VERSTÖRTÉNÉS

 
kíváncsiság s a
menekülés undora
küzd egymás ellen

KÖLTÉSZET

 
Persze elébb a kastélyt kell újítni:
Bányácskából Széphalmot varázsolni!
Meg  kell  egy  jómódú csúnyácska nej...

 KÖLTÉSZET

a találomra kiosztott szerelmek,
a fésületlen, felsült arcok,
a mit sem sejdítők,
a dühítőitalok, a
pontatlan toporgó macskák,
a lassú tettek karneválja

 
Pár napja, mikor az alábbi verset megírtam, azt éreztem, amit még soha: azért lettem költő, hogy ezt a verset megírjam. Nincs magasztos ars poeticam. Sem mélyebb indíttatás bennem az anyainál.

a költészet látvány,
a teremtés akarat

 Kántás Balázs versei

Haláltól,
egyéb patetikus
baromságoktól
mentes a fémes levegő.

VERSTÖRTÉNÉS

Most már semmi sincs köztük
És a világ között – hozzáköti
Őket az örökös éhség.

Nos, bármily hihetetlenül hangzik – a teste
mély kerevetre zuhant kimerülten –: az ember
(gyalázat) botorul, kit kedvelt, azt üti mindig,
bárhogyan is kötődjék hozzá! (Frigyes, Aranka:
volt, aki nem látott őrültnek s elvetemültnek
benneteket?... De hányan szóltak?

 
ora et labora
mutatja az időt
a visszafelé járó karóra

 
a rohamásó halad szakadatlanul
egy kuplét menekít az égbe
kuplé kuplé mea kuplé
leveszem a láncot és szabadon engedem

 VERSTÖRTÉNÉS

az ujjaim és a gombosok
emlékeznek a gazda kezére,
de nincs párbeszéd.
a levegőt öltögetjük.

 KÖLTÉSZET

Otthonra itt lel mind, ki nem köt békét,
barátságot; s eleddig bűnnek hátalt,
lassítni nincs erő, vészfékre végképp
(Farkas Wellmann Éva)

hogy a földeket ínség lakja
nem kellett több barbár szavaknál
(Halmai Tamás)

 
Ladányi, nem vagy te se már,
hogy haragudj és megdögölj,
hogy elmondd, mi sem változott,
de nem bánom, ha rám marad.

VERSTÖRTÉNÉS

 
Hát így vagyok még (úgy látom, semmi jó):
prekaotikus futuroembrió…

Jónás Tamás versei

belvárosi falakról a krétapor nyoma
nem tűnünk el végleg tulajdonképpen soha

Minek álltok itt meghatottan,
akiket tanítottam?
Áldozzatok kakast
értem –
A félelmet nem érzem.
Csak azt, hogy hidegedik a lábam …
Rátok kukorékolok hajnaltájban.

 
 
A Lófej-köd éjszakánként lehajol
Az űrből, hogy innen legeljen.

 
 
Párával rajzol üveglapra az izmos emlékezet.
Egymáson ez a sok üveg.

 
Az akváriumba vezető csövön át
ömleni kezd az oxigén.
Noé kiveti magát a szőnyegre. Földet ér.

 
A helyrehozhatatlan. Szirénára fűzik
Az éjszakát, mellkasokra kúszik a libabőr,
És tovább. Ruhátlan, élettelen:
Egy rakás. Kileng a mentőautó.