Az irodalom hőfoka

Rejtő Jenő a kávéházban ült, kabátban, kalapban, mintha csak átutazóban volna. Előtte egy
feketekávé állt, amelynek hőmérséklete már nem volt kérdés.
– Főúr – szólította meg a pincért –, ez a kávé hideg.
– Tessék megbocsátani – felelte –, tíz perce hoztam ki.
Rejtő elgondolkodott.
– Akkor érthető. Én viszont csak most nyúltam hozzá.
A főúr várt. Nem tudta eldönteni, panaszról van-e szó. Rejtő nem segített rajta.
– Író vagyok – tette hozzá végül. – Nálam a kávé nem frissítő, hanem ürügy.
A szomszéd asztalnál egy fiatalember eddig feszülten figyelt. Most megszólalt.
– Igaz, hogy maga diktálja a regényeit?
– Igaz – mondta Rejtő. – Az írás fárasztó. A beszéd kevésbé.
Belekortyolt a kávéba, majd visszatolta a csészét.
– És miből él, ha szabad kérdeznem?
Rejtő végigmérte, aztán a kávéra mutatott.
– Ebből. Ha panaszkodom, újramelegítik. Ha írok róla, megveszik.
Felállt, megigazította a kabátját.
– Jegyezze meg, fiatalember: az irodalom nem abból van, amit megírunk, hanem abból, amit
elhisznek rólunk.
Azzal távozott.
A kávé ott maradt, de a főúr aznap este többször is megemlítette, hogy Rejtő Jenő járt náluk.