Tavaly volt alkalmam írni Viola Szandra Hajnal öröksége című sorozatának első kötetéről, A világfa kilenc ágáról – és most itt a várt folytatás, A hetedik égbolt címmel.

Vannak könyvek, amelyek már a címükkel is szép emlékeket idéznek. Ha egy borítón az áll, hogy Kincses tojás, arról minden boldog gyermekkorral megáldott embernek a húsvéti tojáskeresés vagy valami hasonló jut eszébe.

A nyárra, mint a legforróbb évszakra asszociálva elsőként a vakáció, az utazás, a szabadság juthat eszünkbe. Csakhogy a nyár nem kizárólag az utazásokról szól. Mihez kezdjen a sihederkorba belépő gyermek, a szünidő cirka két és fél hónapja alatt, távol az iskola szigorától és a szülők óvó tekintetétől?

Mind olvasunk meséket, illetve mesélünk – legyünk bár önfeledt vagy felnőni vágyó gyermekek, netán gyermekké lenni vagy gyermekünket elringatni, Uram bocsá’ tanítani vágyó felnőttek. Következésképp mindnyájunknak van otthon, a kis lelkünkben (vö. privát kultúrtörténeti mátrixunkban) egy egész állatfarmra, sőt: állatkertre való mesebeli jószágunk. Ezek akkor is ott futkároznak, táplálkoznak, üzekednek bennünk, ha ennek a hétköznapok mesterségesen mesétlenített, valóságnak csúfolt, groteszk haláltáncában épp nem is vagyunk tudatában.

Viola Szandra egy fantasy regénnyel igyekszik betekintést nyújtani a magyar hitvilág rejtelmeibe a fiatal, kiskamasz korosztálynak, de a Hajnal öröksége című sorozat első kötete, A világfa kilenc ága nemcsak nekik, hanem felnőtteknek is élvezetes olvasmányt ígér.

Szabó Márton István filozofikus hajlamú, kellően távolságtartó, némileg cinikus, másrészt valamiféle „technotörzsfejlődésben” gondolkozó, e hozzáállást hol szenvtelen, hol lírai beszédmódokkal vegyítő kortárs szerző. A beton szimbolikáját, mint korunk szürke, mindent uraló anyagát plasztikus módon használja, modern civilizációnk néma segélykiáltásait érettnek tűnő eszköztárral jeleníti meg. A szonettforma, amely dominálja a kötetet, nem céltalan, a problémák felszíni kifejtéseinek eszköze.

Leino Feltehetően sokat merített Aldous Huxley Szép új világából az Ég írásakor. Az írónő történetének virtuális valóságáról eszünkbe juthat Huxley „tapija”, a színes, hangos, illatos és taktilis ingereket egyaránt közvetítő futurisztikus televízió. John kivonulása az elnyomó diktatúra kontrollálta és elidegenedett társadalomból rezonál azzal, amin az Ég szereplői is keresztülmennek.

Alaposan, minden aspektusból megvizsgált, körüljárt és kidolgozott mű, egyszerre sci-fi és szépirodalom. A stílust és a hangvételt illetően valahova a kései Updike és a korai Vonnegut közé helyezhető: szellemes, ironikus, szókimondó és részletgazdag.

A mentális torzulások szinte teljes spektrumban megtalálhatóak, a mások dolgában való kutakodás édes perverziójától kezdve a kényszerképzetes nagyravágyásig. Néhány karaktert szándékosan sematikusan dolgozott ki a szerző, hogy még hatékonyabban világítson rá a lelki megzuhanásokra.

Bár Spiró György nyilatkozata szerint Kádár figuráját regényhősként nem tudja elképzelni, mégis ilyen nagy ívű történelmi tablón elhelyezve a politikus jellemvonásai regényformában árnyaltabban tudtak volna kibontakozni. Spiró munkásságát ismerve ezért nem lenne számomra meglepő a téma újbóli epikus feldolgozása. Addig is minden hiányosságuk ellenére ezek a jegyzőkönyvekre, emlékiratokra, naplókra épülő tényfeltáró dokumentumdrámák izgalmas és sok új információt nyújtó olvasmányok lehetnek a közelmúltunk történelme iránt érdeklődő olvasók számára.

