Jász Attila: A mítosz születése és elvesztése

Csendes Toll hátradől hát a székében, lassan kortyol a nehéz, sötétfényű borból, és már legalább hatodszor hallgatja végig a végtelenített, zseniális feldolgozást. Igen, egyre jobban el van érzékenyülve a zenétől. A váratlan vendégek lassan érkeznek meg, folynak végig az arcán.

Jász Attila

A mítosz születése és elvesztése

VÁRATLAN VENDÉGEK/ Csendes Toll a napokban küldeményt kapott Matthew Sumnertől. Már várta a kis, négyzet alakú csomagot. Benne a két lemezzel, egy dévédével és audióval. Egy régi lantzene énekkísérettel, nézhetően és hallhatóan. A dupla lemez borítóján pedig néhány sor filccel, köszönettel, barátod Sting. Ugyanis annak idején CsT hozta össze őket Edinnel (a kitűnő, szerb lantművésszel), amikor az ismert zenész mániákus depresszióban szenvedett, és nem akart többé popzenét játszani. Csendes Toll egy másik, négyszáz évvel korábban élő mániákus depresszióban szenvedő zeneszerző (az ő legkedvesebb zeneszerzője) műveit ajánlotta gyógyszerként. Bejött a dolog, ez a küldemény már a második, bővített kiadás, benne a John Dowland szellemében feldolgozott Üzenet a palackból-lal.

Csendes Toll hátradől hát a székében, lassan kortyol a nehéz, sötétfényű borból, és már legalább hatodszor hallgatja végig a végtelenített, zseniális feldolgozást. Igen, egyre jobban el van érzékenyülve a zenétől. A váratlan vendégek lassan érkeznek meg, folynak végig az arcán.
 

HALLÓKÉSZÜLÉK/ Csendes Toll és harcos társai azt tervezték már évek óta, meghívják falujukba NP-t vendégségbe, a híres törzsfőnököt. Olvasson fel a templomban egy másik törzs varázslójának zenéje által kísérve. NP elfogadta a meghívást Csendes Tollék meglepetésére, és nemrég össze is jött a találkozó. Úgy alakult, hogy NP-ért el kellett menni, így betekinthettek a nagy törzsfőnök életterébe, tipijébe és kertjébe, sőt dolgozószobájába is beengedte CST-éket. A házat a hatalmasra nőtt vadkörtefa lombjának utcára is kilátszó csúcsáról ismerték fel. Visszaúton, a kocsiban CsT már hallgatni kényszerült, mert a saját maga által többször is megénekelt félsüketségén, erősen csökkent hallásán ezúttal nem segíthetett tökéletesre fejlesztett szájról olvasása, hisz a főnök elöl ült, a sofőr, CsT barátja és harcos társa mellett.
 

CsT régóta tudta, hogy a süketség ösvényére lépett, és előbb-utóbb hallókészülékre lesz szüksége. Úgy döntött, itt az idő, a nyári kultúrindiánozás megköveteli, hogy pontosan halljon minden neszt, a legapróbb lényeges beszédfoszlányt is. Tudta, NP nagy tudású, ám halk beszédű törzsfőnök. Voltak már korábban jócskán negatív tapasztalatai. Ül a tábortűz mellett éjszaka, szolid énekelgetés, borozgatás, beszélgetés – ám ő az elsuttogott gyönyörű mondatokból még foszlányokat se hallott. Megrendelt hát, még a tébétámogatás változása előtt egy ún. nyitott készüléket, mely a füle mögött szinte láthatatlanul lapulhat, ám ő végre hallani fogja, pótfülével, a másik emberi lényt. Nem csak néma jelekből olvas.

A hallóidegeknek az a kamikáze tulajdonságuk szokott lenni, ha nagyon erőltetik őket, belehalnak, így egyre kevesebb lesz belőlük, és egyre nagyobb valószínűséggel és gyorsasággal süketül meg tulajdonosuk. A hallóidegek nem termelődnek újra, bár vannak, akik cáfolják ezt a nézetet. Azaz, elvileg jobb nem lesz a helyzet, csupán a romlást lehet megállítani. Legalább a saját testében próbálja megtenni, ha már a külvilágban lehetetlen. Gondolta vállalt didaktikussággal Csendes Toll.
 

Mindig ámult azon, amit egy tudományos könyvben olvasott, hogy az énekesmadaraknál azokban a hónapokban, amikor énekelnek, újabb neuronok születnek. Ilyesmit az emberek esetében csak epilepsziásoknál figyeltek meg. Előfordult, hogy egy-egy roham után a rengeteg agysejt elpusztulása után újabbak keletkeztek. (Igazi, hétköznapi csodaként.)
 

