Irodalmi Jelen

Sohár Pál: Halvajáró lángok – UNDEAD FLAMES

2009. november. 05. - 11:10

Ti, gyilkos fények kertészei, arassátok csak tovább Dresden,
Hiroshima és Dachau lángjait,
de engedjétek, hogy én is hozzak egy szerény kis csokrot
Székesfehérvárról:
szükségünk lesz minden begyűjthető lángra,
hogy átvirrasszuk a közeledő téli éjszakát.

Sohár Pál

Halvajáró lángok

Nektek, halvajáró temetők gondos gondnokainak,
kik aratjátok Dresden és Hiroshima lángjait,
nektek azt mondom: kár,
de én nem tudok részt venni a gazdag aratásban,
engem még mindég Székesfehérvár tartóztat,
annak lángjai jajongnak fülembe,
azokat kell bokrétába gyűjtenem, azok pattognak-sírnak
lelkem temetetlen temetőjében,
ahova a halottak még nem találtak haza.

Tudom, hogy a világot gyakran nyaldossa tűz
itt is, ott is, akkor és most is,
de az én életem abban a városban, akkor kezdett virágzani,
és akkor, ott is ért véget.

Ha megölsz egy ártatlant, akkor megölsz
– ártatlan vagy bűnös – mindenkit körülötte.
Ha megölsz egy ártatlant, megölöd az ártatlanságot.
Így lettem én vértelen, véleten áldozat Székesfehérvár
lángvirágos mezején, egy halvajáró, kinek a világhíres temetők
szirmai túl messziről lobognak.

Ne várd tőlem, hogy ne lássam a Flying Fortress bombázókat,
e gépesített angyalok ezüst dicsfénye most is leköti tekintetem
fenn, a magasban, és ne várd, hogy
ne halljam kórusukat, ami megelőzte és követte
a megjelenést félórával előtte és utána,
ne várd tőlem, hogy mást halljak,
mint a bombát, ami engem megölt,
ami felhasította a levegőt,
maghasította lelkem atomjait, és még az Istent is.

Mit akarsz tehetetlen, temetetlen elemi részecskéktől?

UNDEAD FLAMES

    To you, the caretakers of undead cemeteries,
reaping the flames of Dresden and Hiroshima,
    to you I say I’m sorry,
but I cannot join you in the rich harvest of those fields,
    I’m still busy in Szekesfehervar,
its flames are still crying out to be picked and tied into bouquets,
    they’re still sizzling in this unburied cemetery inside me.

It’s not that I love that place,
but the dead cannot move on.
Yes, I know what you’re saying, the whole world’s on fire,
here and there, now and back then in WW II,
but my life was there and it ended then;

    didn’t you know, when you kill one innocent mortal,
you kill every one of them around, whether guilty or innocent?
    And kill innocence itself? I know by now I’m guilty
of being collateral damage in the firefields of Szekesfehervar,
    dead to distant fires in world-renowned cemeteries.

Don’t ask me to see anything but the Flying Fortresses, the silver halos
    of the mechanical angels swimming in schools overhead,
whose rumbling chorus preceded them
    and followed them after they dropped their blessings;
don’t ask me to hear anything but the bomb that killed me,
    the bomb that split the air, split the world,
split the atoms of my soul, and even split God
    into elementary particles bereft of orbit and spin.

You, gardeners of the light, go on harvesting the flames
    of Dresden, Hiroshima and Dachau,
but let me bring my modest little bouquet from Szekesfehervar,
    we’ll need all the flames we can gather
        to light up the approaching winter night.

Sohár Pál mint ’56-os menekült került ki az Amerikai Egyesült Államokba. A filozófiai diploma megszerzése után munkát talált egy laborban, s emellett írni kezdett a befogadó ország nyelvén. Munkái lassanként bekerültek 200 kiadványba és 6 fordításkötetbe.
Ezek között kiemelkedik a Maradok – I Remain, tíz erdélyi magyar költő kétnyelvű antológiája (Pro-Print, 1997), Dancing Embers, Kányádi Sándor válogatott versei (Twisted Spoon Press, 2002) és Homing Poems – Hazajáró versek (Irodalmi Jelen Könyvek, 2005).
Fordított többek között Ady Endre-, József Attila-, Radnóti Miklós-, Faludy György-, Szőcs Géza-verseket.
A fordítás alkalmat ad Sohárnak arra, hogy különböző stílusokkal kísérletezzen, főleg a kötött forma modern használatával, ami ritkaság az amerikai költészetben.