Akinek nyugodtan hátat fordíthat az ember

Oberczián Géza:

Pistát (engedtessék meg, hogy így hívjam, mindenki így hívja) szerkesztőként ismertem meg. Öt könyvemet gondozta eddig, és remélem, a többit is ő fogja. Egy dunakeszi vendéglőben találkoztunk, felkészülten jött, a kinyomtatott kézirat szövege alig látszott a kék és piros tollas megjegyzéseitől, javításaitól. Megrémültem. Aztán barátok lettünk, még kábé ott helyben. Sokáig csak szerkesztőként ismertem, egészen addig, amíg nem adott egy példányt Az artista estére hazamegy című kötetéből, ami immár húsz éve jelent meg. Felfigyeltem a költészetére, de nem kényeztetett el versekkel. Publikációi ünnepi alkalmak voltak, ritkák és különlegesek. Lassan, gondos munkával tizennyolc év alatt jött össze az Ágain megtart című kötet, amely szerintem a megjelenés évének (2024) az egyik legjobb és legegységesebben összeállított verseskönyve lett. Pista úgy ír, ahogy él. Gyökerek, támaszok, család, a szűkebb élőhely: Fót, és a tágabb: a Kárpát-medence, családi és helyi legendák, emberek, történetek, életképek kimeríthetetlen tématárából válogat. Nem ismerek nála fótibb embert, és talán családközpontúbbat sem. Lassan, ráérősen alkot, mintha az idő ebben egyáltalán nem játszana szerepet. Pista költészetében az élet egy olyan folyamat, amiben egyszerre él a régmúlt kárpátaljai, felvidéki rokonság, az újévi szőlőt csipegető nagymama, édesapja a fóti futballpálya előtt, a családi nyaralás, a gyerek első iskolanapja és a mindezt a maga időtlenségében végignéző öreg diófa történetei. Számomra fontos, szemfelnyitó versek ezek, olyan perspektívát nyitnak meg, amit magamtól sosem vennék észre. Kollégámként a Petőfi Kulturális Ügynökségnél a KMI 12 program három évnyi antológiáját szerkesztette, harminchat jeles Kárpát-medencei magyar alkotó életművéből adott így összefoglaló áttekintést. Kár, hogy ez a folyamat a PKÜ visszavonulásával megszűnt. Mostanság a Magyar Napló versszerkesztőjeként a folyóiraton túl Az év versei antológián dolgozik Iancu Laurával közösen. Kíváncsian várom az eredményt. És külön öröm, hogy az IJ januári kiemelt szerzőjeként új költeményeket is közread.

Luzsicza István a Győri Könyvszalonon 2021-ben Oberczián Gézával és Berta Zsolttal

Iancu Laura:

A személyes ismeretségünk egy közös izgulással kezdődött. Együtt izgultunk Balatonszárszón. Vajon lesznek a rendezvényen? Nyár közepe volt, fürdőruhás tömegek hullámoztak minden irányból. Én persze fáztam, a hideg rázott, mert a József Attila Emlékházban látottak hatása alatt voltam. Akkor nem mondtam, de most megvallom: csodálkoztam, hogyan lehet itt, József Attila rejtélyes halálának a helyszínén önfeledten enni-inni, bulizni, fürdeni? Végül négyen? öten? csak összegyűltek az estünkre, amit – a Petőfi Kulturális Ügynökség keretében – István moderált. Kürti Lacitól még könyvet is vásároltak. Amikor megkaptam az Ágain megtart című kötetét „szerkesztésre”, gondban voltam, mert ez a szórakozás nem az én műfajom. Dolgom persze nem volt a kézirattal, nem munkát: ajándékot kaptam. A legnagyobb élményt azonban – vagy nevezzük közös munkának – a kötet megjelenése után készült interjú hozta, hiszen itt a „leglétezőbb nemlét”-ről szóló verseiről, fáiról, a nagy diófáról faggathattam, és ebben a történetben hamar megtaláltam a helyem. Sőt, József Attila is velünk tartott.

