Abafáy-Deák novelláskötetében választ találunk arra, hogy miért és hogyan lett szerelmes a betűkbe, és személyes példáját láthatjuk benne az anyanyelvhez való ragaszkodásnak, ami élettörténetét ismerve még ragyogóbb, hiszen választhatta volna a német nyelvet is. Történeteivel arra buzdítja olvasóit, a kudarcok ellenére se adják fel, mert mindig van új kezdet: „Skálázz, még, még, ne hagyd abba”!

A félelem rókaként surran, a halál falósejt, a hentesboltban saját magát darabolja fel, és adja mások kezére az ember. Így működik a költészet, a szerelem, és a családon belüli erőszak is. Az otthonosság aranyporral hinti meg Tóth Csilla líráját, melyben az idő átjárható, a halál félelmetes, de a költészeten keresztül mindent lehet.

„Ezek a képek nem mindig derűsek, nem mindig tesz jót egy-egy novella, talán mert túl őszinték, hol élénkek, hol sötét tónusúak, hol vibrálóak, hol túszul ejtőek, hol együttérzést szeretnének.” – Rimóczi László kritikája Hekl Krisztina novelláskötetéről.