Borz, Szkunk, dinótojás, kincskeresés

Vannak könyvek, amelyek már a címükkel is szép emlékeket idéznek. Ha egy borítón az áll, hogy Kincses tojás, arról minden boldog gyermekkorral megáldott embernek a húsvéti tojáskeresés vagy valami hasonló jut eszébe. Amy Timberlake ifjúsági regényében a húsvét ugyan nem szerepel, tojás annál inkább, nem is akármilyen! – de ne szaladjunk ennyire előre. A Borz és Szkunk sorozat második kötete (az elsőről is volt alkalmam írni lapunkban) szintén Jon Klassen mozgalmas, dinamikus illusztrációival, valamint Majoros Nóra remek fordításában jelent meg. Honnan tudhatja, vagy legalábbis gyaníthatja az egyszeri olvasó, hogy egy fordítás remek, ha egyszer nem olvasta az eredetit? Az eredeti cím persze, ami a szerzői jogok miatt minden kötetben föltüntetendő, könnyen összevethető a magyarral. Így kapásból látjuk, hogy az Egg Marks a Spot címet Kincses tojásra magyarítani bizony fantáziadús fordítóra valló, ötletes megoldás. Amúgy meg ama szövegrészeknél érhető tetten a dolog, mikor például az egyik főhős, a geológus(!) Borz mindenféle kedves kis tárgyai kerülnek fölsorolásra, a lista mámorától ihletetten:

„A kupiból előkerült egy használható szék és egy olvasólámpa. A biliárdasztal remek szolgálatot tett, amikor ki kellett teríteni a nagy földtani térképeket, míg összetekerve kiválóan lehetett őket tárolni az esernyőtartóban. A nagy gardróbszekrényt is hasznosította. A polcokat puha bársonnyal vonta be, hogy biztonságosan el tudja helyezni a kézi nagyítókat, a többfunkciós zsebkését, a kaparókéseket, árakat, a puha portalanító ecseteket.”

Ha valaki nem érti, miért is ad bizonyságot az idézet a fordítói leleményről, annak fölhívom a figyelmét az ár szóra. Nem épp köznyelvi. S nyilván angol megfelelőjét olvasva nem következtetnénk rögtön erre.

De ne vesszünk el ennyire a részletekben: Amy Timberlake Borz és Szkunk sorozatának egyik fő erénye (már ha a második kötet után lehet ilyen merész kijelentéseket tenni): az állatszereplők primer állati tulajdonságaival, illetve a mesélő által hőseire ruházott, mesei jellemvonásaival való játszadozás. Ha ugyanis a több ezer éves világirodalmi hagyományokat követve állathősöket szerepeltetünk történetünkben, általában két út áll előttünk. Vagy hőseink alaptulajdonságait emeljük allegóriává – tehát a róka ravasz, a nyúl gyáva, ám gyorsan fut, a farkas vérengző, a birka és a tehén bamba, a medve tohonya, de erős (bár tohonyaságát a mesék világán kívül eső medvekalandok részesei vitatják), mint Aesopusnál, La Fontaine-nél vagy a Rémusz bácsi meséiben. Utóbbiban persze már alárendelődik a mesemondói szemléletnek az a mai szemmel néha kényszeresnek tűnő archetipikusság, allegorikusság, miszerint a nyúl túljár a róka eszén. Ebben a játékban eddig egyébként irodalmi csúcstartónk eddig Kipling A dzsungel könyvével, illetve, hogy haza is beszéljünk, Fekete István az életművének a… hát mondjuk azt nagyvonalúan, hogy legalább a felével. Ők olyan állatkaraktereket alkottak, akik (mesében vagyunk, itt az állatok is akik) egyszerre hordozzák (az író részéről tudományosan is megfigyelt) állati alaptulajdonságaikat, s ezekkel logikai ellentmondásba soha nem keveredne válnak emberi módon önmagukat akcióban s dikcióban, monológban-dialógban egyként vállaltan képviselő, részletes jellemrajzú mesehőssé. Miközben a dolog nem lesz szájbarágós, s nem fáraszt érzelgősségével, mint sok bestseller konzumiromány, amikben hülye emberek kutyái okos dolgokat beszélnek, de sajnos csak a popkultúra keretein belül, szóval igazából ők is hülyék, ráadásul az olvasónak se jó, csupán azt hiszi, mert még nem olvasta a Vukot.