A Győri Könyvszalonon 2024 novemberében: Luzsicza István, Iancu Laura és Mirtse Zsuzsa

Kürti László:

Luzsicza Pista nem focizik rosszul, nem is olyan jól, hogy körbehordozzam a vállamon, de annyira igen, hogy észre lehessen venni: érti a zsugát. Annyi év kihagyás, két pohár tokaji után alkalmi labdarúgó, mégis belülről van; a helyezkedésén látszik, hogy olvassa a játékot. Van ideje átvenni, tartani, figyelni másokra, helyzetbe hoz, meg tud kínálni egy erőből lőtt labdával is, ha a helyzet úgy kívánja.

Nem picsog napsütésre, hőségre, melóra. Negyven fokban is biztos a labdakezelésben. Megszelídít, bokából teszi tovább – a bal láb nem kérdezi, mit csinál a jobb. Oda rakja, ahová érkezned kell. Ez is tudomány. Nem zsonglőrködő, nem harsány, de pontos és megkerülhetetlen hátvéd.

Pista labdáinak szeme van. Emiatt elnézed neki, ha néha lekésik egy ütemmel. Nem a szépségért játszik, de csukát fel nem húzna elegancia nélkül. Érzékeny és alázatos csapatember, és amikor baj van – mert bárki lábáról lepördülhet a labda –, nem magyaráz: ha kell faultól, rendíthetetlen söprögető. Ezt a KMI12 projektben tanultam meg róla. Azóta passzolok neki, azóta keres ő is a pályán labdáival. Érdemes gólra játszani a focit, de nekem az igazi öröm, ha van sziporka is a zsugában: mint mikor a műfüvön, egy emelt labdámat odabólintja a mattra játszott kapura.

Luzsicza István és Kürti László küzdenek a labdáért a tokaji csapat játékosával 2025 augusztusában, Tokajban (Vass Tibor fotója)

Lőrincz P. Gabriella:

Azt gondolom, hogy Pista az egyik legmegbízhatóbb költő. Tudom, hogy emberként, barátként és költőként mire számíthatok tőle. Ahogyan az írásaiban precíz, gondos, éppen úgy figyel az emberi kapcsolataira, a munkájára. Volt lehetőségem együtt dolgozni vele akkor is, amikor szervezőként tevékenykedett, de soha nem láttam, hogy „elszállt” volna. Hiteles maradt akkor is, amikor a hosszú tokaji éjszakákat átbeszélgettük, és akkor is, amikor együtt kiáltottuk a focimeccsen: „Góóól!”. Úgy hiszem, a vidámságán kívül (amely néha borzalmas szóviccekben realizálódik) ez az egyik legszerethetőbb vonás benne. Mindig nagy tisztelettel beszél a családjáról, a nemzetről, a hazáról. Ha pedig az olvasó nem akar csalódni egy versben, akkor nyugodtan előveheti Luzsicza István írásait!

Gombaszögön 2022-ben: Lőrincz P. Gabriella, Kopriva Nikoletta, Luzsicza István, Oberczián Géza

Bene Zoltán:

Talán egy könyvheti Magyar Napló hajóúton, talán Tokajban ismertem meg Luzsicza Pistát, s akkor még nem sejthettem, hogy azon kevés események egyike ez az életemben, amelyek nagy jelentőségre tesznek szert. Azóta már tudom. Azt hiszem, eleve kevés igazi, tartós és szoros barátság adatik meg az embernek, s ezek közt különösen ritka az, amely nem a gyermekkorban gyökerezik. Pista azon ritka kevesek egyike az életemben, aki bizonyság arra, hogy mégis létezik ilyen. Tudom, ha bajom van, elmondhatom neki. Segíteni fog. Tudom, ha öröm ér, elmondhatom neki. Velem örül majd. Tudja, ha baja van, elmondhatja nekem. Segíteni fogok. Tudja, ha öröm éri, elmondhatja nekem. Örülni fogok vele. (Ezen utóbbi a mindennapi életben is különös kegyelem, a művészetben kivált: amikor örülni tudunk a másik örömének. Őszintén.)

Irodalom, közélet, sport, család, jövő, múlt, otthon. Mikor milyen sorrendben és hangsúllyal, de ilyesmiken gyakran rágódunk együtt…

Számomra Pista nemcsak kiváló költő, gondos és pontos szerkesztő, körültekintő irodalomszervező, de mindenekelőtt barát. Akivel egymástól kétszáz kilométerre is tudunk együtt meccset nézni; minden helyzet után „beszélünk” az errevaló alkalmatosságokon keresztül, együtt sírunk, együtt nevetünk, pontosan úgy, ahogyan élőben, a Puskás-stadionban, vagy a tokaji műfüves pálya mellett…

Ha egyszer zenekart alapítanánk, lehetne az a neve: Egy húron pendülünk.

