Ugrás a tartalomra

Beszélgetés a Königsberg-kiáltvány kapcsán

Interjú Szőcs Gézával, a Kalinyingrad-esszé és -kiáltvány szerzőjével

 

(Sz. G. erdélyi magyar költő és író. Erdélyt Románia az első vi­lágháborút követően szerezte meg, azelőtt Magyarország része volt és ma is jelentős számú magyar kisebbséggel ren­del­kezik. Sz. G. nevét a világ mint a Ceaușescu-ellenes ellenzéki moz­galmak résztvevőjét ismerte meg. A diktátor bukása után sze­nátor volt a bukaresti parlamentben és az erdélyi magyar párt egyik vezetője. Számos irodalmi díj kitüntetettje.)

– Hogyan jutott el a Königsberg-esszétől a kiáltványig?
– Levontam a tanulságokat a saját írásomból.
– Csatlakozott-e valaki még a kiáltványhoz? Kikre számított ebben az akcióban?
– Néhány nemzetközileg ismert írót terveztem megkeresni. Konrád György, az egyik legismertebb magyar író azonnal csat­­la­kozott hozzá. Elküldtem Umberto Ecónak is, és szeretném Vac­lav Hávelt, Slawomir Mrozeket, Csingiz Ajtmatovot, Jurij Buj­dát és Alekszandr Szolzsenyicint is megkeresni.
– Szolzsenyicint?
– Igen. Számomra ő fogalom.
– Gondolja, hogy aláírná?
– Azt gondolom, ő rögtön fel fogja ismerni, hogy ez nem orosz­ellenes, hanem oroszbarát elképzelés. Egy olyan átjárást és együttműködést biztosítana az orosz és az európai uniós kul­tú­ra között, amilyenhez fogható ma nem létezik. Továbbá, az Unióval közösen kormányozni az Európa Kulturális Fő­vá­ro­sává váló Königsberget, ez olyan esély és olyan modell, mondanám: precedens volna, amit föl nem ismerni igen nagy stratégiai hiba lenne.
És ha már itt tartunk: ahogyan meg is fogalmaztam, Orosz­or­szág számára nem is nagyon sokára döntő fontosságúvá fog válni egy Pax atlantica megkötése. Königsberg az ehhez szük­sé­ges bizalomerősítő lépés és együttműködési hajlandóság szimbóluma, vagyis ebben fog megmutatkozni, hogy Orosz­or­szág hogyan képzeli saját jövőjét a 21. században, milyen szö­vet­ségesekkel, barátokkal és értékekkel számol. De mit olyan nehéz ebben felismerni?

A fenti interjút és a Königsberg-kiáltványt a Moszkvában megjelenő Vastartalék c. folyóirat közölte legutóbbi számában, amelyben Szőcs Géza Kalinyin elvtárs Königsbergben c. esszéje is olvasható, mindkettő Vjacseszlav Szereda fordításában

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.