Stenszky Cecília: Szúdy Nándor, festője a kettősségnek
Nem lehetett egyszerű a huszadik század legvadabb időszakában élni; felnőni egy világháborúban és elszakadni Trianonban, átélni még egy világégést, majd egy forradalmat s annak hosszú bukását feloldás nélkül; s mindeközben azt hirdetni szóval és ecsettel, hogy Isten és az általa teremtett ember jó. Pedig Szúdy Nándornak ez a sors jutott, református lelkészként és festőként állt helyt a fejre fordult világban, s ha a fájdalmat ecsettel vászonba zárta is, minden egyes vonással az élni akarás és a tisztaság megőrzése sugárzik felénk képeiből.
Szúdy Nándor,
festője a kettősségnek
Nem könnyű képek ezek. Még az ártatlan tájképek sem azok, amiknek látszanak; a külső vihar és a belső fény, avagy vice versa; vagy a lényegkiemelő technika minden esetben valami mögöttes dologra próbál utalni, ami személyesen a szemlélőnek szól, s amit vagy észrevesz, vagy sem.
Mesterétől, Szőnyi Istvántól tanulhatta meg, hogy a művészet bizony az érzelemhez szól és egy műalkotás hatása nem észokoktól függ. Így történhet meg, hogy Szúdy Nándor egy-egy képét meglátva az első reakció a megdöbbenés, majd esetleg a felháborodás, s csak azután az, hogy talán mégis meg kéne szemlélni, mert mond valamit. Nem is mond, kiabál. Még a témák sem egyszerűek, nemhogy az ábrázolásmód. A tájképein fellelhető posztimpresszionista vonások később, mikor bibliai példázatokkal kísérletezik akár tizenöt-húsz festményen át is, erősen expresszív jelleget öltenek. Az elnagyolt alakok nem azért arctalanok, aránytalanok vagy nem részletekbe menőek, mintha a festő nem tudta volna megfesteni úgy, ahogy megszoktuk; nem, ez a mód a belső és a külső viharokat, az emberi mocskot és tisztaságot, egész emberi létünk jellegét és lényegét hivatott kifejezni. Amiképpen mi ordítunk, ha valami fáj, a festő ecsetje szalad a vásznon, és megtestesíti a bennünk lévő szörnyeket, az érzelmeket pedig színekkel ábrázolja. Vissza-visszatérő színek Szúdynál a vörös és a kék, de minden színe tiszta és egyértelmű, ha matt is kissé az ábra vagy az alak. A kis, krétarajznak tűnő alvilági csontvázak pedig néhány vonás után is életre kelnek, mint ahogy emberi alakjainál sincs mindig szükség a részletekre; a művész ért hozzá, hogy a helyzetet, az érzelmeket, a két mondat közti szünetet szinte csak mozdulatokkal, esetleg néhány odavetett arcvonással ábrázolja.
Szépség és förtelem csaknem elválaszthatatlanul összefonódik a képeken: a gyönyörű női test keresztre van feszítve; vagy torz gyermeket tart karjában, de a szelíd arcon rettegés is honolhat sisakos alakok vagy allegorikus csontvázszörnyek miatt. Az ember eltörpül a nagy tájban, elveszik a rémek ostromában, vagy egyszerűen menekül. A színek oly tiszták, s legtöbbször a szemlélő által adott jelentéssel bírók, a vonások pedig dúltak.
És hogy tudjuk megbocsátani Szúdynak, hogy átírta a Bibliát? Ő, a hívő ember?
