Miben tévedett Platón?

Ezer év volt kamaszkorom 

A mi családunk nagy család,
az ősanyánkat elrabolták.
Utána ment az egész ország.
Ezzel kezdődött a világ –

hogy ott volt már határain túl.
Lassan a nap is elfogadta,
hogy körülötte körtánc indul,
s ő adja az energiát
az összes földi folyamatba.

Ahogy tágult a tudásunk,
a világból egy egyetem
lett, ahová létezni járunk.
Már nem lakunk a semmiben.

De mindez Trójánál kezdődött,
s a bibliai teremtéssel.
Bár Ilionnál nincsen ördög,
de ott szólalt meg az a vészjel,
mit azóta elégszer
hallhattunk, ha fülünk van.

Nos, ha egyszer kimondtam:
talán inkább a szökevények
leszármazottai vagyunk –
akik, ha Karthágóba érnek,
már nem olyan ártatlanok.

Két féltekéből áll agyunk,
mindkettőben többféle szándék:
a szerelem, a hatalomvágy –
egyik tombol, a másik vár még.
Ettől függ, milyen lesz az ország,
ettől függ, miféle jövőt
szabunk ki sok lehetségesből.

A kertkapu bedőlt,
de túl rajta úgyis kétes föld
található, egy város romja.
Ki gondolkodik, átgondolja,
meddig terjed az énje,
mikor olvad át a mesébe,
mikor lesz mese maga is.

Biztosan tudom: van valóság,
ez a tény szabja meg a sorsát
minden biztos tudásnak.
Mivel legfontosabb a korlát,
ahhoz, hogy valamit csinálják.

A korlátba kapaszkodom
a lépcsőn fölfelé rohanva.
Ezer év volt kamaszkorom,
felnőttként mért hagytak magamra?

Egy év temetésre készülődve 

Régen várok egy pillanatra –
    amikor meghalok.
Az embert persze felkavarja,
    mert elég vad dolog.

Régen várok az öröklétre –
    talán nem létezik.
De mégse tarthatod mesének!
    Bárki emlékezik

olyanra, mi korábban történt,
    mint hogy megszületett.
Látok magam előtt egy ösvényt:
    egy újabb életet.

Akarni kell, hogy szeressenek?

Nem akartam eléggé:
    szeressenek.
Versem ettől kevésbé
    elengedett?

Ha nem harcolsz eléggé:
    szeressenek,
az olvasó kevésbé
    elégedett?

Az derült ki, kevés, ha
    jókat irok.
Vagy nem írok? – Ki tudja?
    Az ég ragyog.

Sajnos ez is hazugság:
    borult idő
alatt billeg az ország.
    De nincs eső.

Az derült ki, kevés, ha
    minden oké.
Nem vagyok magam rabja?
    Családomé.

Nem csalás, nem ámítás,
    minden igaz:
szeretet-megszorítás 
    ma a vigasz.

Miben tévedett Platón?

Lehet az, hogy a Föld
nem a humanistákat kedveli?
Az emberekkel túl sokat közölt,
most ajándékait visszaveszi.

Kétféle ember van: a harcos
és a gondolkodó.
Az első odalök a falhoz,
a másodikkal beszélgetni jó.

Az első hamis szövetséges,
ki ellened fordulhat bármikor.
De a gondolkodó-fajta veszélyes:

csupa erkölcs, csupa szigor.
A föld a durvaságot megbocsátja,
mert neki nem a lélek a világa.

Függőágyban a hold

Egymásba csap itt gondolat
és gondolat. Ez maga a világ.
És átalakul pillanat alatt,
ahogy nem bírja el a holdat semmi ág,
amire ráakasztjuk, mint egy függőágyat.

Nem pihenni indulunk a jövőbe.

Azt se tudom, arra van-e az előre.
Az ember múltja ellen lázad,
pedig a jövője inkább a zűrös!

Semmit teszünk a puszta űrhöz,
valamit lopunk ki belőle,
ez túl sok változást előhoz,
úgy alkalmazkodunk a korhoz,
hogy inkább elfutunk előle.