Köves Viktória: Éva apja
Anya nézte a négy férfit. Az egyik valóban hasonlított Lacira. Már két éve, hogy elment. Már két éve, hogy felült a bécsi gyorsra és elment. Anya tudta, nem jön vissza.
– Nem, cicuskám, az ott nem apa. – felelte.
Éva nem értette.
Éva apja
A park egyik oldala nekifeszült a Dunának, másik oldalán négysávos út 
futott. És a nagy park, közel nagymamáék lakásához. Anya gyakran járt oda a kis Évával. A híd felöli végén játszótér. Sok pad, piros ülőkés, piros támlás, masszív padok, mindenütt fű és kavics. A sétány a Duna-parti oldalon, közvetlenül a víz mellett, bár magasan, jó magasan, az eredeti töltés tetején. A sétálókat fekete fémkerítés választotta el a mélységtől.
Az apró, sárgás kavicsok ropogtak a cipő alatt. Éva négyéves, amikor ott sétált anyával, amikor meglátta a csónakot a vízen. Csónak. Neki csónak volt. Anya kenunak nevezte volna, vagy kajaknak, de Éva még nem ismert ilyen szavakat. Csónak. Férfiak ültek benne. Négyen. Négy nagy, felnőtt férfi. Az egyiket ismerte. Az egyikről tudta, hogy az övé. Anyjára nézett.
– Ott van apa.
Anya megállt. Most mit mondjon? És hogyan? Erről eddig nem beszéltek Évával. Sokszor gondolt arra, mi lesz majd, ha eljön ez az idő. Éva kis ujja a vízre mutatott, a vízen a csónakra és megismételte:
– Ott van apa.
Anya nézte a négy férfit. Az egyik valóban hasonlított Lacira. Már két éve, hogy elment. Már két éve, hogy felült a bécsi gyorsra és elment. Anya tudta, nem jön vissza.
– Nem, cicuskám, az ott nem apa. – felelte.
Éva nem értette.
– Anya, ott van apa. – ismételte.
Anya nagyot sóhajtott. Leguggolt Éva mellé.
– Édesem, az ott nem apa. Apa elment.
Éva nem értette a választ. Apa nem ment el. Apa ott ül a csónakban. Ha ott ül a csónakban, akkor nem ment el. Hová ment volna? Mit jelent az, hogy elment?
Este megállt a szoba közepén, anyjára nézett és azt 
kérdezte:
– Hová ment apa?
– Nem tudom, édesem. Messzire.
– Milyen messzire?
– Nagyon-nagyon messzire.
Éva nem értette. Apa nagyon messze ment. De apa nem mehetett nagyon messze, mert akkor apa nincs itt. Apának itt kell lennie. Itt kell lennie, vele.
– Mikor jön vissza?
– Nem tudom, édesem.
– Visszajön?
– Nem tudom, Éva.
Éva sírni kezdett. Felfogta, hogy anya nem tud valamit. Felfogta, hogy itt olyan történt, ami neki nagyon rossz, és ő nem tehet semmit. Anya sem tehet semmit. Mert ha anya tehetne valamit, akkor nem azt feleli, nem tudom. Éva egyre jobban sírt, egész testét rázta a zokogás. Valami rémisztő dolog történt. Ez túl félelmetes. Apának itt kellene lennie. De apa nincs itt. És anya nem tudja, mikor lesz itt.
– Ugye visszajön? – sírás.
– Ugye visszajön? – sírás.
– Ugye visszajön? – Éva üvöltött.
Anyának nagyon fájt. Nem ment oda és nem ölelte át. Megadta magát.
– Igen, édesem, egyszer majd visszajön.
– Mikor?
– Nem tudom, Éva.
– De visszajön?
– Igen, vissza. – anya suttogott. Anya hazudott. Nézte a síró kislányt és hazudott. Satuba szorította a tehetetlenség.
Előző:
