Kiss László, Kissvilág, Kissbolygó
Szegednek van egy erős vonzása Békés megye irányába. Vagy talán helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy a szegedi egyetemnek – korábban, az integráció előtti időkben a szegedi egyetemeknek és főiskoláknak – erős a vonzása kelet felé, de főként Békés megyéből csábít el sokakat. Ahogyan Simai Mihály fogalmazott egyszer, Békés megyének Szeged a Budapestje. S ahogyan (kivált a délszláv háborúk utáni időktől kezdve) a vajdasági területekről, úgy Békés megyéből is folyamatos vérfrissítést kap Szeged, hiszen sokan, akik (elsősorban) diplomát szerezni érkeznek a Tisza partjára, a céljuk elérése után is itt ragadnak (vagy mennek tovább).
Kiss László is így érkezett Gyuláról Szegedre, a bölcsészkarra. S bár a kezdetektől fogva sejthető volt, hogy nem fog itt ragadni, a pályája mégis Szegeden kezdődött, első két kötete a Tiszatáj gondozásában jelent meg, ő maga nem egyszer említi Olasz Sándort és Fried Istvánt, amikor a kezdetek szóba kerülnek. Itt azonban ismét pontosabban kell fogalmaznom: látszólag Szegeden kezdődött a pályája. Valójában ugyanúgy Gyulán, ahogyan Kiss László esetében minden. S amikor távol volt, távol van (és távol lesz) Gyulától, igazából akkor is Gyulán volt, ott van (és ott lesz), hiszen ő maga egy kicsit mindig, mindenhol Gyula: világa egyik legmarkánsabb alkotóeleme a Békés megyei kisváros.
Kis és egyéb világok – ezt a címet adta Kiss László az egyik kötetének, amelyben kritikákat, recenziókat rostált egybe. Mert Kiss László világa, a – nevezzük így: – Kissvilág Gyula mellett számos egyéb dologból épül föl. Ha egy bolygónak fogjuk föl ezt a világot – ez esetben nevezhetjük Kissbolygónak is akár –, akkor a recenziók, kritikák, esszék lehetnek ennek a planétának ez egyik kontinense.
Egy másik földrésze, amely nem is oly keskeny földnyelvvel, elválaszthatatlanul kapcsolódik az előbbihez: a szerkesztői lét. Igen fiatalon került a békéscsabai Bárka szerkesztőségébe, s azóta is hűségesen és megbízhatóan végzi az irodalom napszámosainak munkáját. Saját tapasztalatból tudom, mennyire alaposan. Még a szóköz-fölöslegeket is észreveszi a kapott szövegekben, nemcsak szerkesztői, de korrektori gondossággal, körültekintően olvas, semmi sem kerüli el a figyelmét.
Biztos vagyok abban, hogy a Kissbolygó harmadik szárazulata, a tanítás-világrész is így működik. Találkoztam már életem során néhány tanítványával, a gyulai Erkel egykori diákjaival, s amit tőlük hallottam, nem lepett meg: ugyanaz a mentalitás jellemzi a pedagógust, mint a szerkesztőt, mint a kritikust. Legalábbis esetünkben, amikor mindegyiket Kiss Lászlónak hívják.
Magától értetődően nincs ez másként a Kissbolygó talán legszebb, legvadregényesebb, legterjedelmesebb és legizgalmasabb kontinensén, a szépirodalom vidékén sem. Kimunkált, gondos, jól formált szövegek születnek azon a tájon, amelyeket olvasni élvezet, foglalkozni velük öröm. Az indulás Krúdyt és Márait újraértelmező és -teremtő novellái eleve sokat ígértek, egyszersmind óvatosságra is intették a tapasztalt olvasót: nehogy megrekedjen a szerző ennél a parafrazeált, utalásokkal, hatásvektorok egymásra montírozásával díszített irodalomnál, amely mindig magában hordozza azt a veszélyt, hogy belterjessé válik, az olvasót nem, inkább a szakmát célozza, irodalom lesz az irodalomban és -ról. Kiss László azonban kellő önmérséklettel és kiváló érzékkel adagolta a kétezres évek elejének prózaírói trendjeit, ezeket jól átszűrte saját késztetésein és habitusán, így el is kerülte a csapdákat.
Novellái, tárcái mindig történetek. A Kissbolygó a történetek világa. Kiss László soha nem próbálta figyelmen kívül hagyni az ősi emberi szükségletet: a történetéhséget. Történeten keresztül mutat meg és föl, történetek keretében teremt hangulatot, történetek által vezeti keresztül az olvasót a kérdések és problémák, örömök és bánatok között, történetek révén ébreszt gondolatot, plántál el kétséget vagy éppen elégedettséget az olvasóban. Az olvasóban, akit mindig partnernek tekint, akit tisztel. A Kissbolygó turistái az olvasók, s a jó vendéglátó soha nem becsülheti le a vendégeit, Kiss László pedig jó vendéglátó.
Mindig nagy lépés a prózaíró számára, amikor a novellák után regénybe fog. Különösen, amikor valaki olyan jól érzi magát a novellában, short storyban, tárcában, mint Kiss. Amikor azonban belevágott, sikerrel vette az akadályt, a többé-kevésbé zárt történetekre épülő, a gyerekkort idéző regény, a Ki mondta, hogy jó volt regényként és történetfüzérként egyaránt olvasható, ám hogy mégis inkább az előbbi, mint az utóbbi, annak egyszerű oka van: bár sok történetet fűz egybe a szerző ebben a könyvben, s ezek nagy része önállóan is megállja a helyét, mégis tart valahonnan valahová ez a szöveg, ahogyan már az egy regénytől elvárható. A most készülő regénye az olvasott részletek alapján kicsit hasonló lesz, amennyiben egyes elemei szintén megállnak a saját lábukon, ám úgy tűnik, a kohézió szorosabb lesz, mint amit a Ki mondta, hogy jó voltban tapasztaltunk, jobban közelít majd a hagyományos regényfogalomhoz a jövőbeli könyv.
Amiben viszont szinte semmiféle hagyományhoz nem közelít Kiss László, azok a zene-könyvei, elsősorban az Outcast, amely akár beszélgetőkönyv is lehetne egy metálzenekar frontemberével, mégis sokkal többé válik annál, amelyben természetesen közrejátszik a beszélgetőtárs személyisége is, de leginkább Kiss Lászlón múlik a dolog mégis, azon, hogy meglátja, miként válhat többé egy életinterjú életinterjúnál, hogyan lehet az életből irodalmat faragni, oly módon, hogy nemcsak realistán hiteles marad, de valóságosabbnál valóságosabbá válik az egész történet. Mert igen, ez is történet. Kiss Lászlóban minden kicsit Gyula, és minden nagyon történet. Még a versei is, amelyeket az utóbbi időben kezdett írni, történetek. Olyannyira azok, hogy néha olyan érzése van az olvasónak, hogy egyes prózai munkái líraibbak, mint némelyik verse. Miközben a szóban forgó prózák prózaságát éppen úgy nem lehet megkérdőjelezni, mint a versek vers mivoltát…
Talán az a leginkább megkapó Kiss Lászlóban, hogy írói univerzuma, a Kissvilág, a Kissbolygó tényleg önálló entitássá szerveződik, amely a mindannyiunk által ismert valóság elemeiből épül, hol erősebben, hol kevésbé arra emlékeztet, de annak újraértelmezett, újraalkotott, és bennünket, akik találkozunk vele, akik bolyongunk benne, sokféle reflexióra késztető verziója.
