Az Irodalmi Jelen júniusi TOP10-es ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

Nádasdy Ádámról, -tól, -nak

Claudiu M. Florian Játszadozások kora – Erdélyi gyermekkorom regénye című kötete egy mára az eltűnés szakadékának szélére ért kultúra reminiszcenciája. A szászok és románok alkotta család mindennapjait egy élénk képzeletű kisfiú szemszögéből ismerjük meg, sok-sok humorral és a „gyermekfilozófia” bölcsességével, Koszta Gabriella fordításában. – Laik Eszter kritikája.

„Rögtön szembeötlik, milyen szabadon használja Radnóti és minden levelezőpartnere nyelvünket. Bíró-Balogh következetesen betűhű szöveget mutat be, ki is jelenti a kötet végén, a rendezés elveiről vallva: nem akarta a mindenkori helyesíráshoz igazodó szövegközlési gyakorlatot folytatni, a valós, sajátos, egyéni nyelvhasználat pontos láttatása volt a cél.” – Juhász Kristóf a Radnóti Miklós levelezését bemutató kötetben kalauzolja olvasóját, és von le tanulságokat a műfaj hasznosságát illetően.

Peer Krisztián 42 című kötete egyszerre mutat be két életet. A költő szeretett és elveszített kedveséét, a közös múltat és egyszersmind a költő életútját. Ez utóbbi akarva-akaratlanul is kidomborodik a kötetből, ezért a szerző önzőnek címkézi magát (számos interjúban megemlíti).

A hűséges Daciák és Toblerone-valuták közt új dimenzió nyílik meg előttünk, mely nekünk, civileknek ilyen éles ábrázolásban szinte sokkoló, ugyanakkor súlyos kérdésekre is rávilágít. Milyen volt Ceaușescu szemszíne? Hát azé a fickóé, akit kivégeztek a târgoviştei laktanyában? – Király Farkas rendszerváltásregényét Rimóczi László ismerteti.

„A professzionális irodalomkritikának igenis dolga lenne, hogy a szélesebb olvasóközönséggel megismertesse és megszerettesse a kortárs irodalmat, valamint a kutató, elsősorban szakmai közönségnek szóló irodalomtudós és a szélesebb olvasóközönséget célzó, irodalomnépszerűsítő tevékenységet végző kritikus praxisának egyáltalán nem kellene élesen különválnia.” A kortárs irodalomértelmezés perspektíváiból szemlélődik, és vonja meg tanulságait Kántás Balázs.

Az Irodalmi Jelen TOP10-es májusi ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

„Nagyon érezni, hogy Babics műgonddal csiszolgatta hibátlanra e gyémánt verskrajcárokat, de az igazán szép megoldások azok, amelyeken mindez nem érződik, ahol könnyedén gördülnek a sorok, mintha csak így beszélne, gondolkodna – s a versek többsége ilyen, és sejthető, hogy ezekkel dolgozott többet. Akad tehát egy-két szöveghely, ahol a gyémánt visszacsiszol, és a földre esik a csiszolófej.” – Simon Adri kritikája.

Rakovszky Zsuzsa lírai munkásságának átütő ereje, jelentékenysége abban áll, hogy a világ és saját maga közé beépíti a hétköznapi, beszélt nyelvet, a hagyományos irodalmi nyelv a köznapival keveredik, szereplői, témái élnek, megelevenednek, az olvasó úgy érzi, a probléma a sajátja (is). Leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk, a mindennapok metafizikáját teremti meg költészetében és lírai prózájában egyaránt.

„Zsebtolvaj-famíliák élnek itt, kiknek gyökerei a császárkori Rómába nyúlnak vissza. Az Alpoktól délre az értékeltulajdonítás gyakran művészet, elegáns kézimunka, és azokat, akik ebből élnek, nem tartják faragatlan latroknak, inkább maestróknak, akik kellemetlenek ugyan, de tudásukat és tehetségüket mégis tisztelni illik.” Kortárs észt író szövegvilágában indult szellemi kalandtúrára Rimóczi László.

