A Lófej-köd éjszakánként lehajol
Az űrből, hogy innen legeljen.

 
 
Párával rajzol üveglapra az izmos emlékezet.
Egymáson ez a sok üveg.

 
Az akváriumba vezető csövön át
ömleni kezd az oxigén.
Noé kiveti magát a szőnyegre. Földet ér.

 
A helyrehozhatatlan. Szirénára fűzik
Az éjszakát, mellkasokra kúszik a libabőr,
És tovább. Ruhátlan, élettelen:
Egy rakás. Kileng a mentőautó.

vomitus vobiscum
csupa fül a szobám
már csak huszonnyolc
huszonhét lépcsőfok
a költőknél ilyenkor kezdődik
a költési időszak

Kérdem tőle: miért aggódik, nekem hova
kell és miért sietnem, erős  akaratom,
kitartó türelem  más alkalmat nem terem?
(Böszörményi Zoltán)

az elméd gyötröd s faggatod
a jelent mit jelent
a cél hogy megbecsüld mi van
a jelentéktelent
(Jónás Tamás)

 
két papíron van a házam
legfelsőn csak a kémény van
kalapács alakú és büdös
a füstje nem szeretjük
télen a vendégeket

 
Csontos Bernadett versei

Ma reggel nem tekintek a túl-tárgyias tükörbe,
nem vizsgálódom egyértelműen:
farkasköd ül szaggatott szemfátylam szélére

Bár a dallam megtér önkezdetébe,
a horizont se szökhet rajta túl.
(Bárdos László)

hozzád
az Angyalok kertjénél fordulok
be jobbra
(Szűgyi Zoltán)

"Hetvenkét évnek kellett eltelnie,
hogy – visszakanyarodom! – rájöjjek,
holtpontosan kifejezni a bizonytalant:
ez a beszéd, s nem a holtbiztosat
csak úgy bizonytalankodva" – írta volt Tandori Dezső Két nap, az élet című versében.

Az Irodalmi Jelen búcsúzik a Kossuth-díjas költőtől.

 
A szél tollas megtestesülése, üreges csontja
Belsejében szél fütyül, és rakétaként hajtja
Egyre feljebb, hogy kiszabadítsa a Napot.
Kampós csőrű, horgos-karmú, húsevő szél.

Jónás Tamás versei

Kis hetek után nagy csütör
tök. Életes világ. Elbokor.
Elvirág. Ki tudja, mért ilyen nehéz,
épp annak, aki néz: lelni rád.

Baki Júlia versei

Repedések az arcomon, a színeket lassan viszem fel,
pirul a bőr, alatta túl idegenül hatnak az erek.
A fényt csak ezután teszem hozzá, recept szerint.

Simándi Ágnes versei

aki írja a verset
kottát másol
a lét túloldaláról

Jónás Tamás versei

otthon vagyok a szépben
a csúnyában tulajdonos
van keretes emlékem
arról hogy anyu hazahoz

 Bora versei

az idő kioldja a meszet
a csontokból, lerakja máshol

A világ rigó. Énekelve repül az űrben.
(Acsai Roland)

„Átöltözöm” – suttogta,
mintha angyal mondaná.
(Gittai István)

 
Az emberek üvegpoharak. Összetört fények mindenütt. Kikapart agyagmadarak. Ma nem visznek el.  Ma csak rajzok. Körvonal a test árnyéka. Kivágnak a földből, mint a papírból.

 
Károsult magányban óvatos illatok.
Nem tudom igazán, hallom-e vagy látom,
hogy a törvények, a csókok, a csillagok.
Kapirgálják börtönöm betonfalait
rakoncátlan szüleim elfojtott vágyai.

 
az áldozat, az istenek,
mind ismerik az értelmetlen halált.
Szipülosz lován üres marad a nyereg.