NP, a nagy törzsfőnök talán nem értette, CsT miért figyel rá folyton olyan nagy koncentrálással. Holott ez leginkább az említett törzsfőnök tulajdonsága szokott lenni – a róla szóló legendák szerint. NP-ék házában a törzsfőnök asszonya frissen szedett gyümölcstállal és kávéval várta Csendes Tollékat. Roppant kedvesen súgott, segített nekik, mit is érdemes tudni a főnökről, mi felé érdemes gombolyítani a beszélgetés fonalát. A növényekhez és az állatokhoz való különös kapcsolatát is feltárta előttük. Hogy NP szeret az állatok közelében lenni. Sőt, szívesen lakna is velük. Ahogy a régi indiánok tették. Hát akkor maradhat is ott, közöttük, tette hozzá derűsen mosolyogva a törzsfőnök asszonya.
 

A visszaút rejtett ösvényei természetesen eltévedtek Csendes Tollék (a GPS becenevű nyomkeresőre hagyatkozva), így a templomi felolvasás és koncert azon nyomban el is kezdődött, ahogy megérkeztek a Ság nevezetű indián faluba. NP a Másik Világban tett utazásáról olvasott hosszan és nagyon szuggesztíven, GG, a varázsló hol illusztrálta zenéjével a történetet, hol nem. Neki másfajta tapasztalatai voltak a Másik Világról, kevésbé konkrétak. A felolvasó-asztalka előtt kis fényképen a törzsfőnök emblematikussá vált vadkörtefája lebegett saját készítésű fotója által. CsT boldog volt, hisz a hangosítás miatt végre tisztán hallott minden mondatot, sőt szót. (De tudta, amit tudott.)
 

Később, CsT barátja, a főszervező tipije előtt a beszélgetésen már nem volt mikrofonozás, mégis jól hallott majdnem mindent, kérdéseket és válaszokat, ha pedig nem, igyekezett ő kérdezni, így NP feléje fordulva válaszolt. Az intim közeg és a fáradtság titkai elárulására hangolta a híres törzsfőnököt. Kizárólag az örök dolgokról faggatták a fiatalabb, meghatottságtól fénylő szemű indiánok, és meglepetésre, NP szívesen válaszolt. A lélekről volt szó meg a testről, természetesen, hogy szerinte mennyire külön állnak és működnek, mintha nem tartoznának össze. CsT ekkor értette meg utolsó nagyregényének igazi, platonista háttérstruktúráját. Nem lehetett fokozni az élményt további kérdésekkel, némi kötelező vita után elnyugodtak a kedélyek abban, hogy mindenki máshogy közelít, válaszol az alapkérdésekre.
 

Csendes Toll tudta, hogy most még megúszta hallókészülék nélkül, de nagy áldozat volt az ára. Amit hallóidegei hoztak. Éjfélkor már szinte semmit sem hallott, csak ült a tűz mellett, és menekült, ha bárki melléült, és beszélgetni akart. Tudta, igen tudta, ha a rezervátumába hazatér, első dolga lesz. Első dolga lesz bemenni a halláscentrumba, és elhozza a megrendelt készüléket. Hogy még a számítógép billentyűjének műanyag kopogását is tisztán hallhassa. A mondatzáró pont eddig számára hallhatatlan sóhaját.

NÉV/ CsT-nek hívtak. Ma eltűnt, útra vált valami belőlem. Majd egy hétig nem tudtam, mi is a baj velem, mi történt bennem. Milyen változás. Meghalt egy ember. Akit nem ismertem személyesen, mégis, mintha nagyon is ismertem volna. Nem a telefonbeszélgetések, nem a színpadon látott szuggesztív előadó halt meg. A dalok anyja. Még csak nem is a nagy törzsfőnök, pedig ő is meghalt a többi énnel együtt. Azt hiszem. Mert mi is az, hogy meghalt? Fogalmam sincs. Olyasmi, hogy nem megy fel többet a színpadra azokat a dalokat játszani. Nem bolyong magányosan vagy csapatostól Bakonybél erdei ösvényein. Nem is tudom… Mert a dalok szólnak, nemcsak a cédéről, hanem bennem is, mint mindig, kamaszkorom óta. Vagyis nem tűnt el minden a halálával. Legalábbis remélem, nem tűnik el olyan gyorsan. Ma temetjük. Barátok, ismerősök, indiánok és sápadtarcúak. Valamit eltemetünk belőle, valamit nem lehet. Ezért kell ott lenni egy ilyen temetésen. Én az utóbbi napokban egyre biztosabban tudom, ott a helyem, és azt is, valami belőlem is odaveszik. Elszáll vele együtt. Egy elmentetlen dokumentum, valami menthetetlen. Sokáig tartott míg megértettem, a monogram, amit írásaim egy részénél (alteregóként) használok, a név, amit az ő tiszteletére (is) választottam, levált rólam. CsT, Csendes Toll addig élt, míg ő. Valamit befejezek én is, szellemi értelemben is felnőtté válok, hisz egyedül maradtam, kiüresedett indián nevem a közös monogram által. Új nevem Szürke Galamb lesz, talán. Szőcs Géza. Tecumseh Dédunokája, Tandori Dezső. Vagy egyszerűen Bereményi Géza. Ki tudja…