Tóth Csilla villámkritikájában Peter Pomerantsev Semmi nem igaz, bármi lehetséges című kötetét ajánlja olvasóink figyelmébe. A teljes kritika hamarosan olvasható lesz oldalunkon.

Az Újratervezés befogadása során elsődleges fontosságú, mi és hogyan illeszkedik össze, rétegződik egymásra, milyen kapcsolódási pontok, kapcsolatok, kötőanyagok tartják egyben a szöveget. E bizonyos szőttes megalkotásához az egyik legfontosabb eszköz a motívumok visszatérése, megismétlődése új kontextusban: a szerző azonos témájú szövegeket szerkeszt egymás közelébe.

Muszka alakjai identitásuktól megfosztott, arc és név nélküli, vegetáló lények. Verseinek nyers őszintesége letaglózó erejű, nemcsak magányba taszított szubjektumai szenvedik el a veszteségeket, hanem időnként az olvasó is kap egy kecses, de határozott tőrszúrást a bordái közé.

Regős Mátyás narratívája, a gyermek képzeletbeli barátjának nézőpontjából szemlélt világ remek választás a gyermekkor megidézésére. Mert nagy segítség egy ilyen képzeletbeli barát, önmagunk megkettőződése és mesebeli mása, akinek a kezét fogva, felnézve rá és összekacsintva vele leírhatóvá válhat a gyerekek számára nehezen értelmezhető felnőttvilág.

Kovács Újszászy Péter videós villámkritikájában John Grogan Marley meg én című kötetét ajánlja olvasóinknak.

A kötet olvasása közben olyan befogadói pozíciót érdemes felvennünk, melynek révén nyitottak lehetünk arra, hogy egymás mellett értelmezzük a különböző művészeti ágak – irodalom, zene, képzőművészet – ötvenen túli árnyalatát. A felvezető zenei idézetek igyekeznek egy képzeletbeli utazást tenni a jazz világába, s ez az odüsszeuszi bolyongást szimbolizálhatja, míg a festmények kifelé vezetnek a szövegből, elidegenítő funkciójuk van.

A kötet egyetlen, a kolozsváriak számára nagyon is kultikus helyet idéz meg: Kolozsvár belvárosát, a Főteret, valamint annak környező utcáit, méghozzá egy merész metaforával tenger képében. És ha már tenger, akkor a tengeri tehenek, azaz a lamantinok, és persze az elmaradhatatlan sirályok – melyek mindig a fejünk fölött köröznek – gazdag képi világba burkolóznak.

Villámkritika-sorozatunkban ezúttal Bittner Mónika ajánlja olvasóink figyelmébe Frederico Baccomo kötetét. A kritika teljes terjedelmében hamarosan megjelenik oldalunkon.

A Szivárvány Birkenau felett jól átgondoltan, alapos kutatómunkát követően közelít a roma holokauszt témájához. Ennek ellenére azonban számos olyan prózapoétikai megoldást tartalmaz, amelyek miatt a szöveg több helyen közhelyessé vagy sematikussá válik. Pedig kellő potenciált rejtett magában ennek a fontos diskurzusnak a gazdagítására, melyek többnyire kihasználatlanok maradtak.

Gál Vilmosnak sikerült egy rendkívül vérbő, izgalmas és néhol finoman erotikus művet létrehoznia, melyben olyan luxus nyilvánosházakba is betekintést nyerhetünk, ahol a fiatal lányok nem csupán „hagyományos” szolgáltatásokat nyújtottak, hanem finom ételeket, fürdőt, masszázst és bensőséges beszélgetést is kínáltak.

Főfai Rita kritikája Váradi József új kötetéről hamarosan olvasható lesz oldalunkon, de addig is videós villámkritikánkkal szeretnénk Olvasóinknak szórakoztató, élvezetes és változatos tartalmat kínálni és kedvet csinálni a könyv beszerzéséhez.

A Lányok és asszonyok aranykönyve a századfordulón élő nők életszakai mentén épül fel, kronologikus rendet követve a leányságtól egészen az időskorig. A könyv főfejezetei közül egyedül a negyedik (Test és lélek) lóg ki ebből a sorból, mely a pszichés problémák, illetve korabeli kezelésük általánosabb témáját járja körül, bemutatva többek között az ez idő tájt rendkívül népszerű fürdőhelyek, valamint a szanatóriumok és elmegyógyintézetek világát.

Lassú betegeskedés a világ sorsa. Sánta Miriám kötete arra a méreganyagra fókuszál, amit a mindenség szervezetébe fecskendeztek be. A véráramban felszívódó szérum halált okoz, Sánta pedig kiforrott részletességgel világít rá a pusztulás folyamatára.

A karcsú, szép külsejű verseskönyv címe az élethez ragaszkodó, nosztalgiába hajló, humanista gyökerű szeretet kifejezése. Megfelelője a híres goethei mondásnak: „Nápolyt látni és meghalni.” Gergely Ágnes az ige kimondása nélkül is („még egyszer Firenzébe”) kifejezi az érzelem irányultságát, az európai kultúra egyik fellegvára utáni vágyát.

A lány sorsa Kukorelly Cé Cé Pé avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé című művében megrajzolt férfi főszereplőjének párja is lehetne. Makkai-Flóra Ágnes Kukorellyhez hasonlóan hűen dokumentálja a mindennapok kommunizmusát és a politika kisemberekre gyakorolt hatását.

Gazdag az a város, amely egy ilyen könyvet mondhat magáénak, mely alcíme szerint nem más, mint Irodalmi kalauz. Biztosan az is, de egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy a Kolozsvárossal egyfajta tűnődő lélekkalauzt is kezébe kap a kedves Olvasó.

A félelem rókaként surran, a halál falósejt, a hentesboltban saját magát darabolja fel, és adja mások kezére az ember. Így működik a költészet, a szerelem, és a családon belüli erőszak is. Az otthonosság aranyporral hinti meg Tóth Csilla líráját, melyben az idő átjárható, a halál félelmetes, de a költészeten keresztül mindent lehet.

A versek szellemesek, hiszen a klasszikus irodalmi toposzokat, mitológiai hősöket és történeteket demisztifikálják, és jelenünk hétköznapi szituációiba helyezik őket, ugyanakkor nehéz velük azonosulni. Színpadias versek ezek, a szó jó és rossz értelmében.

Vajon mi a helyes állítás: minden egyes emberi élet szent − vagy a csoport megmaradása számít mindenek fölött? Még ha a faj előbbre való is az egyénnél, igaz ez vajon a faj egy-egy populációjára is? Bánki Éva regényének egyik legfontosabb kérdése pontosan ez: tömeg- vagy bolytársadalom?

A gyakran meghökkentő történetek mögött felsejlő emberi arcokra ráíródott kegyetlen sorsuk és sorstalanságuk: mintha csak kétféle ember élne a Földön: azok, akik erőszakolnak és azok, akiket megerőszakolnak. Egy következő életben pedig – maradva a halál után is a „nyócker”-ben, természetesen – e szerepek majd felcserélődnek. Hogy igazságosan legyen elosztva minden ebben a nyomorúságos életben.