágba, annak borzalmaiba, szépségeibe. A személyes múlt, a jelen és a történelem darabkái jelennek meg vallási árnyalatokkal, mint a Valaki kérdez vagy a Hírek gyönyörűen sűrített soraiban, így az egyénen túlmutató gondolatokat is megpendíti a költő. Ez a pulzálás feledteti velünk a ciklusokat érintő enyhe hiányérzetet, a szerkesztési elv, a lüktető fókusz nagyszerű ívet ad a könyvnek. Egyébként itt érdemes megjegyezni, hogy Bali Anikó a különböző ciklusokban remekül hinti el az ujjgyakorlatnak szánt, ám azt precízen és tökéletesen teljesítő írásokat, amelyek az ismerősség érzésén túl valami egészen egyedi szemszögből is rálátást biztosítanak egy adott témára. Tudtuk, csak nem sejtettük. Azt hihetnénk, az utolsó versekben megjelenő vizek, folyók mintegy megtisztítanak a nyomasztó gondolatoktól, nagy szavaktól, fogalmak és eszmék ránk tapadt súlyától, és bár adnak némi feloldást, nem könnyítik meg a dolgunkat. Hatalmas hümmögések, nehéz sóhajok közepette csukjuk be a könyv fedelét.

 

„Háborúban a szeretkezés lázadás

vagy utolsó, rituális vonaglás

a fegyverropogásra?

Vagy a nők ösztönös párzási reakciója,

hogy pótolják az elhaltakat?

 

Minden csak nézőpont kérdése:

a frontvonal túloldalán senki sem siratja fiainkat,

mi sem sírunk az övéikért.

Hol ölünk, ott nem szeretkezünk.”

(Határvonal)

 

Bali Anikó nagy műveltségű költő, írásai megannyi értelmezési tartományban rejtőznek, különböző rétegekkel várják a felfedezést. Igaz, olykor annyira sejtetően, hogy az átlagos olvasónak nehezen fedik fel magukat az utalások. Szépen idéz meg nagy elődöket egy-egy pillanatra, mint Nemes-Nagy Ágnest és Pilinszkyt egy-egy szóval a Nonverbális című írásában.

Egy szerény poeta sensibilis, akinek strófái nem veretesek vagy hivalkodóak, ám gyönyörűen egyensúlyoznak a klasszikus és a kortárs határán. Csak azoknak tárja fel titkait és rendkívüliségét, akik értő szemmel és lélekkel, ráhangolódva, türelmesen bontogatva olvassák.

 

Bali Anikó: Ha megérkezel. Parnasszus Kiadó, Budapest, 2023.