A megváltás egy örök pillanat - Az Irodalmi Jelen húsvéti szonettkoszorúja

Ezer este múlik ezer estre,
a vérem csak hull, hull, egyre hull,
különös fantommal csatázom,
orvul gyilkol és kegyetlenül:
a láthatatlan Nagyúr.

Nem utópia-e vajon a közép-európaiság gondolata akár politikai, akár kulturális értelemben? Vajon meg lehet-e haladni az önelvű nemzeti irodalomkutatást, s felülírni a regionálissal? Mit kell egyáltalán összehasonlítania az összehasonlító irodalomtudománynak? Többek közt ezek a kérdések is szóba kerültek a Helikon Irodalom- és Kultúratudományi Szemle új számának bemutatóján a Kelet Kávézóban.

Az Irodalmi Jelen versösszeállítása ‘89 karácsonyának emlékére.

Tájszürke világban időz
gyík, légy, fölvizezett éjszaka,
megerjedt nappal.

A mi közönségünk nagyon jó volt, zseniális. De azt vettem észre, hogy jó az egész országban. A nézők, a hallgatók, az olvasó, a szurkolók. Jó mind. Szabadnapjaimon magam is színházakba rohangáltam, sorban álltam ennek a Hrabalkának a könyveiért csütörtök reggelenként a bolt előtt, amikor az új könyvek érkezni szoktak. Akkor még nem sejtettem, hogy majd odaszokik hozzánk, és minden érdekes ötletünket és emlékünket elszívja az agyunkból.

Július 17., hajnali 2 óra 48 perc, amikor elkezdem a naplóm a táborról,  legtöbb ismerősöm Kis Grófóra, Korda Gyuri bácsira vagy PIXA-ra (illetve ezek tetszőleges arányú egyvelegére) mulat az ország valamelyik pontján hősies fesztiváltúlélőként.

• Böszörményi Zoltán versei: Játék a tűzzel, A sorsom olvasom
• Nagy-Laczkó Balázs: Testvér (próza)

Milan Kundera születésének 90. évfordulója alkalmából az Országos Idegennyelvű Könyvtárban rendeztek estet, ahol Karafiáth Judit irodalomtörténész és Vörös István tartottak előadást az író cseh és francia fogadtatástörténetéről.

• A nincsen himnusza – Az Irodalmi Jelen vers- és próza-összeállítása Ady Endre halálának századik évfordulójára.
• Böszörményi Zoltán: El nem küldött levél Ady Endrének

Csak menni a csillagot követve,
Indulni a jászolig Uram.

Hogy megszületik-e
az öröm és a szépség,
jövőnk igérete,

„Olyan olvasás- és költőelfelejtés van, hogy tanítványaimnak Vas István, Hajnal Anna, Kálnoky, Jékely, Ladányi fontosságát is magyarázni kell. De még ez sem lenne baj. Azért vagyok. Ám mintha nem éreznék, hogy kánonokon belül és kívül föl kell fedezniük a magyar- és világirodalmat és kultúrát. Kánonokat követnek, de hagyományokat nem” – Vörös Istvánnal beszélgettünk legújabb, az Irodalmi Jelenen publikált művei apropóján kánonról, metafizikus költészetről, Istenről, Derridáról, a novella és a vers rokonságáról.

Simon Adri verses reflexiói Vörös István költeményeire. Isten nem levéltáros. Szótag utca, Rím körút.

Az udvarra egy szekér hajtott be. Mindent láttam a sárga sötétben, ahogy csukott szemhéjamon át látni lehetett, és azt is láttam, ahogy öregmama elérzékenyülve figyel, a szeméből egy könnycsepp gördül le öreg arcán, aztán keresztet vet. A szekeret lovak húzták, de angyalok hajtották. És énekszó jött velük, nem angyallárma, az énekesek megint mások voltak, nem láthatók, talán a meg nem értett vagy nem is létező fehér feléből a világnak.

Szereplők:

BJÖRN
INGMAR
KNUT
KÍSÉRTET
KIRÁLY
POLONIUS
HAMLET
LAERTES
KIRÁLYNÉ
OPHELIA

Játszódik egy színházban. De ott a koraközépkor látszatát akarják kelteni. Téli napokat Skandinávia egy rég elpusztult várában. Hogy a vacogást hihetővé tegyék, reggel óta nem fűtik a színházat.

ELSŐ FELVONÁS

1. szín

TÖKSÖTÉT, MINT EGY MEGÖLT KIRÁLY SZÍVÉBEN

Az emberek a mulandóságra tippelnek,
mint megbízhatóra a törvények közül.
A múlt sok rétege biztos nincsen meg,
és még az eljövendők se léteznek,
hogy megtörténnek-e, majd kiderül.

Álmos biztos nem lett volna, ha részt vesz az Irodalmi Jelen januári lapszámbemutatóján: annyiféleképp idézték meg a költők Arany Jánost, hogy csak úgy sziporkáztak az ötletes és lírai megoldások. Böszörményi Zoltán és Varga Melinda műsorvezetése mellett még sok személyes történet is előkerült a felolvasóktól.