A Schopenhauer-terápia olvasása közben többször elhatároztam, hogy na most teszem le – majd máskor, máshol folytatom. E mozaikszerűen szerkesztett könyv az életre hasonlít: nehéz kiszállni belőle, és az utolsó pillanatig nem tudjuk, mi sül ki ebből az egészből. Aztán „a végén mindenki összeáll egy képpé”. - Laik Eszter írása

Ekler Ágost portréja egyre inkább homályban marad, mi pedig szinte észrevétlenül merülünk el az emlékezők sokszor fájdalmasan humoros élettörténeteiben: Jackson Ockpoll elvezet minket a művészlét, az alkoholizmus, a házasélet (ez utóbbit Ágost özvegye, Ekler Aurélia is erősíti a maga tapasztalataival) rejtelmeibe, Dr. Létavértessy és Nagy Stefi a kórház és egyben a szexualitás világába, míg Nagy Koppány Tömzsi leginkább a leleplezés és a játszás nagymestere. – Juhász Krisztina írása

A Csillagbörtön annak ellenére, hogy műfaját tekintve sokféle, egymástól különböző, gyakran vers és próza keverékét, hibrid szöveget (például „komédia nyersanyagot”, „filmötletet”, „altatót”) foglal magába, mégis nagyon homogén világot teremt meg, mely a bezártság, elzártság, izoláció kérdéskörének köszönhető, másrészt pedig az egységes, alapvetően minimalista, kiüresített, Beckett és Kafka írásművészetére emlékeztető nyelvnek. – Bencsik Orsolya írása

Dezső ott egyensúlyozik, folyamatosan ott lebeg a pusztító-teremtő erők határvonalánál, de mintha nem akarná érinteni egy másik valóság őrjítő, felfoghatatlan csodáinak izzó drágaköveit, amiket megmarkolva lángba borul az emberi természet, mint a csipkebokor. Furcsa kötéltánc ez: nem zuhanhat se jobbra, se balra, mégis tétje van Dezső tartózkodásának. Sokak számára talán éppen ez lesz szimpatikus. Nekem hiányzik a rakományból egy fekete zongora. Vagy az útszélről a napsütötte sáv. - Korányi Mátyás recenziója

A második világháborút és a kommunizmust nem iskolában tanult módon, politikai csatározások és eszmék, évszámok tükrében írja le Oksanen, hanem a kisemberek mindennapjain, gondjain és örömein keresztül mutatja be. Mintha újból nagyanyám meséit hallgathatnám esténként arról, hogyan ügyeskedték össze az élelmet a nagycsaládnak és a szolgálóknak, hogyan rendeztek tangóharmonikás táncmulatságokat, hogyan tanult meg pár hónap alatt németül majd oroszul az éppen náluk elszállásolt katonáktól. - Szőcs Henriette írása

A szerző remek tehetséggel gyúrja egybe a történelem valódi eseményeit, helytörténeti ismereteit, a korból fennmaradt pletykákat az elbeszélések megoldandó eseteivel.  Csabai olyan érzékkel képes mesélni, életben tartani a különböző narratívákat, hogy az olvasót cseppet sem zavarja a nyomozások időleges felfüggesztése, sőt olybá tűnik, ezek inkább csak ürügyül szolgálnak egy náluknál fontosabb, ki nem mondott történet elmeséléséhez. – Vincze Ildikó írása

A Testhez címet viselő kötet igyekszik minél több módon, sokoldalúan megragadni a test ábrázolását és értelmezését, ehhez jól alkalmazkodik az alcímben is feltüntetett két műfaj (óda és legenda), melyek érezhetően, bár kissé talán túlságosan is el vannak szeparálva egymástól, stílusukat és gesztusaikat tekintve. E sokoldalúságot jól alátámasztja a kötet precíz szerkesztése is: a különböző értelmezések arányosan és következetesen haladnak egymás mellett a verseken keresztül, kapcsolódási pontjaik pedig szintén átláthatók. – Bondár Zsolt írása

Hogy jó regény-e Az utolsó magyartanár feljegyzései, nem tudom. Hogy akar-e egyáltalán regény lenni, az sem bizonyos. Hogy kegyetlenül, önmarcangolóan őszinte szöveg, abban azonban bizonyos vagyok. Egy olyan magyartanár – olykor dühös és tehetetlen – töprengései ezek a szövegek (másképpen szólva: ez a szövegáradás), aki tisztában van vele, hogy amiként eddig volt, úgy nem mehet tovább az irodalomtanítás, mert különben az is elveszik hamarost, ami ma még „maradék”-ként velünk van az elmúlt évszázadok irodalmából. – Fűzfa Balázs recenzióját az Irodalmi Jelen vitaindítónak szánja.

A világot berendezem kedvem szerint, elhelyezem dolgaimat, hogy szépek legyenek, mutatósak, de még mindig ott leszek én, mint a legnagyobb átpoetizálhatatlan világ. Ekkor fogom elővenni Halmosi Sándor kötetét, és elolvasom a Mert a bántás sem örök című verset. Nem azokat, amelyek a hétköznapi csoda idillikus megvalósításáról szólnak, nem a szerelemvárásról fogok olvasni, hanem ehhez a csendes imához lapozok. Mert ekkor, mikor a valósággal úgy, ahogy elbántam, ekkor fordulok önmagam felé, ekkor kezdek el imádkozni Istenhez, mert a befelé fordulás: imádkozás. – Csoknya Sándor írása

Kukorelly önéletrajzi és fiktív, vallomásos és szerepjátszó, provokatív és extravagáns, látszólag kérkedő, valójában azonban segélykérő elemekkel vegyes költészetében – még ha szégyellősen takargatja, tagadja is – ott munkál egy kibontakozóban lévő nagy író morális mentalitása és esztétikai ereje.  – Csibra István kritikája