2016 után Sofi Oksanen újabb könyvvel jelentkezett, és hatodik regényének sem választott könnyű témát. Fő helyszíne Ukrajna orosz–ukrán konfliktusokkal terhes terepe a határvidéken. Olyan, sokak számára tabunak számító kérdéseket feszeget, mint a legális béranyaság vagy petesejt-adományozás, amely szegény nők ezreinek ad megélhetési vagy kitörési lehetőséget.

„Amikor az ég nem akar feltárulkozni, az ember gyakran nyúl a pohár után, az erre kóricáló turista pedig úgy érezheti, hogy a helyiek nem kivizelik a bevitt alkoholmennyiséget, hanem inkább kisírják.” – Rimóczi László kritikája.

„Karakterei nem mosódnak össze, erőteljesek, határozott rajzolatúak, mintha mindegyik a neki járó helyért tülekedne a papíron. Kurvák, csövesek, stricik, cigányok. Dobozos sörök, olcsó borok, beletörődések, a hiányok lassú megszokása, esetleg reménykedés egy majdani elrendeződésben, csak ne kelljen sokat tenni érte. A szokásos rücskös magyar szoció.” – Rimóczi László kritikája Gerlóczy Márton „túlélőregényéről”.

Mi a székelység lényege? Székely-e a székely, ha nem Székelyföldön él? Szkíták, avarok, kazárok, kabarok leszármazottai lennének ők? Egy ősi, elkószált zsidó törzs maradéka? Görögök, perzsák, gótok, szicíliai római légionáriusok dédunokái? Attila és Csaba királyfi egyenes ági rokonai?

A regény az utolsó lobbanáson keresztül mutatja be a szerelmeket, a szétvált, majd újra összekapcsolódó életutakat, az ellentétes értékrendeket; egyúttal számvetés és búcsú is a szerelemtől. – Temesi Ferenc könyve Balázs Géza olvasatában.

„»A japánok tudják, hogy az élet túl rövid«, ezért nem lehet annyi mindenhez érteni, mint amennyit a magyar iskola sugall a diákoknak, különösen úgy, hogy az életen át tartó képességfejlesztésnek jóval nagyobb tradíciója van a japánoknál, mint nálunk.” – Gerlóczy Márton Nézd csak, itt egy japán! című kötetét Dominka Ede Harald mutatja be.

„Talán meglepő, hogy a főszereplő nem az agressziót emeli ki az ivás legsúlyosabb következményeként, hanem a kiszámíthatatlanságot, azaz még józan pillanataiban sem tudhatjuk, milyen állapotban és hangulatban van az illető.” – A mindig időszerű alkoholizmus-témakörben barangoló Karafiáth Orsolya könyvét Lafferton Luca mutatja be.

Temesi Ferenc új regényét mutatta be a Magyar PEN Club és a Scolar Kiadó. Az esten összeforrott zene és próza, dallam és mondatok – még a felolvasásban is, ahogy ezt Temesinél szeretjük. Száraz Miklós György barátokról, őszinteségről, férfihiúságról és persze a szerelemről kérdezgette az írót, de arra is fény derült, mit fed a különös 49/49 cím.

Kiállításmegnyitóval egybekötött könyvbemutatót tartottak az Izraeli Kulturális Intézetben: Uri Asaf A rózsa türelme című verseskötete mellett festményeit is megismerhette a közönség. Illés Andrea, a Scolar Kiadó főszerkesztőjének kiállításmegnyitó-beszéde.

Hosszú hallgatás után újra verseskötettel jelentkezett Wirth Imre. Nemzedéki élmény olvasata is lehet a – már címében sem szokványos – Ő volt a rejtélyes állat. A szerzőt egyik legrégibb barátja, Kemény István kérdezgette a Nyitott Műhelyben.