Egy évvel ezelőtt hunyt el kedves barátunk, munkatársunk, Sohár Pál. Por és hamu című versével rá emlékezünk.

éjjel nyílnak a fájdalmak –  az alkonyati bimbókból

az öreg ház körül most elvadult a kert. a rendezetlen szabadság körbelengi

A kezdet, az Út, a megérkezés a fény-  szarvában együtt van.

Csak imádkozzak mindannyiunkért,  És daloljak, mint a madarak. 

Háttal állt minden időnek, görnyedt a középpont felé. 

és óceánokon hiába jártam, hullámod nézett mindenütt szemembe,

Hideg vízbe mártom kezem, hínárujjaidat két kezem közé úgy fonom.

léghajók sem  indulnak más dimenziókba és éteri szférákba

puha szorításod feltámasztja  bennem érzékeimet

A játszótéri padokról lefolyó árnyékomba galambok sétálnak bele.

Az élet szó Kimondás 

Villan a július, a fény még
fényesebb, megáll a kép.

a cserepek résein ömlik és kavarog a ragyogó fény

túlragyogja az égboltot.

a szerelem még néha be-beles hozzám,  kinyit  szívemben egy-egy ablakot

borostyánkővé válik a nap könnye, és két szárny között valami repdes.

Fény, sem árnyék nem kényszeríthet bennünket arra,  hogy a föld túloldalára szaladjunk egymás elől.

Soraid között mindig eltévedek.
Elnyel egy hiányos szerkezet,
elbukom egy ékezeten,
vagy a sorvégi három pont egyikére ülve
belelógatom lábam a néma semmibe.

Kedvedre való ez a rejtőzködés, kétségtelen,
és élvezed, ahogy elhasalok a kétségeken,
mert túl a kimondhatón – tudjuk mindketten –
vetett vággyal vár a szövegtelen
összefonódás. Aprók leszünk, mint két pont
az eleve elrendeltség törvényének
megkérdőjelezhetetlen paragrafusában.

Nélkülünk már minden mondat értelmetlen.

 

A fény old fel mindent, és
összeköt az örömteli üres idővel,
amibe betöltöd a májust