Ugrás a tartalomra

„A név kötelez, az irodalom pedig a vérében van” – Alexander Bródy könyvének bemutatójáról tudósítás és fotók

 
2009. november 26-án, este mutatták be a budapesti Semmelweis Egyetem impozáns Szalonjában Alexander Bródy Hét évtized illatai című új könyvét. A bemutatón beszédet mondott az egyetem rektora, a könyvkiadó vezetője, felolvasott Hegedűs D. Géza, és a könyvről Márton Lászlóval és Hovanyecz Lászlóval Krizsó Szilvia beszélgetett. Tudósítónk a helyszínen járt, Rózsa Erika pedig fotókat készített.

 

 

 

 

 

 

 

„A név kötelez, az irodalom

 

 

pedig a vérében van”

 

 

 

 

Alexander Bródy Hét évtized illatai című könyvének bemutatójáról

Rába Fanni írása és Rózsa Erika fotóriportja

 

 

 

 

 

Sokat elmond az estről, hogy bár könyvbemutatóra érkeztünk, a vendégeket Mód Orsolya csellóművész játéka fogadta, s mindaddig, míg mindenki meg nem érkezett, élvezhettük a muzsikát. „Volt egyszer egy szép időszak, és lesz egyszer egy szép időszak” – kezdte az estet dr. Tulassay Tivadar, az egyetem rektora, utalva magára a Szalonra és az épületre, mely helyszíne volt a könyvbemutatónak. Az egyetem az úgynevezett magyar aranykorban épült, tette hozzá, s ők nem szerettek volna mást, csak felújítani, megőrizni, hogy legyen mit továbbadni. A rektor Alexander Bródyt úgy határozta meg, mint ikont, aki el tudja mesélni, milyen is az aranykor, és ebben – ismerve kissé Bródy könyveit és egy kevéssé összetett személyiségét – van valami. A rektor retorikailag is impozáns, jó értelemben véve lelkesítő beszéde után, Hegedűs D. Géza olvasott fel két részletet az új könyvből, majd pedig egy igen izgalmas és élvezetes beszélgetés következett Márton Lászlóval és Hovanyecz Lászlóval, amit Krizsó Szilvia vezetett.

 

Rendhagyó lehet már Krizsó Szilvia első kérdése is, hiszen először rózsát szagoltott két beszélgetőpartnerével, érdeklődve, hogy mi jut eszükbe róla. Márton László válasza megadta a beszélgetés kedélyes, humoros alaphangulatát, midőn azt találta mondani, hogy neki most éppen Angelus Silesius, német katolikus költő és misztikus teológus, a barokk katolikus líra mestere jut eszébe, aki azt találta mondani a rózsáról, hogy „a rózsa önmagáért való”. Hovanyecz László Bródy új és korábbi könyveinek szerkesztője pedig arról beszélt, hogy hiába próbálták rábírni a szerzőt, hogy írja meg önéletrajzát, az nem hajlandó, de azért ezekben a könyvekben, a Hét évtized ízeiben és a Hét évtized illataiban mégis megtudunk valamit Alexander Bródy életéről. Mire Krizsó rákérdezett, hogy „Bródy úr szemérmes?” Válasz helyett Márton László arról beszélt, hogy miért is tartja jónak ezt a könyvet. Szerinte Bródy kitalált egy olyan műfajt, ami korábban nem volt szokás a magyar irodalomban. Megéli és megírja könyveit, és a legcsodásabb, hogy a koncepció működik, a szerző könnyedséggel és életörömet sugározva ír. Hozzátette, hogy „ez egy hedonista könyv”, melynek alapélménye a derű, finom humorral átitatva, amely recept a sajátos Alexander Bródyt adja ki. Krizsó Szilvia tovább haladva az illat-tematika mellett kis dobozkát és tasakot szagoltatott Hovanyecz és Márton Lászlóval, utóbbinak zseniális válasza – hogy miről-mi jut eszébe – ismét lehengerelte a közönséget. Hovanyecz László kiemelte, hogy Bródynak ezen „könyveknek tűnő munkái mögött” hatalmas szorgalom, tehetség, könnyedség, élvezet van, s ha majd az olvasók kezükbe veszik és örülnek neki, és élvezik, azért jusson eszükbe, hogy mennyi töprengés és munka van mögötte. Márton pedig egyenesen Bródy hazatérésének nevezte e könyvet, amelyben olyan értékek vannak, mint a szeretet, az úriemberség, az őszinte örömre való odafigyelés, amelynek semmi köze a kicsinyes élvezetekhez.

 

A beszélgetést követően Szabó Erika, a Helikon Kiadó vezetője beszédében mosolyogva megjegyezte: „fogadjuk el, hogy a név kötelez, az irodalom pedig a vérében van” Alexander Bródynak. Végül nagyon röviden beszélt maga a szerző, és a könyv létrejöttéért az abban részt vállaló hölgyeknek sárga rózsával, az uraknak Winston Churchill kedvenc szivarjával mondott köszönetet. A jó hangulatú és színvonalas könyvbemutató után az embernek az az érzése volt, hogy bármi is történjék, jó abban a városban élni, ahol a Bródy Sándorok szellemisége él, és messzire ragyog.

 


Rába Fanni

 

Kapcsolódó: Az emlékezés (sárga)rózsakertje - Beszélgetés Alexander Bródyval

 

 

 

 

Rózsa Erika fotóriportja:

 

 

 Közönség a Szalonban

 

 

„Volt egyszer egy szép időszak, és lesz egyszer egy szép időszak” - Dr. Tulassay Tivadar, az egyetem rektora

 

 

 Hegedűs D. Géza, színművész

 

 

 

 

 

 Hovanyecz László, Márton László, és Krizsó Szilvia a rózsával

 

 

 Szabó Erika, a Helikon kiadó vezetője

 

 

 Alexander Bródy és a tortra

 

 

 Alexander Bródy (torta nélkül)

 

 

 

 

 

Két régi barát: Csányi Vilmos és Alexander Bródy

 

 

 Köszönetet mond: a szerző.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A Helikon kiadó pultja az esten

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Névrokonok.

 

 

 

Kapcsolódó: Az emlékezés (sárga)rózsakertje - Beszélgetés Alexander Bródyval

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.