"GJ:: Te, ez nekem már interjúnak tűnik...; OZ: Hehe. Le akarsz feküdni?; GJ:: Le.; OZ: Jó éjt!; GJ:: Szia. Majd holnap." - így fejeződött be a beszélgetés első része (http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/928). A holnap másfél hetet jelent, mert előbb Géczi munkája, később heveny influenzám fosztott meg bennünket a társalgás lehetőségétől. 

OZ: Az, hogy a hivatalod, a hivatalos munkád nem irodalom, akkor az irodalom felfrissülés?GJ: Az irodalom nem felfrissülés, de élvezetes kifáradás. Tudod, amikor belehalsz…OZ: Egyszerűbben: az irodalom is munka?GJ: Persze, hogy munka, nagy és önkéntes munka -, nem jár érte pénz, nem is baj, hiszen merő élvezet.OZ: Tulajdonképpen miért ír az ember?GJ: Miért ír? Sokféle a válasz. Nekem, mert többnyire kiteljesedés, teremtés, megkísértése a teljességnek. Persze sokszor bosszú. Vagy perverzió, a szöveg nyalása.OZ: Mindhárom úgy igaz, ahogy mondod.  

Az idei Könyvhétre jelenik meg a Baka István életmű utolsó kötete a Tiszatáj Kiadónál, mely a Versek (2003); Próza, dráma (2005); Publicisztikák, beszélgetések (2006); Műfordítások I–II. (2008) könyveket követi. Erről kérdeztük Olasz Sándort, a Tiszatáj főszerkesztőjét, aki a Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalom Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

  - A határon túli író nem tud teljes egészében ebbe a rendszerbe belépni, pontosan azért, mert mégis másik világból érkezik. Biztos vagyok benne, hogy az olvasó bizonyos ambivalenciával olvassa a könyveimet, az írásaimat. Ezt viszont elfogadom. Nem gondolom, hogy ez hálás helyzet, de nem panaszkodom, mert én magam választottam. A másik megoldás természetesen az áttelepülés lehetett volna. Sajnos, a magyar kulturális szerkezet olyan, hogy vidéki írónak lenni eleve hátrány, más országban élni pedig még ennél is rosszabb. Én megpróbálok kalandot látni benne. Sokan ezt elfogadják.  

A pluszt az adja meg, hogy visszaolvasva a szöveget, már önmaga sem biztos a részletekben, s képtelen szétválasztani a valóságot a fiktív elemektől, annyira összekuszálódnak a szálak. És ez a csodálatos minden alkotásban. Ott a megélt élet, mégis milyen könnyedén és fájdalommentesen játszunk elemeivel, mintha nem mi éltük volna át a tragédiát, mintha nem mi véreztünk volna el azokon a valós valótlan barikádokon, mintha nem rólunk szólna ez az egész tragikomédia, hanem valaki másról, aki mégis belőlünk kandikál ki.

A költészet szüntelen, hatalmas hullámveréshez hasonlíthatóan bombáz bennünket ezer meg ezer üzenettel. Közel ötven éve már, hogy elkezdtem félretenni, megőrizgetni belőlük hol ezt, hol azt. Nyilvánvalóan kisebb, mondhatni elenyésző részüket. Ez a rovat lehetővé tette, hogy memóriám eldugott polcairól leemeljek egy-egy ilyen félretett üzenetet.

 A felnőttek – te meg én, mi mind – bírunk egyfajta gyerek-képpel. „A” gyerek édesbájos cukifalat, hudearanyos, (ahhoz-képest-mekkora) okos-igazságos, szeretőszív, romlatlan – magyarán jó. Csak retardált. A nagyfülű-bűbáj valdízni-figurák, a negéd dallamvilág, meg a gazdagerzsi-poétikájú versikék, az a „kulturális zaj”, amivel eleve nyakon vannak öntve, totál lezúzzák ab ovo hibátlan „ízlését”. Ez a zaj a felnőttek művészi szocializációjának „terméke”.

Mi az én részem e sikerben? Talán kicsit nagyítottam, amikor 40%-ot emlegettem. Az ellenben valószínű, hogy egyik film sem születik meg, s ha igen, nem ilyen lesz. Nem titok, Rafi például azonnal bezárkózik, ha valami nem tetszik a kérdezőben. Nekem, mondhatom, lelki barátom ő is, akárcsak Balázs József. A portrék esetében a beszéltetőnek legalább olyan fontos a szerepe, mint a jó szemű operatőrnek. Hogy néhány bevágás ajánlását most ne is említsem. Állandóan jelen vagyok minden fontosabb kulturális eseményen, ami felénk történik. Sok esetben jelentős szerep jut a számomra. Benne vagyok tehát egy olyan vérkeringésben, amiben talán senki a környéken. Társam tudja ezt, innen a kölcsönös bizalom.(A fotón: Bajna György – Fényképezte: Dezső László)  

Kénytelen voltam munkába állni, egy ifjúsági havilapot szerkesztek, illetve annak a portálját, és még egy nagyon szép és vaskos szezonális periodikát, ami remek, de nagyjából elveszi minden szusszanásnyi időm. A napi túlterhelés, a stressz és az ingázás a város két legtávolabbi pontja közt kiveszi az összes ihletem. Szinte minden nap nekem ugrik agyam kisördöge, és felteszi a kérdést: mi lesz így az írónővel? Ilyenkor csak bután nézek rá. Mondanom sem kell, ő meg röhög.  

 "Tengerre, magyar! Alkoholizmus, drogok, antidepresszánsok helyett könyörgöm: tengert!" - Boldog Zoltán beszélgetése Weiner Sennyey Tibor költővel, alkimistával A tengerszint feletti magasság meghatározása című új verseskötete kapcsán.

