Az történt, hogy Murányi Sándor Olivér) Folyamtánc[1] című kötetét két „nekifutással” olvastam el. Tulajdonképpen egyetlen lendülettel a végére juthattam volna, ha aznap korábban nekilátok, de csak késői órán – úgy kilenckor – vettem a kezembe egyik este, ésmár akkor nagyjából a kétharmadán túljutottam ennek a mintegy százkilencvenkét oldalnak.