A másik út pedig az, amikor nagy ívben teszünk minden állatiságra, s egyszerűen csak azért választunk mesehősül kutyát, cicát, krokodilt, mert az olyan aranyos. Lásd Richard Scarry (amúgy méltán legendás) Tesz-vesz városát, amiben derék mesélőnk simán odarajzol a belső borítóra egy cipészműhelyt, miközben punkos lazasággal elfeledi: egyetlen hősének se rajzolt még cipőt (kivéve Csuszimászit, más fordításban Lali kukacot, ám neki nincsen lába, szóval nem ér az egész).

És természetesen van egy harmadik, átmeneti út, amin Amy Timberlake is jár, és nyilván sokan jártak már rajta előtte is. Nekem most Collodi Pinokkiója jut eszembe, amiben a Róka és a Macska két sunyi, alávaló dög, a Tücsök ellenben Táltos (soha nem fogjuk megtudni, hogy mesélőnk a kismillió táltos hírű jószág ellenében miért pont a tücsköt választotta – akit ráadásul következetesen szöcskének rajzolnak az illusztrátorok. Nem csoda: a szöcske hosszúcombú, filigrán, áramvonalasan szexi rovar, míg a tücsök alpárian tömzsi és vaskos, és máskülönben is ronda).

A Kincses tojás hősei is megtartják egyes állati alaptulajdonságaikat: Szkunk tényleg büdöset spriccel védekezésképp, Borz tényleg lát a sötétben, Halvér, a halásznyest sunyi, a patkányok sokan vannak, és minden disznóságra képesek.

S ezzel együtt Szkunk költői lélek, aki imádja a könyveket, Borz geológus, aki dalokat költ az ukuleléjén, Halvérnek névjegykártyája van, a patkányoknak pedig becsülete és szakszervezete, egy Zénó nevűnél még egyenesen rotációs kőzetcsiszoló is akad.

Akár a fent említett játszadozással állati, pontosabban meseállati vonások határvonalán, épp oly finom átlépésekkel dolgozik a szerző, mikor a minden olvasó számára átélhető helyzeteket jeleníti meg, illetve elszabadítja mesemondói fantáziáját. Minden gyerek és felnőtt, aki kirándult már életében, mélységesen átérezheti az alább vázolt szituációt:

„Amire biztosan szüksége lesz: a Csalagút márkájú csősátor szúnyoghálóval, rögzítőrudakkal és cövekekkel. Szintén kelleni fog a a Lávaágy hálózsák, amelynek a belseje narancssárga anyagból készült, a külsejét pedig kitörőfélben lévő vulkánokkal dekorálták. No, és nem maradhat el a matrac, hiszen pihentető éjjeli alvás nélkül mire is menne egy expedíción? (…) Ami kimaradt, azt egyesével kivallatta.

– Bizonyítsd be, hogy kellesz! – mordult rá a tárgyra, és szúrós szemmel nézett rá. – Miért vigyelek magammal? Hányféleképpen tudlak használni? Több mint egy? Kettő? Esetleg három?

Ha a holmi átment a szigorú vizsgálaton, Borz a mérlegre tette, és ellenőrizte a súlyát. A kendő átment a rostán. (Lehet használni szalvétának, edényfogónak, fejfedőnek. A súlya mindössze 20 gramm.) Elgondolkodott, hogy szüksége lesz-e az extra fényerejű Csillagcsóva zseblámpára. (…) Úgy döntött, a zseblámpát bepakolja, de a fésű marad, hiszen azt tökéletesen helyettesítik hosszú ásókarmai.”

Szóval épp annyi apró-cseprő hétköznapi helyzet akad hőseink történetében, amit bármelyik gyerek vagy ifjonc átélhet, a közös reggelikészítéstől a kirándulásig, mint amennyi fantasztikus mesei eset a Bűvösszemű Achát után folytatott hajszától a titokzatos, címszereplő tojásig, melyből misztikus módon kikel egy, az időről időre a fizika törvényeit meghazudtoló módon fölbukkanó csirkékkel rejtélyes kapcsolatban álló dinoszaurusz.

„Ne becsüld alá a csirkéket, Borz! Mindig képesek meglepetést okozni. Megbízhatsz bennük! (…) Az egyik pillanatban még sötétbe borul a világ, és a lehető legtragikusabb végkifejletre számítasz. Aztán hirtelen eloszlanak a felhők, és kiderül az ég. Hogy történt? Miért történt? Sose tudod meg. Mégis megtörténik néha, hogy a dolgok csak úgy megjavulnak. Sőt, sokkal gyakrabban történik ilyen, mint gondolnád.”

Nagyszerű, kalandos, eszünket is tornáztató könyv a már magabiztosan olvasó, nagyobb gyerekeknek, és remek kikapcsolódás felnőtteknek.

Amy Timberlake: Kincses tojás. Scolar Kiadó, 2024. Budapest.