Irodalmi Jelen

Pénzért árult sors

2009. augusztus. 17. - 06:36

Ladányi Mihály is lekéste a vonatot. Ezzel elkezdődött egy kétéves szerelmi kapcsolat. Eszter sokáig nem árulta el, hogy már jelentek meg versei, mert Miska úgy tartotta, hogy volt olyan költőnő, aki bebaszta magát a magyar irodalomba. Személyes irodalmi kapcsolata volt Tandori Dezsővel, Kukorelly Endrével, Bíró Józseffel, Ágh Istvánnal, Szőcs Gézával, Alexa Károllyal, Csoóri Sándorral, Csalog Zsolttal, Turczi Istvánnal, Petőcz Andrással, Körmendi Lajossal, Ratkó Józseffel, Szenti Ernővel, Garai Gáborral.

Pénzért árult sors

A körlevél meghívó szövege egyszerű. Dienes Eszter 60 éves, ebből az alkalomból megjelenő gyűjteményes verseskötetének (Ítélet nincs) bemutatójára szeretettel hív Jenei Gyula, az Eső című lap főszerkesztője. Időpont: május 13-a, du. 16 óra, helyszín: Aba-Novák Kulturális Központ ifjúsági terme. Intenzív szervezéssel 30-40 fős közönséget lehet összehozni a szolnoki régióból. Élen a főszerkesztő házigazdával, lesznek ott irodalmárok, írogató műkedvelők, jönnek tanáruk kedvét kereső középiskolások is hárman-négyen, művészetek iránt érdeklődő nyugdíjasok, ők lesznek legtöbben. Ott lesz Rékasy Ildikó költőnő és Valkó Mihály, a megye egyik irodalmi tótumfaktuma is megszenteli jelenlétével az eseményt.
Kiélt, fülledt levegő remeg a klinkertégla borítású Hild tér fölött. Egy kandeláber vékonyka árnyékában ülök a kulturális központ épületével szemközti padon, mielőtt bemennék, hőségtől püffedt lábamra erőszakolok egy elegáns, tűsarkú szandált, a lapos szandálokat üres keménypapír dossziéba rejtem.

Nyomom a bejárati ajtót. A vakító napfény után vaklálok egy ideig, a hatalmas előcsarnokban embereket keresek, lassan haladok, a műköves burkolaton korcsolyaként csúsznak a szandál tűsarkaira húzott fémsapkák. A sűrű homályból mozdulatok, arcok bontakoznak ki, így határozottabb kopogással egy körülbelül 10 emberből álló kis csoporthoz jutok. A főszerkesztő üdvözöl, fekete póló van rajta. Mögüle egy alacsony nő lép elő, Jeneiné vagyok, mondja, és azonnal visszahúzódik. A homály állandósul, a roló talpig lehúzva, néhány izzó gyér fényében megjelenik egy fotel, melyben egy mozdulatlan nő ül éjfekete ruhában, tele van vele a fotel.
   Már akkor kövér voltam, 1999-ben, amikor megkaptam a Mozgó Világ Nívó-díjat – mondja percekkel később.
   Olyan biztonsággal ül, mint aki különös titkoknak van birtokában. Vonásaiban viszont megilletődöttség tükröződik, háziasszonyé lehet ilyen, akit királynői trónra ültetnek egy-másfél órára. Hosszasan fürkészem arcában a szellemmunka nyomait, mire a megfigyelve és felismerve levés öröme halványan átsuhan az arcán.
   A csöndből váratlanul kitekintek a büfé felé, egy kávét kell innom, mondom, s el is iramodom, már amennyire a vasalt lábbeli engedi. Onnan lesem, ahogyan a költőnőt kisegítik a fotelből, lassú, ünnepélyes léptekkel elindulnak vele, viszik utána a hatalmas születésnapi virágcsokrot. A szállingózó emberekkel együtt csatlakozom hozzájuk. A körülbelül 40 főre szaporodott közönség a keskeny folyosóra kanyarodva összeszorul. Fülledt kipárolgásokban, virágillatban araszolgatunk előre. Hátulról két nő beszédfoszlánya úszik előre. Hidd el, mondja az egyik, szégyelltem mondani, hogy magyar szakos tanár vagyok. Mi a francot keresel egy olyan helyen, emeli fel a hangját a másik.
   Dienes Eszter alacsony asztalkánál egymaga foglalt helyet, a főszerkesztő köszönti, átadja a csokrot, mely a zongorára odakészített vázába kerül.
Megszólal. Idegen a hangja.

