Zalán Tiborhoz leadet kiötölni, nem akármi. Minden pályán játszik, amit irodalomnak nevezünk. Ír verset, drámát, regényt, hangjátékot, esszét, kritikát, dalszöveget, gyermekkönyvet. Most a drámaíró Zalánnal beszélgetünk békéscsabai bemutatója után.

"Nem tartozom senki közé"

 

- Néhány hónapja, talán Tokajban kérdeztem, hogy igaz-e a hír, hogy Békéscsabára települsz, azóta már tudni, a Jókai Színház dramaturgja vagy, tanítasz, és házi szerzőként darabot írtál Janus Pannoniusról, a dráma ősbemutatója december elsején megtörtént.

- Nana, azért lassítsunk le egy csöppet. Nem költöztem le Békéscsabára, de valóban dramaturg vagyok ott, mármint, ilyesféle munkákkal látnak el. Tanítani is tanítok, dráma- és színháztörténetet, illetve, írni a színészeket. Verset, darabot, prózát. A Janust nem a Jókai Színháznak írtam, tehát, még nem házi szerzőként született a munka. A következő drámámat azonban, amelynek az alapanyaga Móra Rab ember fiai című regénye, már valóban nekik írom, és ők rendelték meg tőlem. Ami a bemutatót illeti, volt Békéscsaba előtt Bakon egy előbemutató, Zalaegerszeg mellett egy kis faluban, mert Zalaegerszegre azért nem engedtek volna be bennünket Merő Bélával, aki eredetileg a művet megrendelte, illetve a hozzá való pénzt a Reneszánsz Pályázaton megszerezte (Zalai Színházak Kht). Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója, amikor megtudta, hogy nincs elég pénzünk a bemutatóhoz, befogadta a produkciót, adta a színészeket és a bizalmát. 

- Úgy sikerült, úgy jött le a színpadról, ahogy munka közben megálmodtad?

- Azt hiszem, igen. Én nem akartam Janus Pannoniusról írni. Merő akarta. Azután, ahogy belefeledkeztem és melegedtem a más életébe (ebben fontos szerepe volt két irodalomtörténésznek, Szörényi Lászlónak és Jankovics Józsefnek, akik elláttak anyaggal, és óvtak attól, hogy hülyeségeket írjak le, köszönet érte nekik), kezdtem rájönni, hogy milyen fasza csávó ez a Janus, ahogy egy diák mondta az egyik előadás után. Sorsa sokban az enyém, meg a rendezőé, száműzetés, kis- és nagykirályok gőgje és ostobasága, fél marékkal elénk dobott pénze… hadd ne soroljam! Merő tudta, mit akarok, én tudtam, mit akar Merő, a színészek pedig úgy dolgoztak, akár az álom. Ragyogó próbaidőszak volt.

- Már régen szerettem volna megkérdezni egy drámaírótól, hogyan működik maga az írás dráma esetében. A prózaíró felépít egy figurát, és a figura úgy marad a világ végtelenjéig. A dráma kikerül az író kezéből, élő rendező veszi kézbe, hús-vér színészek szájából hangzanak el a dialógusok, és ez akár átalakíthatja a karaktereket, eltolhatja a hangsúlyokat. A drámaíró – a nézőtérről – milyen viszonyban van a darabjával?

- Sok rendezővel dolgoztam már, és mindig arra kellett rájönnöm, hogy a színpadot ők értik. A szöveg önmagában halott beszéd, ha nem jól szólal meg a színpadon. Csak a rossz rendezők akarják, hogy a szerzői akarattal egybeessék az övék. Ha nincs a rendezőnek koncepciója, ha rosszul oszt szerepet, fölösleges az én ágálásom. A drámaíró a nézőtéren néző, aki egy világban találja magát, amiben sok minden ismerős, sok mindent neki kell fölfedezni benne. Egy kritikus azt írta, hangosan végigröhögtem a drámámat. Igen. Nem. Igen, röhögtem. De nem a drámámat röhögtem hangosan végig, hanem az előadást, amely már a rendezőé, színészeké, díszlet- és jelmeztervezőké, világosítóké, hangosítóké – szóval olyanoké, akik együtt nem férnének el a padlásszobácskámban.

- Nem olvastam a drámát, nincs még fent a honlapodon, ezért kérdem: Janus Pannonius rövid életéből (harmincnyolc évet élt), melyik szakasz a csúcspont? Melyiket emelted ki? A közös munka Hunyadi Mátyással, netán az eltávolodás, miután Mátyás hatalmi tébolyában császár kíván lenni, az összes környező államot be akarja kebelezni, viszont alkut köt a törökkel?