   – Mindenki a maga sorsáért felel. Ami nekem jó, másnak rossz. Aminek más örül, attól én akár búskomor is lehetek. A folytonos autózás is okozza, hogy nem iszom. De ez nem jelenti azt, hogy egy cseppet sem. Amikor jó érzéssel mustrálgatok egy flaska bort, megyek a dugóhúzóért, és az íróasztalomon máris ott csillog egy jóféle vörös, egy pompás fehérbor, vagy épp egy megunhatatlan Tokaji aszú. Legtöbbször gyümölcstea mellett dolgozom.  

  Ki lehetne sakkozni, hogy melyik lapokat lenne érdemes megerősíteni, melyikeknek adni lehetőséget arra, hogy fölpörögjenek. De a szellem érdekesen működik. Nem biztos, hogy a kanonizált lapokban jelenik meg az új gondolat, az új hang. A Megváltót is jó családban várták megszületni, ehelyett Júda legkisebb törzsében jött világra, zabigyereknek. Be is durrantak a farizeusok.   

Tizenhat éves működése óta a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó több mint félezer kötetet jelentetett meg, többségében hiánypótló kiadványokat, nagy figyelmet fordítva az erdélyi magyar kulturális örökség ápolására. A hasonló törekvésű, nagy hagyománnyal rendelkező erdélyi kiadók mellett azonban a Mentor is állandóan szembesül a könyvpiaci fonákságokkal. Minderről Káli Király Isván, kiadóigazgató mesélt, a dévai Vox Libri könyvaszlonban, ahol a Mentor két legújabb kiadványával ismerkedhettek az érdeklődők.

Szepes Mária 2007 szeptember elején, 99 évesen távozott. Szerzője többek közt a több nyelvre lefordított Vörös Oroszlánnak, a Raguel 7 tanítványának, a Varázstükörnek, az Emberek és jelmezeknek, és a Pöttyös Panna gyerekkönyveknek is. Ez a beszélgetés 2007 tavaszán készült otthonában, melyről ő korábban így vallott: „Budai lakásomban 1945 óta adták és adják egymás kezébe a kilincset a látogatók, köztük olyan nevek, mint Baktay Ervin, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor. 1947 után egész kis földalatti kulturális mozgalom alakult ki nálunk. Titokban olvastuk, fordítottuk a szinte megszerezhetetlen műveket az Állatfarmtól a Sötétség délbenig.”

 Zalán Tiborhoz leadet kiötölni, nem akármi. Minden pályán játszik, amit irodalomnak nevezünk. Ír verset, drámát, regényt, hangjátékot, esszét, kritikát, dalszöveget, gyermekkönyvet. Most a drámaíró Zalánnal beszélgetünk békéscsabai bemutatója után.

1968-ban született Miskolcon. 1989-ben végzett Nyíregyházán tanító-népművelés szakon. Szellemi szabadfoglalkozású, irodalommal és képzőművészettel foglalkozik. - Onagy Zoltán interjúja Vass Tiborral a Spanyolnátha főszerkesztőjével.

"Danyi Zoltán költővel, műfordítóval legutóbb akkor beszélgettünk, amikor – közel egy éve – Hamvas Béla még kiadatlan kézirataival kapcsolatos munkájáról mesélt portálunknak. Hamvas naplóinak feldolgozása továbbra is folyamatban van, ám újabb beszélgetésünkre Danyi Zoltán Kivezetés a szövegből című könyvének megjelenése adott alkalmat. A szerzőtől megtudhattuk, hogy célja az irodalmi kánon által kevéssé elfogadott Hamvas-regényekkel kapcsolatos vitaindítás volt." – A Vajdaság Ma interjúja az Irodalmi Jelen szerzőjével.

KO: Ma már tudom: én sosem leszek kedves és rendes lány, akinek biztonságosak a hétköznapjai, de nem leszek kalandornő sem – vagyok, amilyen vagyok, egy kissé lusta ám nagyon vidám lány, akinek valahogyan a biztos pontok nincsenek meg az életében.

"Nem azt állítom, hogy történeteim helyszíne nem lehetne, mondjuk Nepál vagy Timbuktu, hanem azt, hogy a szülőföld ebben az esetben, önmagában egy érték. Olyan, amelyik változatlan marad minden változása ellenére. Ez csak akkor tudatosodott bennem, amikor saját magam is felfigyeltem a jelenlétére, de nem tiltakozom ellene, és nem fogok. A szülőföld vonzása sokkal nagyobb mint azt hinnénk, akinek volt már honvágya, csak az tudja, hogy milyen nehéz..." - az IJK könyvsorozatában megjelent Jánosi András kötete. Erről olvashatják a szerzővel készült interjút.

"Zöldmezős beruházás keretében 2008 tavaszán került megvalósításra a Szegedi Űrállomás. 400 forintba került körülbelül. Természetesen megpályáztattuk, amit aztán megnyertünk, csak így kaphattunk EU-s pénzt. Európai Uniós források bevonása nélkül ma már nincs értelme bármit is csinálni. Én például felkelni is csak akkor szoktam, ha jön rá pénz az EU-tól. Persze a pénz nagy részét a technika megvásárlása vitte el, ez pedig az űrállomás épületén belülre került, meg az űrbe, sajnos nem látható." - nyilatkozta az Irodalmi Jelen Online kérdésére a világhírű utcaművész, Kovács Gergő. Művészet vagy nem művészet a streetart? Kié az utca? Ki építette meg az első magyarországi űrállomást? Lehet-e humorral harcolni a hülyeség ellen?