Bene Zoltán és Luzsicza István az aradi városháza előtt, 2025 őszén

Rónai Balázs Zoltán:

1. Luzsicza keveset ír, de azok jók. Tényleg: lassan, keveset, ritkán, de én még nem láttam selejtet.

2. Olyan ember, aki nagyon-nagyon szeret nevetni, és érti is a tréfát, el lehet vele marhulni szellemes és szabadon asszociált párbeszédekben, sőt, ha többen vagyunk a társaságban, akkor még inkább. Elvetemült szógruppenek során eljuthat az ember gyereke például a manierizmustól egy trambulinon vizelő fókáig, aki titokban borz. Tudom, valószerűtlennek hangzik, de egyszer próbálják ki, és majd meglátják.

3. Nemigen ismerek alkotót, akinek a költészetében annyira meghatározó lenne a család. Le- és felmenők, különösen az utóbbiak. A múlt egy fa, felér a már levéltárakban sem fellelhető magas egéig a múltnak. Tudom, a múltnak mélysége van, nem magassága, de higgyék el, ez az ő esetében nem képzavar. A család és emlékei, az ősök mintegy zárt, nagyon személyes magánmitológia, külön világ és egyszerre világmagyarázat is a számára: egy téglát (vagy bármiféle korszerűnek vagy korszerűtlennek számító falazó- és tetőanyagot) mellőző otthon. Vagy csak a kapaszkodó ebben a másik, közös világban. Nem tudom. Talán ebből fakad őszinte konzervativizmusa is.

4. Lehet, hogy a versei is a családja. Mindenesetre jól mutatják a nagyokat röhögő, joviális ember mély és komoly gondolkodását. Írhatna többet, szerintem szeretne is.

5. Nem őrölte fel a hosszú éveken át folytatott hétköznapi munkája. Pár év szünetként ebben irodalomszervező tevékenységet is folytatott Kárpát-medence-szerte, mint a Petőfi Irodalmi Ügynökség munkatársa. Újabban a Magyar Napló versszerkesztője, ami igen megtisztelő, ám megterhelő foglalatosság is. Na, most ő is megtudja, milyen az! De nem hiszem, hogy elriadna – nem az a fajta.

Egy kultikus film (az Üvegtigris) jelenetét idézve: Lázár Balázs, Oberczián Géza, Bene Zoltán, Luzsicza István és Rónai Balázs Zoltán Tokajban, 2025-ben

Szeder Réka:

Luzsicza Istvánnal először mint irodalomszervező ismerkedhettem meg személyesen a KMI12 projektnek köszönhetően. Ott láthattuk, mennyire lelkiismeretesen és komolyan végzi mind moderátori, mind szerkesztői munkáját. Abban is megmutatkozott elhivatottsága, hogy újra és újra lehetőségeket teremtett – és teremt mind a mai napig – írók és olvasók közötti párbeszédekre. Ő is azon emberek közé tartozik, akik nemcsak alkotnak, hanem figyelnek – értőn, és ezeknek köszönhetően a kortárs irodalom átszivároghat kicsit a valóságba.

Szentmártoni János:

Lassan negyedszázada ismerem őt, láttuk egymás gyermekeit felnőni, egymást pedig fél évszázadossá öregedni. Mindig is számíthattam rá, helyén a szíve és az esze, azon kevesek közé tartozik, akiknek nyugodtan hátat fordíthat az ember. A verseit mindig is szerettem, nekem nagyon bejön az a kesernyés humorú, hol megríkató, hol ironikusan nosztalgiázó seregszemle, melynek tablóját kezdettől fogva készíti, s mivel egyidősek vagyunk, amiket megversel: nemzedéki élményeink is azonosak vagy hasonlók. Dolgoz(t)unk is együtt itt-ott, lelkiismeretes és precíz. Örülök nagyon, hogy összesodort minket az élet. 

A nyitóképen Luzsicza István és Szentmártoni János láthatóak.