- Engem elsősorban azok a dolgok érdekeltek, amelyek vagy elhallgatva voltak, vagy nem lehet tudni pontosan, miért és hogyan történtek meg. A tankönyvekben a szoborrá redukált Janus Pannonius jelenik meg. Engem nagyon izgatott az Itália léte, az epigrammákon keresztül kirajzolódó fiatal zseni és szoknya után kapó kamasz – aki később fiatalon püspök lesz és kancellár, Mátyás bizalmasa, tán barátja, de követe mindenképpen. A másik izgalmas kérdés, miért lázadtak fel Vitéz Jánossal Mátyás ellen. Ehhez már saját teóriákat gyártottam, majd az irodalomtörténészek, vagy a történészek megcáfolnak. Minden esetre, a menekülő Janust Nyitrától Pécsen át Medve váráig bármikor elfogathatta volna a király. Nem tette. Egy ujjal sem nyúlt hozzá. Az őt rejtegető fivéreket azonban gondolkodás nélkül kivégeztette. Ki érti? Én érteni akartam – ezért sem tandráma, szöveggyűjtemény-kiegészítés a darabom, illetve az eladásunk.

- A darabból látunk valamiféle politikai analógiát a huszadik századi, és a Mátyás-kori Magyarország közt. Volt ilyen célod?

- Nem volt. De akinek van szem, az lát.

- Janus Pannonius – megítélésed szerint – zseni volt? Már 1459-ben hazahívják itáliai tanulmányútjáról, Mátyásnak tanult, tehetséges emberekre van szüksége az ország vezetéséhez, huszonöt éves, amikor Vitéz János, az esztergomi érsek kinevezi pécsi püspökké.

- Egyértelműen zseni volt. Kölyökként európai rangú költő. Politikusként is kitűnő. Csak nem volt a létéhez ország. Lásd a föntebbi kérdésedet.

- Könnyen elmerültél a reneszánsz kor politikai játékaiban? Izgalmas volt megfigyelni, felépíteni egy négyszázötven évvel ezelőtti eseménysort?  

- Engem a haldokló ember víziói érdekeltek. Hogy mennyi volt, lehetett azokban az igazság. Hogy lehet-e meghalni boldogan, úgy, hogy elvégezted a munkádat? Hogy mindenkivel tisztáztad a földi léted dilemmáit? Ha pap volt, püspök, akkor neki egyenes útja lett volna az istenhez. Miért Mátyással, Guarinóval, Vitéz Jánossal, Martialissal, saját magával és a sorsával hadakozik halála óráiban is? És miért egy írni-olvasni nem tudó cselédasszonynak gyónja meg élete bűneit a pécsi püspök?

- Zalaegerszegről érkeztél Békéscsabára. Zalaegerszegen befejezted a munkát? Nem volt feladat? Hogyan csinálod, hogy ennyire mobil vagy? Úgy váltogatod az életteret, mint egy harmincas fiatalember. És hogyan élsz, hogy laksz, hogyan telik egy nap? Nem lehet heteken át reggeltől estig drámát írni.

- Zalaegerszeg fejezett le engem, nem én fejeztem be ott a munkáimat. A feladatot persze elvégeztük Bősze Kati igazgatóval és Merő Béla művészeti vezetővel: amikor nem volt hirtelen bábszínházuk, csináltunk nekik egyet. Azután, amikor készen volt, ültették bele az embereiket a helyi nagyok és hatalmon lévők (talán nem is kell utalnom egy fentebbi kérdésedre), nekünk pedig mennünk kellett. Külső mobilitás ez, egy tévéigazgató elkezdte, két bábszínház-igazgató folytatta, egy milliárdos laptulajdonos csatlakozott… Soroljam? Szánalmas mobilitás ez, attól tartok, rá is ment, megy az egészségem. Békéscsabán van munka, és bizalomnak is van ideje, helye. Hétfőtől szerdáig a színészházban lakom, négy virággal és egy laptoppal, szomszédomban Merő rendezővel. Csütörtöktől vasárnap hajnalig Pesten, a családommal – már amikor nincs szereplésem valahol, vagy nem tanítok Egerben. Attól félek, az a fajta rossz alkat vagyok, aki nem abbahagyja, hanem kidől. Munkából, utazásból, életből. De annyit bántottak életemben, és ez nem a panasz, inkább az önérzet és a büszkeség jele, hogy már csak e miatt sem adhatom fel ötvennégy évesen.

- A vidéki város, főleg az elit – a magam példájából tudom – meglehetősen zárt. Nem könnyen enged be, fogad idegent. Vendégként, híres emberként még csak-csak, de hogy valaki jöttment folyamatosan kifigyelje titkaikat, életüket, nehezen tűrik. Csak amit utóbbi éveidből láttam: Hévíz, Zalaegerszeg, most pedig Békéscsaba. Hogyan fogadtak?

- Nem nagyon veszek részt a városok életében. Elég nekem a színészház magánya, a laptopomban meghúzódó világ. Soha nem érdekelt az elit, ezentúl sem fog. Nem tartozom közéjük, én senki közé nem tartozom, még vannak barátaim, családom, akikre számíthatok. Békéscsabán azért is könnyebb, mint mondjuk Zalaegerszegen, mert itt van egy remek és nyitott folyóirat, a Bárka, amelynek szerkesztői, szerzői régi barátaim, és kölcsönösen tudjuk tisztelni egymást. A színházban szeretnek, ezt érzem, egy színházi embernek ne a városi elit legyen a társasága, hanem a másik színházi ember. Ja, és Janust el tudod olvasni. Nem fogod kitalálni, hol! Hát, a Bárka idei, utolsó számában.

ONAGY