Ugrás a tartalomra

Nemzetközi látogatókutatást koordinál az Iparművészeti Múzeum

Nyolc európai nyelven végez felmérést a kultúrafogyasztásról az Iparművészeti Múzeum.

Kern András kapta a 2020-as Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján Kern András kapta az idei Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Az apa című előadásban nyújtott alakításért.

Banksy - Zseni vagy vandál? Kiállítás

A Banksy: Zseni vagy vandál? kiállítás végigvezet minket az elmúlt évek egyik legbefolyásosabb alkotójának vitatott művészeti világában, különböző tematikus helyszíneken.

Kreatív Karantén címmel hirdettek pályázatot szociális intézményekben és gyermekvédelemben élőknek

Kreatív Karantén címmel hirdetett összművészeti pályázatot szociális intézményekben és gyermekvédelemben élőknek az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a pályaműveket január 15-től február 28-ig várják.

Újévi koncert pénteken a Bartók Rádióban és az M5 műsorán

Közös koncerttel köszönti az újévet az Magyar Rádió zenekara és a Zeneakadémia: az Újévi nyitányt pénteken este hat órától a Bartók Rádió, este fél 8-tól pedig M5 csatorna közvetíti.

Az a baj – A Litera 19. előszilvesztere

Erre az estére a Litera korábbi előszilveszterein és a 15. születésnapi estjén elhangzott írásokból válogatnak a szerkesztők.

Térey János: Asztalizene - online színházi közvetítés

Térey János Asztalizene című drámáját nézhetik meg az érdeklődők december 29-én az eszinház.hu oldalán.

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2021

2021. január 8-17. között, nyolcadik alkalommal rendezik meg Budapest különleges zenei seregszemléjét, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivált.

Ünnepi online programokkal várja az érdeklődőket a Várkert Bazár

Ünnepi online programokkal várja az érdeklődőket a Várkert Bazár, a kulturális intézmény idén online előadásokkal búcsúztatja az óévet és köszönti az újévet - olvasható a Várkert Bazár MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ünnepi online programokkal várja az érdeklődőket a Várkert Bazár

A két ünnep között, december 29-én a Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója című előadást követheti élőben a közönség Hámori Gabriella előadásában. A FILC. (Fischer Iván Lakásszínháza) saját produkcióját először 2015 decemberében láthatta a közönség, Seres Tamás szerkesztésében és rendezésében.

Gálaműsorral ünnepli újranyitásának 50. évfordulóját a Fővárosi Nagycirkusz

    A 131 éves múltra visszatekintő Fővárosi Nagycirkusz épületének 50. évfordulóját az intézmény különleges programokkal ünnepli - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Vetélkedő Orbán Balázs halálának 131. évfordulója kapcsán

Orbán Balázs - a legnagyobb székely - halálának 131. évfordulója kapcsán szellemi vetélkedőt hirdet az Erdélyi Szövetség diákoknak.

Jónak lenni jó! - Több mint 54 millió forint gyűlt össze a műsor kezdetéig

Egész napos műsorral várja a közönséget vasárnap a Jónak lenni jó!, amelynek idei kedvezményezettje az Együtt az Autistákért Alapítvány. A közmédia jótékonysági kampányában a műsor vasárnap délelőtti kezdetéig több mint 54 millió forint gyűlt össze.

Fehérvári írók estje: Czinki, Gellén-Miklós, Pallag

A Petz Söröző és a Szépírók Társasága szervezésében élő közvetítést tartanak a székesfehérvári Petz Söröző Facebook-oldalán.

A Budapest Bár karácsonykor és szilveszterkor online koncertet ad

A Budapest Bár karácsonykor és szilveszterkor online koncertet ad a Trip WebSzínházából. A produkcióban öt zenész és tíz énekes vesz részt.

Megjelent a Magyar Műhely 194. száma

A Magyar Műhely legfrissebb számában olvashatók többek között Syporca Whandal, Bíró József, Aranyi László, Egyre Márki és Nagy Zopán versei, Wehner Tibor műelemzése Prutkay Péter alkotásárólés Kulcsár Balázs interjúja Nagy Pállal, a Magyar Műhely egyik alapítójával.

Megjelent az Irodalmi Magazin legújabb száma: Az ember tragédiája

Az ember tragédiája az egyik legtöbb nyelvre lefordított és legjelentősebb nemzetközi sikert elért magyar irodalmi alkotás. Az Irodalmi Magazin összeállításának célja egyfelől a műről felhalmozódott ismeretanyag keresztmetszetét adni, másfelől bemutatni a Tragédia-recepció meghatározó történéseit és tendenciáit.

Advent a Karinthy Színházban

Az utolsó adventi vasárnapon is zenés, irodalmi programmal várják az érdeklődőket a Karinthy Színház színpadáról közvetítendő műsorra.

