Fehér csillagok galaxisában

Napnyugta
(Apus)

fessük meg az éjszakát a nappal színeivel,
hideg könnyekkel az égető arcot.
tükrökből csöpög
kiszakadva
a meleg könny a hideg bőrre.
függőleges-testi-horizontok.
hideg van, fagyott, őszre jár.
az összegyűjtött szívek víztócsákban vannak.
szemem a fellegeken.
várok….

Kétdimenziós álom
(Vis bidimensional)

újból a fényképeinkről álmodtam.
ott voltál az idővonal között.
te engem néztél,
és én titokban elvettem arcodat,
nehéz tenyereim közé préseltem.
most a mellzsebemben vagy,
a szívemben.
csörgedezve, megkorbácsolva árad minden emlék.
combjaim homokszemcséknek
éreznek téged.
csupasz bőrömön az
érintések formái és színei;
nekem csak a víz horizontja marad
tört gyöngyökbe fűzve.

Majdnem egy kérdés
(Aproape o întrebare)

ha van valami, ami lenyűgöz, ingerel,
felizgat és lázít,
felvidít,
kiold,
lábamra állít, vagy lábaim elé rángat;
örömkönnyekbe ejti tenyerem,
kimozdít az elmémből és az árnyékomból,
és újonnan visszadob –
ha van valami, ami lenyűgöz, ingerel,
felizgat és lázít,
kék ajkaimat harapdálva vörösre
megborzongat,
elveszít és később gyöngyként begyűjt,
és úgy képzel el,
mint egy vak ember szeme…

Hangoskodás
(Glasuire)

kiáltok!
a csend szorít magához.
szívemben kard és háború.
fegyvertár.
csupa tűz és káosz.
elszabadult pokol.
rávetem az égnek paplanját.
más szívek jönnek és
belerohannak lándzsáimba.
számtalan bajonett sorakozik
a véres trófeákkal.
kék a vér,
lila,
szénsötét.
gurulnak, zuhannak.
tombolok örömömben.
vergődőm,
lüktető szomorúságot szórva
jobbról balra.
bal és jobb.
egyensúlyban!

Nyilatkozat
(Declarație)

megváltoztak a pólusok, szerelmem!
az ég fekete,
a föld fehér.
hideg van bennem,
fekete szememben.
testem tiszafából.
szárnyakat drótozól nekem,
az ég felé lógnak.
csak így láthatod,
emelkedem!

A te fogalmad
(Definiția ta)

voltál,
eleven és sértetlenül.
elfelejtettelek,
visszatértél álmaimba.
újra láttam húsod foltjait.
ismertem,
nem vettem figyelembe,
ott volt, keneted illatán.
csak megjelenés, állapot
és nyugtalanság.
a létezés titka,
a véletlen-bizonytalanság színei.
az élő anyag emléke.
dobogtál, jelen voltál.
most füstbe öltözöl,
és eltűnsz a Fekete Szárnyak között.

Álomjegyzet
(Schiță de vis)

kinyitottam a szemem.
előttem és szemhéjam
egész felületén
kétdimenziós egyszínűség.
beárnyékolt a táj.
itt sem,
ott sem senki,
csak magányos ottlétem
gondolatai.
lebegés, képzelet és vér,
ami elárasztja koponyám.
szorgos hangyák
koponyám terráriumában.
zöldet akarok,
úgy tűnj, mint kapaszkodó moha
a halántékomon,
szemem és szám sarkában,
fülemben.
hagynám, belepj engem,
és húsomba harapj.

A fészek
(Cuibul)

az egekben lebegsz,
ott vagy felfüggesztve.
az elfelejtett üres
fészkekben topogsz.
elmélkedőn ott ülsz.
hagyod, hogy leessenek
kék tollaid,
apró tintapacák.
az ég eltakarja homlokod.
láttom kiduzzadt ereid
a fáknak ágain.
a menny sugarai suttognak
fülembe a széllel.
a nyugtalanságtól nem
hallok semmit.
megzavarom a csendet,
eltakarom szemét a
szomorúsággal,
zöldellő tenyeremmel.

Arról a napról
(Despre acea zi)

kimostam a fehér vásznakat.
az összes testhez simuló ruhám most lepel.
a világosság közöttünk.
minden fehér anyag.
aztán sóval mostam testemet.
láttam magam,
magamon keresztül.
téged fehér tenyérfoltoknak láttalak
egy darabka fehér szíven,
megkövülve a
fehér csillagok galaxisában.

Végszó
(Închidere)

elfordítom a kulcsot,
a kést
a sebben.
megnyitom
látóköröd.
köd, füst, gőz.

***

Elena Ilash 1977-ben született Galacon (Románia). A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervező Egyetemen szerzett doktori oklevelet.
Az alábbi versek a Negyvenöt szív ver a mellkasomban (Editura Grint, Kolozsvár, 2023) című debütkötetéből származnak.