„Sámson legyőzhetetlennek tűnő figurává válik, hangja megrengeti a világot. Kócos haja minden punk leány és hangmérnöknő szívét megdobogtatja. A dicsőség azonban hamar a kemény rockerfejbe száll, s itt lép a képbe Delila, hiszen a név kötelez, és bibliai elődjéhez hasonlóan a mi hősünk vesztét is nő okozza.” – Dobai Bálint metáleposzát Kertész Dávid járja körül.

„Az intolerancia és a komplexusok sajátos gyűjteményét kapjuk, amely annyira lehangoló, hogy muszáj némi humort csempészni bele. Rezignált, lakonikus, fekete humort, ironikus megjegyzést vagy slusszpoént, kihasználva a gyermekkor-tematika nyújtotta álnaivitás regiszterét.” Mécs Anna első, novellákat tartalmazó kötetét Bene Adrián mutatja be.

„Sayfo Omar tagadhatatlan szakmai kíváncsisággal, rátermettséggel, vagánysággal egy olyan főhős bőrébe bújt, akivel nem esik jól azonosulni, mert annyira szerencsétlen, kisszerű, semmitmondó és sírnivalóan átlagos, vagy már-már átlag alatti. Éppúgy, mint bármelyikünk (legalábbis gyengébb pillanatainkban, amiből lehet több-kevesebb, attól függ, hol tartunk éppen privát megismerési utunkon), bármennyire is kínos ezt bevallani.” Allah tágas földjén Juhász Kristóf kalandozott, izgalmas témát járva körül.

Az Irodalmi Jelen TOP10-es áprilisi ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

„Költészetét ugyanis a performativitásra épülő önteremtés szervezi, mely a drámai monológ jól ismert angol hagyománya posztmodern folytatásának tekinthető. Az angol olvasó számára pedig nem idegen a maszklíra vagy drámai monológ, hiszen 19. és 20–21. századi formáiban egyaránt egy-egy személy bőrébe bújva szól egy kapcsolódó kérdésről a költő – vagy egyszerűen »eljátssza« azt a személyt.” Hegyi Pál arra keresi a választ esszéjében, mennyire befogadható az angolszász olvasó számára a kelet-közép-európai beágyazottságú Szőcs Géza költészete.

„A nő és a férfi folynak a szobában, a duplaablak közötti részben folyamatosan hempergőznek, s légzáró réteget képeznek a valóság és az álmuk között. Máskor a nő kiszáll a férfi alól, és iszik csapja poharából. Megint máskor a nő a férfi mögé kerül, és addig csókolja, míg sósak nem lesznek.” Székelyhidi Zsolt csuromszerelem kötetében Zsille Gábor evezett ki a nyílt vízre.

„E kötet képes arra, hogy ifjúsági olvasót csináljon belőlünk. Habzsoljuk, a könyv koncentrációigénye ellenére szemérmetlenül előrelapozunk benne, ha a másik történetszál jobban érdekel minket, és szinte már türelmetlenül várjuk a végkifejletet.” Gáspár Ferenc Janus című regényét Molnár Dávid ismerteti.

„Látni kell, hogy Murányi nem vándorol, mint Ábel, hanem egy posztmodern ingázásban él, mindkét helyen, a városban és az erdőn, pestiek és erdélyi falusiak között is megtalálva kényelmét és kényelmetlenségét, hogy vágyjon oda, és elmenni akarjon onnan.” Murányi Sándor Olivér Medvenézőjét Rónai-Balázs Zoltán olvasta és elemzi.

„Bár a szövegek lineárisak és egyértelműek, mégsem kedveznek a szó szerinti értelmezésnek; olvasásuk asszociatív viszonyulást igényel. Ezek a Géczi-költemények költői lélekkel olvasandók.” – Géczi János Törek című verskötete fölött Krausz Tivadar merengett.