Ahol a fény eléri a földet - Orfeusz és Euridiké

A Párizsi Opera Garnier 2008-as évadának egyik kiemelkedő előadásában C.W. Gluck és Pina Bausch, két zseniális alkotó találkozik a görög mitológia legszebb szerelmi legendáján keresztül. - Fejér Zsuzsa írása Párizsból.

Ahol a fény eléri a földet

Orfeusz és Euridiké

A Párizsi Opera Garnier 2008-as évadának egyik kiemelkedő előadásában C.W. Gluck és Pina Bausch, két zseniális alkotó találkozik a görög mitológia legszebb szerelmi legendáján keresztül. Gluck Orfeusz és Euridiké c. operájának eddigi feldolgozásaiban mindig is hiányzott ez a fajta testi megjelenítés, amit Pina Bausch koreográfiája grandiózusra emel. A színpadképének látványa a tiszta érzelmek világába invitál: mint kitépett fa gyökerei úgy merednek a levegőbe, az áttetsző ruhákban táncolók karjai, egy férfi test, vállai, háta valami láthatatlan súlytól ereszkedik meg: ez Orfeusz a gyásza.
A Pina Bausch által koreografált Orfeusz és Euridiké című táncolt operáját először 1975. júniusában mutatták be a Wuppertali Tanztheater-ben. A darabok többsége, ahogy az előző 1974-ben színpadra tett Iphigénia Tauriszban c. előadás is eltűnik a társulat repertoárjából egészen 1991-ig. Ekkor Pina Bausch újra életre kelti a darabot, majd az utolsó wupertáli 1993. februári színpadi megjelenése után 2005-ben kerül be először a Párizsi Operába.

A zene és a szerelem ereje

Orfeusz mítosza nem csak Gluck-ot hanem a zeneszerzők egész sorát ihlette meg. A zeneszerzők a zene, az írók a szerelem erejét látták megtestesülni Orfeusz alakjában, aki szenvedélye a Holtak Birodalmáig vezet, de onnan ugyan ez a szenvedély akadályozza meg, hogy a nap fényéig vezesse Euridikét. Orfeusz halálát a mítoszok különféleképpen mesélik el. Így Gluck is két – befejezésükben különböző - változatot komponált: egy tragikus olasz változat Ranieri de Calzabigi szövegkönyvével ill. a francia pozitív kimenetelű Pierre-Louis Moline szövegkönyvére írtottat. Érdekes, hogy Bausch zeneileg a francia partitúrát követi - németül énekelve – de eltávolodva a boldog befejezéstől. Az opera-balett Orfeusz szerelmét követő halálával fejeződik be, és nem Euridiké feltámadásával. Bausch zenei választása valószínűleg nem véletlen, hiszen tökéletesen alátámasztja a táncról alkotott definícióját.  Gluck letisztult, háromszereplősre egyszerűsített struktúrája ugyan úgy egyesíti a költészetet a zenével, ahogy Bausch a zenét a tánccal.
 