   Elnézést kérek a szétbagózott hangom miatt – mondja –, nehezen beszélek, de magamat okolhatom, meg a cigarettát. Nem érzem jól magam a bőrömben, de nem akarok előhozakodni az összes betegségemmel, mert még dicsekvésnek tűnne, hogy milyen sok van belőle. Tizenvalahány gyógyszerről beszél.
   Szavai érdesek, smirgliként dörzsölik a levegőt, elnehezülten, ülő emberek szívmagasságában lebegnek. A lentebb stílből indított beszéd kifinomult egyszerűséggel vezet át a pénzen árult sorstörténethez.
   Dienes Eszter Kunhegyesen született szerelemgyerekként. Szülei később sem házasodtak össze. Már nem élnek. „Megvan az ágyunk, / megvan a szárnyam, / anyám meg fű lett / messzi határban. // Apám az harmat, / anyámon csillog, / elűzik számról / messze a szitkot” – idéz egyik verséből. Édesapja kubikolt, analfabéta volt. Nyomor mély poklai tárulnak fel, beszél a gyerekkori hatásokról, a rekvirált Karmazsin-házról, ahova beköltöztek, a koldussá váló, megvakult Karmazsin bácsiról. Megélt regényt hallgatunk.
   15 éves korom óta cigarettázom, először Munkást szívtam, amit édesapámtól csentem el. Nyolc éves volt, amikor az olajpadlós kocsmában apja, hogy az időt elodázza, az érte jövő lányának erdőmestert vett. Sorsát meghatározó önpusztító élete ekkor kezdődött el. Kunhegyesen lett népművelő, éjszakai életmódja, munkája miatt férje elhagyta a kisfiával együtt. Tiszabő. Magánéleti ballépesek sorozatát követtem el. Nem akarok róla beszélni.

   Versben mondja el.
   „Lobban az erdő, libben a lábam,
   szerelmes Isten! Kikkel is háltam!
   Kiknek a keze moccant utánam,
   verje az Isten, verje a bánat! […]
   Hány hamis csókkal zúzták be számat,
   S hol van csak egy is, hűteni lázat?”
   Aztán Törökszentmiklós következett, ahol ma is él. A régi művelődési ház színpada mögötti öltözőben kaptam helyet. Vaskályha állt bent, anyukám ágyát vittem magammal. Meg még egy lavór volt állvánnyal. Nem fűtöttem. Késő estig tartott a munkám. A pohárban megfagyott a víz. Emlékszem, Dinnyés Jóska nálam aludt. Nagykabátban aludtunk, gitár keresztben a hasunkon, iszogattuk a bort.
   „Hány öklelt szelíddé, s alázta vállam,
   csókoltak égettre fűtetlen ágyban.”

   Sokan lekésték a vonatot, hangzik.
   Ladányi Mihály is lekéste a vonatot. Ezzel elkezdődött egy kétéves szerelmi kapcsolat. Eszter sokáig nem árulta el, hogy már jelentek meg versei, mert Miska úgy tartotta, hogy volt olyan költőnő, aki bebaszta magát a magyar irodalomba. Személyes irodalmi kapcsolata volt Tandori Dezsővel, Kukorelly Endrével, Bíró Józseffel, Ágh Istvánnal, Szőcs Gézával, Alexa Károllyal, Csoóri Sándorral, Csalog Zsolttal, Turczi Istvánnal, Petőcz Andrással, Körmendi Lajossal, Ratkó Józseffel, Szenti Ernővel, Garai Gáborral.
   Aztán férjhez ment. Tibi csinos volt, magas, sportos. Már egymáshoz öregedtünk a közel 20 év alatt. Zavart, hogy suksükölt, erről hamar leszokott. A nyolc osztályt húszévesen végezte el, olvasott ember.
Verset nem írtam hozzá soha.
   Eszter depressziós lett. 1990-ben leszázalékolták. Alig tudok járni. 9-szer vagy 10-szer öngyilkos akartam lenni, Felvágtam az eremet, gyógyszert szedtem be. Megmentettek.
   „Itt állok, egy koszlott lemberdzsekben.
   Nyugatról kaptam, bálákban hozták,
   karitatív mosollyal adták,
   hordom nyolc éve lassan”
   […]
   uram, aki vagy!
   [...]
   Kérlek, küldj egy üveg viszkit
   a magyar törkölytől hisztit kapok,
   csak hisztit.”