Melyik ezekből az együttélésnek az a formája – amelyet tapasztalataink alapján ajánlani mernénk embertársainknak, amelyről nyugodt lélekkel azt állíthatnók, hogy szebb, jobb megnyugtatóbb és áldásosabb lesz, mint a házasság? Amelyben férfi és nő nem unnak rá egymásra, s ha ez elő is fordul – amelyben az elválás könnyű, egyik félre sem fájdalmas s nincsenek végzetes következményei? Amelyben a lélek sosem érzi megalázva magát, mert nem kell csalnia. Melyik az? Talán a hárem-rendszer?  

A házasság előtt való szerelmi élet. A férfi számára mindig megvolt, a nők számára is már régen az önállóbb foglalkozásúaknál és a népbelieknél; a szerelmes nagyságos úr színművésznőtől nem kívánja meg, hogy érintetlenséget hozzon hozomány gyanánt a házasságba s várjon szerelmi életével, míg a nagyságos úrnak kegyeskedik megérkezni. Ez ma még privilégium – nyilvánvaló, hogy a nők ki fogják maguknak küzdeni, mint közszabadságot; a nagyságos úr csak mondja, hogy ő beleőrül a gondolatba, hogy előtte már más is járhatott; a nagyságos úr nem őrül meg, s ha igen, akkor az a fajta ember, aki amiatt is megőrül, hogy a fogpiszkálónak egyik hegye hegyes, a másik lapátos.  

A szabad-szerelem fából vaskarika. Csak rab-szerelem van. Aki szeret, az már nem szabad, nem független a szerelmétől. Ha szeretek valakit, azt akarom, hogy a rabom legyen, kizárólagosan és örökké s nekem is rabjának kell lennem, kizárólagosan és örökké. Az ölelkező karok nem hasonlítanak-e a rabbilincsekhez?  

De érdemes megtanulni. Érdemes már csak azért is, mert nincs valami nevetségesebb, mint ennek a játéknak a dilettánsai. Valamire figyelmeztetni kell a kezdőt – a nők manapság jobban játsszák: meg kell erőltetni magunkat. Igaz, hogy nekik több idejük van a tréninghez. Majd egyszer megírom a szabályait. Egyelőre ennyit – vagy játékos vagy benne, vagy játékszer.  

Az egész napot legjobban átaludni szerette volna s ha fenn volt is, ha beszélt is emberekkel, olyan volt, mintha aludnék. Este korán hazament, hogy lefeküdjék, de alig ért be a szobájába, utánajött a leány.
- Hogy van Bálint úr?
Bálint elképedt. Hogy mer ez a leány találkozni vele? Hogy mer ez a leány az ő szemébe nézni? De a leány éppen úgy mosolygott rá, mint tegnapelőtt, amikor a zsebkendőket adta neki. Pajkosan, gyerekesen és a kis gödröcskék kedvesen mélyültek be az arcán. 

És most Andor suttogó hangon – egymáshoz közel tolták a fejüket, az asszony fürtjei Andor halántékát bizsergették – elmondta az álmot. Úgy, ahogyan álmodta, minden részletével együtt, még hazudott is hozzá, persze a legrikítóbb részleteket némi virágnyelven, de azért világosan és félreérthetetlenül és nevetve, sőt diadalmasan nevetve, elmondta a reggeli ébredést is. 

A legidősebb, Iszmenosz, lovát idomította, és éppen térdre kényszerítette a tajtékzó paripát, midőn szívét nyíl fúrta keresztül: Apollón ezüst nyila. Testvére, Szipülosz, vad vágtára ösztökélte ménjét, de Apollón dárdája csakhamar lesújtotta, és a nyakán ejtett seben gyorsan illant el a fiatal élet. Tantalosz és Phaidimón egymással birkóztak, és átölelve tartották egymást, amikor Apollón nyila elérte őket. Egyazon nyílvessző ütötte át mindkettejük domború mellét. Az ötödik fivér, Aphenor, kétségbeesetten igyekezett melengetni testvérei hűlő tetemét, de néhány pillanat múlva ő maga is elterült, és elterült Damasztikhthón, majd a legfiatalabb fiú, Ilioneusz is. 

Reggel halt meg, abban a pillanatban, amikor a gyárduda munkába hívta az embereket. Nyitott szájjal feküdt a koporsóban, de szemöldöke haragosan össze volt húzva. A temetésén csak a felesége, a fia, a kutyája, a gyárból kidobott Danyilaj Veszovcsikov, egy vén, iszákos tolvaj és néhány telepi koldus volt ott. A felesége halkan és igen keveset sírt, Pavel egy könnyet sem ejtett. A telepiek, amikor az utcán találkoztak a koporsóval, megálltak, és keresztet vetve azt mondták egymásnak:
– Pelageja biztosan szívből örül, hogy meghalt az ura...
– Nem meghalt, hanem megdöglött... – igazították ki néhányan.   

Abban az időben a szépséges Meng Csiang már nagylánnyá serdült. Egy holdvilágos éjszakán lement a kertbe, hogy megfürödjék a tóban. Gyönyörűséggel úszkált, lubickolt, és akaratlanul kimondta hangosan a gondolatát: "Ha most erre járna egy ifjú, örök életemre övé lennék."
A bujdosó Van éppen akkor az ő kertjükben rejtőzött egy magas banánfa tetején, és meghallotta, mit mondott a szép lány. Nagyot nevetett, és lekiáltott neki: – Ide nézz, itt vagyok!   
 