Az előadás képei

„A koreográfus meghatározó döntése, hogy dramaturgiájában négy képre osztja Gluck operáját: „Gyász”, „Szenvedély”, „Béke” és „Halál” felvázolva azokat az alapvető témákat, amelyeket később számtalan variációban bont ki. „Orfeusz és Euridiké”-ben Pina Bausch megkettőzi Orfeusz, Euridiké és Ámor szerepeit egy táncos és egy énekes személyében. A három feketébe öltözött énekes állandóan jelen van, beépül a táncosok színpadi játékába. A német koreográfus számára ők a legfontosabbak, a színpadról még a kart is leveszi, ők a zenekari árokban kapnak helyet.
A díszlet - ahogy maga Pina Bausch is állítja - lépésről lépésre a táncosok munkájának mintegy „következményeként” születik meg. Erre bizonyíték a letisztult színpadkép és a táncosok jelmeze is, ahol egyetlen felesleges díszítés se terheli az előadás esztétikáját. Mindennek van értelme, és minden egyes kellék engedhetetlen. A puritán térbe helyezett koreográfia képei erősen idézik mindennapi életünk részleteit, egy csokor vörös rózsa, egy vitrin, székek stb. A nőiességet hangsúlyozó, és könnyeden a táncosnők lépéseit követő, hullámzó ruhák és a férfiak sötét öltözete a Wuppertal Tanztheater felismerhető jegyeit hordozzák. A színpadtér plasztikusságában Rolf Borzik (1944-1980) díszlete és kosztümjei erőteljes és tiszta színeket állítanak sorba. A fekete, a fehér, a vörös, a bézs élesen ugranak ki a tér geometriájából. A színek egymás kontrasztjában teljesítik ki a koreográfus elképzelését. A fakó hátat szabadon hagyó vörös ruha, a fehér és a fekete által teremtett feszültség, melyet végül még is csak a vér színe (Euridiké „testei” pihennek vörös szőnyegen) old fel. A Fúriák színpadot átszövő fonalainak szimbolikája szinte életre kel, pókhálóként ejtik csapdába Orfeuszt, hogy ezen szálljon alá a Holtak Birodalmába.
A koreográfus választása Yann Bridard a Párizsi Operaház vezető balett táncosára esett, aki már 2005-ben a főszerepet táncolta Bausch Orfeuszaként. Kiemelkedő tehetsége mellett, színészi mimikája gyermekien naiv, de hiteles. Kitartóan viszi végig fájdalmát egészen halála pillanatáig. Orfeusz tánca egész testét hívja szenvedése kifejezésére, amelyen képtelen felülemelkedi. Yann Bridard tánca tökéletesen kivitelezi Bausch tánc definícióját: egyetlen „igazi nyelvezet”, felesleges kiegészítőktől letisztított technika. Bridard interpretációjában a tánc önmagától válik befogadhatóvá ill. érzékelhetővé, a táncából kiérződő gyász meggyőző. Tekintetét szinte az egész előadás alatt nem emeli fel, a látóhatár messzeségébe réved, ott, ahol a föld találkozik a fénnyel. Szíve ahhoz a pillanathoz hívja vissza, amikor képtelen volt uralkodni vágyain, így szerelmét a haláltól megmenteni. Orfeusz a horizont kendőjén át, szinte lehunyt szemekkel kelti életre táncát.
A Pina Bausch dramaturgiájának első képében Orfeuszt fekete, áttetsző fátyolruhába öltözött sirató asszonyok kísérik. Az imára kulcsolt kezek, a szinte zárt szemek: a gyászuk Euridikét siratja. A Holtak Birodalma egy, a színpadot kettéosztó üveglap szimbolikájával jelenik meg. Orfeusz víziójában az út, hogy szerelméért alászálljon, a füstüvegen át vezet. A „Szenvedély” jelenetében a föld alatti világ Fúriái meghatódnak Orfeusz kitartó szerelme láttán, és megengedik, hogy világukba belépjen. A „Béke” jelenet kettejük találkozását jeleníti meg a boldogok kertjében, mely valóban olyan pillanatot idéz, ahol a reménytelenség és a vágy nyugalomra lel. Orfeusz és Euridiké tánca: a harmónia. Az utolsó jelenet az egyik legszebb képet tartogatja a nézők számára, ahol Orfeusz énekese térdre hull Euridiké holtteste előtt – azaz holttestei előtt - : Euridiké táncosának teste ráfeszül Euridiké énekesére, szimbolikusan halotti fejfát alkotva így. Az Orfeuszt interpretáló énekes még egyszer, utoljára karjaiba zárja szerelmét és lassan a földre engedi. Pina Bausch halotti miséjében itt fogalmazódik meg legerőteljesebben Orfeusz fájdalma, vezeklése. A szerelem csak ebben az utolsó ölelésben a megváltoztathatatlan, végső búcsú pillanatában lehetséges.
Pina Bausch lenyűgöző haláltáncként feldolgozott balett-operája az utolsó, záró jelenetében a kórus által újra megszólaltatja az első jelenet C-mollban írt temetési énekét. Orfeusz történetének ilyenfajta pesszimista konklúziója – Pina Bausch állítása szerint - még sem fosztja meg őt a szerelembe vetett hit megrendíthetetlenségétől, hiszen ez életének központi témája.
 

Orfeusz és Euridiké - Pina Bausch / Christoph Willibald Gluck
Opéra Balett német nyelven - Opéra-Garnier
Zene Christoph Willibald Gluck
Koreigráfus és rendező Pina Bausch
Díszelet, kosztüm és fény Rolf Borzik
Táncolják
Orfeusz Kader Belarbi, José Martinez , Yann Bridard
Euridiké  Marie-Agnès Gillot, Eleonora Abbagnato, Alice Renavand
Ámor Miteki Kudo, Muriel Zusperreguy, Charlotte Ranson