Díjat nyert a PIM interaktív weboldala

Rangos díjat nyert a PIM interaktív weboldala, a Csáth Géza Kaleidoszkóp.

Kortárs szerzők hangoskönyveit jelentette meg online a DIA

Hatvan színész felolvasásában több tucat kortárs magyar irodalmi mű vált hangoskönyv formájában ingyenesen elérhetővé. A Petőfi Irodalmi Múzeum kezdeményezése a pandémia következtében munka nélkül maradt előadóművészek megsegítését célozta.

Botvay 88 – A Budapesti Vonósok online ünnepi koncertje

A Budapesti Vonósok otthonról élvezhető, nagyszabású online koncertre készül Botvay Károly, Kossuth-díjas gordonkaművész 88. születésnapjának méltó ünneplése alkalmából.

Szabó Magda-est és Molnár Ferenc-szatíra a Gózon Gyula Kamaraszínház streamműsorán

Élő stream előadásokkal, december 16-án Szabó Magda-esttel, 18-án pedig Molnár Ferenc-szatírával várja a közönséget a Gózon Gyula Kamaraszínház.

Versünnep 2021 – Kiírás professzionális előadók és képző intézmények hallgatói részére

A Versünnep Alapítvány és a Magyar Írószövetség meghirdeti a Versünnep 2021 eseménysorozatot.

Előadóművészek segítésére indít online aukciót a Nemdebár

Rendhagyó karácsonyi művészeti aukcióval igyekszik segíteni a Nemdebár a járványhelyzeti korlátozások miatt bajba került előadóművészeknek.

Új Kertész Imre-válogatáskötet jelent meg

Új Kertész Imre-válogatáskötet jelent meg a Kertész Imre Intézet gondozásában - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

A Fiatal Írók Szövetsége Trianon határain címmel szervez online konferenciát

A Fiatal Írók Szövetsége Trianon határain címmel online konferenciát szervez 2020. december 14-19. között. Szó lesz a magyar folyóiratokról határon innen és túl, a kis magyar kánonokról, az Erdély-képről és a Trianon-emlékévről.

Megnevezték az idei Aase-díjasokat

Horváth Margit, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Szabó Éva, a Centrál Színház, Kuna Károly, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és Spilák Lajos, a Stúdió K színművésze kapja idén a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat.

„Balaton és Borkultúra”: a Sziveri Intézet őszi szemeszterének záróprogramja

A Sziveri Intézet őszi szemeszterének záróprogramjának középpontjában a Balaton és az irodalom áll.

Posztmodern gótika, online lapszámbemutató

A Helikon Irodalom- és Kultúratudományi Szemle Posztmodern gótika című számának online bemutatóját rendezik a Facebookon.

Barokk freskófestészet Magyarországon II.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténet Tanszékének kutatócsoportja több éven át tartó munka keretében készítette el a magyarországi barokk freskófestészet emlékeinek korpuszát.

Az Alibi Levegő számának bemutatója a Facebookon

Az Alibi hat hónapra című sorozat következő számának témája a Levegő. A szerkesztők, Alexander Brody, Karsai Béla, Márton László, Nagy Gabriella és Torma Tamás várják az érdeklődőket a kötet online könyvbemutatóján.

Mirage de notre sort (Sorsunk délibábja)

A párizsi Editions du Cygne Kiadónál, Raoul Weiss francia nyelvű fordításában jelent meg Böszörményi Zoltán új verskötete, a Mirage de notre sort (Sorsunk délibábja). A kötet megjelenését a Petőfi Irodalmi Alap támogatta.

Ki viszi a puskát? | Hamarosan megjelenik L. Simon László új könyve

Hamarosan megjelenik L. Simon László Ki viszi a puskát? Emlékezet és politika című új könyve a Nemzeti Művelődési Intézet gondozásában. A kötetben L. Simon László (1972) József Attila-díjas író, országgyűlési képviselő, korábbi államtitkár 2017 és 2020 között született írásaiból, esszéiből, kultúrpoli­tikai elemzéseiből olvashatnak válogatást.

A dinárhamisítók nyomában

A Kossuth Klub TV online eseményen mutatja be Berkes József–Kántás Balázs–Szabó Piroska–Szerényi Ildikó (szerk.): A dinárhamisítók nyomában című könyvét.

Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész kiállítása

2020. december 15. 2021. április 20. között látható a járványügyi intézkedések függvényében Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész kiállítása a Pesti Vigadóban.

Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár

Az OSZK Régi Ritka című legújabb digitális tartalomszolgáltatása révén tovább bővül azoknak a különleges dokumentumoknak a köre, amelyek otthonról is kényelmesen böngészhetők.