A néhány történet, az Angyali üdvözlet, a Menekülés Egyiptomba, a Magvető, Krisztus a keresztfán sokszor-sokszor, s olykor meghökkentően máshogy van ábrázolva. Jól látunk, Gábriel ijedt és Mária közömbös? Krisztus kifacsart pózban a keresztre felnyársalva, s mellette a katona-csontváz maga a sátán? A magvető koponyákat vet el ördögi vigyorral? A Szent Család és a szamaruk rémálombéli alakokká válnak, s néhol Guernicára emlékeztető csont-és testhalmazok. De mindennek oka van, s a belső szemmel is, az érzelmeivel és értelmével egyaránt figyelő ember végre elgondolkodhat. Igen, ez a festő képes katarzist okozni. Mert ugyan nem részletezi agyon a képeit, de a lényeget láttatja. Alakjai élnek, pont olyan valóságosan, ahogy mibennünk megjelenik. Van két portréja, egy férfi és egy nő. Az arc, az alak, a háttér szinte bármilyen lehetne, de szemeikből olyan erő és élet sugárzik, hogy egy döbbent pillanatig akár egy-egy sokat átélt ember fényképének tűnnek.
Szúdy anatómiája a lélek. Van olyan, hogy az ember tökéletesen kiszolgáltatott a millióféle alakban megjelenő gonosznak, de ez nem azt jelenti, hogy fel is adnánk. Amíg van, ki érti, addig a művészet gyógyítani fogja a beteg világot. Sok az irrealitás? A világ olyan, amilyenné a fantáziánk szabja; nincs olyan beteg képzelet, amit az ember gonosz valósága ne tudna fölülírni. De egyik keresztfán INRI helyett ott emlékeztet a felirat: HELYETTED. És az érem két oldala, a világos és a sötét minden vásznán ott van. Mindenkinek magának kell eldöntenie, melyiket fogadja be, hogy aztán az vezesse lépteit a világban.
Szúdy Nándor szeretete az élet és gyűlölete a világban honoló gonosz iránt hatással lehet mindenkire, aki befogadja képeit, s nem felejti el a gondolkodás mellett, hogy mi visszük előre a világot lényünkkel és tetteinkkel: te, ő, meg én, sőt: ők is.
Stenszky Cecília
az Irodalmi Jelen virtuális galériájában
SZÚDY Nándor
festő
(Ipolyság, 1913. május 30.–Budapest, 1975. április 16.)
1931-35: Losonc, Budapest Theológiai Akadémia; 1933-35: Szőnyi István szabadiskolája. 1935-47 között a Felvidéken, 1947-72 között Budapesten volt református lelkész. Kiállításait Szőnyi és Pátzay rendezte. Korai művei posztimpresszionista tájképek. Később a háborút, a szenvedést jelenítette meg expresszív, szürrealista látomásokban. A református egyházművészet megújítója. 1939-ben a Gresham Asztaltársaság, 1943-ban a Nemzeti Szalon egyesület tagja.
Mesterei: Szőnyi István.
Főbb művei
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Református Egyház Tudományos Gyűjtemény, Sárospatak.
Egyéni kiállítások
1939 • Műterem Galéria, Budapest
1941 • Tamás Galéria, Budapest
1947 • Fókusz Galéria, Budapest
1959 • Rózsa Ferenc Művelődési Ház, Budapest
1962 • Gateway Theatre, Edinburgh • Glasgow
1978 • Fővárosi Művelődési Ház, Budapest
1982 • Pataky Művelődési Központ, Budapest
1988 • Egyházművészeti Gyűjtemény, Sárospatak.
Válogatott csoportos kiállítások
1937-től részt vett a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok tárlatain, Budapest
1961 • Pax in terra - Hotel International, Prága.
Irodalom
FÉJA G.: Krisztus a Garam völgyében, Híd, 1941/24.
MYN: ~ kiállítása a Tamás Galériában, Szépművészet II., 1941
ARTNER T.: Három kiállítás, Élet és Irodalom, 1959. június 12.
KOVÁCS GY.: ~, Theológiai Szemle, 1959/7-8.
WEIR G.: A Hungarian "artist-Preacher", The Churck Overseas III., 1962/4.
PÁKOZDY L.: ~ képkiállítása Prágában, Theológiai Szemle, 1962/1-2.
(Sz. Kürti Katalin) Forrás: Artportal.
