NYUGODT GYANÚ – Jónás Tamás versei

VERSTÖRTÉNÉS

Ébrenlét az ember, mondom, vagy porig álom.

NYUGODT GYANÚ

JÓNÁS TAMÁS VERSEI

ÚJ HALÁL

Nyugodt gyanú lett a halál.
Izgató, fényes vidék.
Hová, s honnan senki még.
Semmi biztos, csupa talán.

Az élettel az oldalán.
Mikor zseblámpánk kiég.
Nem aggódás senkiért.
Vénülő, szelíd csalán.

Rettegés. Mégis igen kevés.
Elindulás? Megérkezés!

Belső kolomp, mi néha
megszólalna, de néma

maradt minden ellenére.
Vajon holnap tetten ér-e?

ÖSSZEMOSÁS

Vallásosat izzadsz, és átlátszó a ruhád.
Reggeli közben álmaidat korrigálom.
Estére visszaudvarlom beléd. Ne zihálj!
Ébrenlét az ember, mondom, vagy porig álom.
Új buborékká pukkanó buborék a szerelem.
Úgy tudja a test a lelket, hogy szinte unja.
Bogáncsait, akár a díszeket, hagyja, gyűjti.
Így dicsekszik a pusztulásssal minden újra.
Úgy kéne eltűnnöd, hogy még azzal se tűnj ki.

A csodákra hangolódva szédülsz, csupa árnyék.
Helikopteres pillangók a szabálytalan szentenciák,
amelyekkel beszámolsz másoknak magukról.
Postautalványt várni, de ha megjött, nem venni át.
Istenben hinni vagy belőle élni csak így lehet.
Kitakaríthatnád végre ezt az egyetlen szobát,
aminek hosszas töprengés után te adtál nevet:
mi.

ÖSSZEGZÉS

Sasok az évek, fecskék az örömök.
Nyugtalan, szerelmes tölgyerdők fölött.
Örökké sajognak, de egyik sem örök.

Labda a sárga Hold, mindjárt leesik.
Lángol a kis kozmosz, fél, szégyenkezik.
Tágul, nyújtózik, nem ér az emberig.

Gyűjti a gyáva szív a rontott vágyakat.
Hegyvidék lesz a tenger, hogyha elapad.
Tenyered az ég. Simogasd magadat!

A versekhez Horváth Bíbor festményeit társítottuk.