A fiú egy csődtömeg. Rávetül az apa-isten árnyéka. Nem elég, hogy rávetül, a sajtó mocskolja is a drága papát, könyv, film jelenik meg viselt dolgairól. "... apám gyáva, ormótlan emberré lett, aki csupán kedvtelésből ölt, és tobzódott az érzéki örömökben. Egy hájas, részeg vadállat, aki nem ismeri a lelkiismeret-furdalást, és nem képes szánalomra; egy valódi őskori szörnyeteg". Na, ez aztán beteszi a kaput. Némi szerencsétlenkedés, öngyilkossági kísérletek, depressziós válás után, kibújik apja cipőjéből, becsukja maga mögött az ajtót. A maffiagyerek, üzeni a regény, képes változtatni. Talán.

Alberto DeMeo: Apám bűneiért

 
  
   Újra maffiakönyv.
   Újra egy maffiózó apja nyomdokairól leválva. 
   Önéletrajz. Mintha könyv. Úgy látszik, nem csak mintha könyv, de tankönyv is: "Hogyan legyünk maffiózók Amerikában?" Számomra ugyan késő, de nyilván van, akinek időben. Bizonyos feltételeknek meg kell felelnünk természetesen. Példának okáért, hogy az apánk maffiózó kisfőnök legyen, és mi rajongva, szinte istenként szeressük apánkat. Legyünk az ő fegyelmezett kiskatonája. A fiúgyermek lelkén át a folyamat pszichológiai alapsémát követ, akár még szerelmit-vallásit is: azt látunk, azt hiszünk, amit akarunk, a legdrasztikusabb csalódás sem bonthatja le azonnal az évtizeden át megbízható erődként funkcionáló építményt.
  
   Van tehát egy apró maffiózónk a múlt század nyolcvanas éveiben, aki szorgalommal, tehetséggel a közepes kaliberek közé küzdi magát, a közepesnél jelentősebb hatalommal. A főnök a Lucky Luciano Gyilkossági Társulás (1930-as évek) utolsó túlélője, a Gambino család alvezére. Az apát a család több területen használhatja, egyszerre pénzbehajtó, az autótolvajlás főszervezője, de feladatai közé tartozik a prostitúció és a filmipar pornóága.
   Mindemellett – természetesen - halk szavú családfő, szerető férj, gondos apa. Figyel a család dolgaira, a gyerekeire, az ünnepekről sem feledkezik meg. Az asszony is megkap mindent, ami egy asszonynak jár. Hogy ne idegeskedjenek, a család nőszakasza úgy tesz, mint aki nem tud semmiről.
   Sokat esznek. Esznek, meg esznek részletesen lekottázva. A bűnözők sokat esznek, kell a kondi. Szellős ünnepi asztalok dúsan terítve finom olasz specialitásokkal. És olvasnak. "Apámtól kaptam egy könyvet: Machiavelli A fejedelem című könyvét, és azt tanácsolta, hogy olvassam el ezt is az elejétől a végéig."
   Na igen. A hatalom és az emberi természet viszonya.
  
   A maffiatörténetekből az élet szentsége sejlik át. A maffiózó életszentsége. Szakmai tétel, ha mások pénzéből élsz, folyamatosan tisztelniük kell, miután nem tisztelnek, nem élhetsz abból a pénzből, amit ők termelnek ki. A tiszteletet legkönnyebb megfélemlítéssel elérni. Magyarul, ha a befolyási övezetben látványosan megölsz valakit, aki megfeledkezett a tiszteletről, a többiek nem gondolkodnak sokáig, a korábbinál is nagyobb tisztelettel viseltetnek. Így a maffiózó-lexikon. A hivatalos embereknél más módszer vezet célra, de mert mindennek és mindenkinek ára van, ezt sem nehéz megtanulni, alkalmazni. Racionális, könnyen leképezhető dolgok. De igen nehéz elképzelni. Elfogadni annál is nehezebb. A bűnöző nem bűnöző, hanem munkás. Szervező. Technikus. Jól bevált, százszor próbált technikával vezényli a területét. De teljesen normális (paranormális). Ide keveredett akaratán kívül. Végzi a munkát, mert élni kell. Ez a maffiózó életszentsége. Ezt a szakmai teljességet adja át fiának. Hordja a kiskamaszt magával. És megkalapolják a fiát is. Ezt olvassuk. Erről beszél a regény első fele.
  
   És arról, hogy a lelki beteg ipari társadalom megrázza magát, és kísérletet tesz arra, hogy szicíliai eredetű feudalisztikus parazitáitól megszabaduljon. Amint a hatalom kevésbé meg- és lefizethető, a bűnözés kényes helyzetbe kerül. Nem csak a szomszéd kerület agresszív maffiakatonáitól van félnivalója, de meghökkentő módon felbukkan ellenfélként a társadalom önvédelmi szervezete, a rendőrség.
  
   Kiderül, hogy egy maffia-kisfőnök élete sem maga a paradicsom. Hibát követ el, és maffiakörökben nem szokás hibázni. Véget érnek a demonstratív kerületi séták. Véget ér minden. A maffiózó menekül, amíg tud, aztán a kocsija csomagtartójában találja magát, hét golyóval a testében. De kamaszodó fia csodálata nem szűnik. Küzd ezzel a csodálattal, hülyeségeket beszél, hülyeségeket követ el, néha az abszurditásig elható mértékűt, magyar fejjel felfoghatatlanokat. Harcol. De nem eléggé. Megrogy, de nem eléggé. Kiválik, de nem eléggé.
  
   A fiú egy csődtömeg. Rávetül az apa-isten árnyéka. Nem elég, hogy rávetül, a sajtó mocskolja is a drága papát, könyv, film jelenik meg viselt dolgairól. "... apám gyáva, ormótlan emberré lett, aki csupán kedvtelésből ölt, és tobzódott az érzéki örömökben. Egy hájas, részeg vadállat, aki nem ismeri a lelkiismeret-furdalást, és nem képes szánalomra; egy valódi őskori szörnyeteg". Na, ez aztán beteszi a kaput. Némi szerencsétlenkedés, öngyilkossági kísérletek, depressziós válás után, kibújik apja cipőjéből, becsukja maga mögött az ajtót. A maffiagyerek, üzeni a regény, képes változtatni. Talán.  

Onagy Zoltán