- Megvan - kiáltotta, - itt van! Mennyi is van már? Meg se győzzük olvasni. Egy - kettő, - három, - négy, - öt!... Öt! Már csak kettő kell. Mi az, két krajcár, semmi. A hon öt van, ott akad még kettő.
Nagy buzgósággal kutatta végig az összes zsebeket, de sajnos, hiába. Nem lelt egyet sem. A legjobb tréfa sem csalt ki sehonnan még két krajcárt.
Már nagy vörös rózsák égtek az anyám arcán az izgatottságtól, s a munkától. Nem volt szabad dolgoznia, mert mindjárt beteg lett tőle. Persze ez kivételes munka, a pénzkereséstől nem lehet eltiltani senkit.
Eljött az ozsonnaidő is, el is múlt. Mindjárt este lesz. Az apámnak holnapra ing kell és nem lehet mosni. A puszta kútvíz nem viszi ki belőle azt az olajos szennyet.  

– Mert magát megettem! – mondá a nő egyszerűen, rája sem nézve. Elmélázott és folytatá: – Magát legalább szerettem egy kicsinyt, de akik ezután fognak jönni, nem is szeretem, úgy eszem meg őket. Elhatároztam, hogy nagyon rossz leszek, fölfogadtam és megesküdtem... Legelőbb is kidobom magát, akinek a legtöbb hálával tartozom, akit a legokosabb embernek, a legkülönb férfinak tartok a világon. Maga nekem teher, maga engem lát, ismer, megbecsül, szeret. Váljunk el, búcsúzkodjunk. 
 

 
Semmi sem kell, semmi! Ne legyen semmi! De még ennél többet is cselekszik. Kirántja öve mellől a nagy ollót (rendes királykisasszony nem jár varrószerszám nélkül) és térdig érő, szép, aranyfolyó haját vállig levágja.
Semmi sem kell, semmi! Nem kellek a királyfinak, hát legyek csúnya, szegény, utolsó, semmi!
 

A fából faragott királyfi;   Egy rossz asszony természetrajza;    Hét krajcár;    A hűséges asszony;    Gorkij: Az anya;   A kővé vált anya;    Weöres Sándor: Psziché;   A nagyságos asszony;    A Szív-utcai leány;   Karinthy: A házasság "válsága";    Kosztolányi: A házasság "válsága";   Ignotus: A házasság "válsága"  ;   Füst Milán: A házasság "válsága"; Gelléri Andor Endre: Három asszony;  Ördögh Szilveszter: Ének, énekek; A szerelmes nőgyűlölő

Amikor aztán az utolsó bakát is bekentük, Lukaš óberlajtnant is kivágott egy szép szónoklatot, hogy ti marhák, most már boldogan megdögölhettek, mert a jóságos tábornok úr megvédte a jövőtöket. 
 

Átjön a szomszéd kislány, rögtön hencegni kezd, hogy mire a fiam iskolába megy, addigra ő felnőtt lesz. Két év van köztük. Összefog a lányommal, hercegnőset játszanak, lányos dolgokat, a fiam menjen a másik szobába, ez nem neki való. A fiam kétségbeesetten megy utána, leszel az én barátom is, kérdezi, közben majdnem elsírja magát. Megkérem a kislányt, játsszanak együtt, de ő hajthatatlan, szótagolva mondja, hogy értsem, ez lá-nyos já-ték.
 

 
Arról,
hogy a humánpolitika
sem kalandorpolitika
 
Volt egy nyalvtárs Pilisen.
Körbekószált dilisen.
Mégse lett belőle kára,
diliház pártkatonája
lett a nyalvtárs Pilisen.
 

E helyek és események mindegyike, elméje szemének érintésére vad, élő színekben táncolt, részegítő illatok és szivárványos hangok kavalkádja lengte körül. Ott ült most ő, arcát tenyerébe mélyesztve, betelt életével, mint az érett gyümölcs, és ablakán keresztül szemlélte a kéklő hegyeket.

 
69 éve hunyt el Stefan Zweig osztrák író, költő, műfordító. (Bécs, 1881. november 28. – Brazília, Petrópolis, 1942. február 23.) Leghíresebb, legismertebb antifasiszta elbeszélésével – a Sakknovellával – tisztelgünk emléke előtt.
 

István orrából dőlt a vér, de nem szólt. Próbálta volna meg, apám kitapossa a belét. Anyám nem volt otthon. Azon a szombaton is piacra ment reggel, mint mindig. Persze, én voltam a hülye, mert kint felejtettem a levelet. Előző éjjel írtam Istvánnak. Kint a konyhában. Ottfelejtettem. Apám elolvasta, aztán amint beléptek az ajtón Ágival, bemosott egyet a nagybátyámnak. Aki valójában nem is az. Nagymama a nappaliból rohant ki, hallva, hogy István a földre zuhan. Apám ordított: – Te állat! Meggyaláztad a lányomat?! Te állat, te!
 

Divatozik a kis cinke:
– Feszes pólót kis cicinkre,
kék begyünkön sárga címke
virítson: „I love picinyke!”