A társadalom diszkréten rácsukja az ajtót az öregedésre, ezt oldja meg a család – igazából a nő, hiszen „a nő megoldja, a férfi megteremti a helyzetet” –, és ne emlegessen senki testnedveket, vagy panaszkodjon a gondoskodás nehézségeire, ez illetlen, kibújni alóla pedig megbocsáthatatlan. Hiszen érvelnek is vele: ha nem szülsz gyereket, ki gondoskodik majd rólad öregkorodban?

Bár a nőt a társadalom elvárásai ezerkarú polipként ölelik-fojtják magukhoz, az írásokban folyton érezzük: a nő valójában nem ez. A nő nem lelhető fel sem a társadalmi szerepmintákban, sem az aktusban, sem az anyaságban, sem a kozmetikai üzlet tükrében, de a mániákban és a kényszerekben sem. A nő mindig máshol van. Szüntelen önkeresés, felkiáltójel, lefutó szem a társadalom szövetében.