Gyanakvó völgyek, ködbe vesző hölgyek;
bizalom kint se, bent se, csak ezek
az iszapszagú, hegedűtokszagú hetek –
a légkondicionált igéknek milyen szaga lehet?

Átváltozások
 

     „Isten csodálja
      Művét, és soha semmin
      nem csodálkozik.”
                      (Fodor Ákos)

Gyanakvó völgyek, ködbe vesző hölgyek;
bizalom kint se, bent se, csak ezek
az iszapszagú, hegedűtokszagú hetek –
a légkondicionált igéknek milyen szaga lehet?
 

Amit a polgár zsákmányolhat itt még,
s amit csak a halál,
a győztes hadak évszázadok óta
porzó kudarca után ha talál.
 

Megbújva, nem lázadozva már a fagy ellen,
egy lélegzetvétel a könyvlapok felett,
s lecsapnak rád az
újabb bőregérszárnyú kételyek.
Véd-e még szörnyetegektől a Bástya-köz? -
lám, feltört mellkasa alól a kornak
a főtéri káoszból bűbájos jövendőt
képzelő minden idiótát megtapsolnak.
 

Kopás, megalkuvás, halánték- s jellem-
törmelék. Önkínzást tompító korrekt
tévedések, pasztörizált államcsíny-tervek;
a rontás ideáit hordó szellem
arca, gyanútlan, korcs utódok
intelmére, megfestve szürreálba.
Egy üres ablakszem mintha még vissza-
felé, a kezdetekre nézve, őrzi fájva
a gyűrűző szivárványhártya
szilánkjait. Reng a mély; belsejében a
legsivárabb erőszakkorszak árnya. - - -
 

Gőzölög már a télelő kukája.
Kapaszkodni még? Kételyekkel telve
a nyúzott kormos egek – merre
pilinkél, szellőzködik az Úristen szárnya?
 

Vársz-e még valamit, bár képzeletben,
ha netán tarkód döngetik?
Túszként bántások, felejtések,
sok-sok félreértés, zsigerekig
hatoló. Üres szobában hisztériák,
a meztelenség kontúrjai régen
beágyazva (az ablakfa alatti résen
csak egy unott pókfonál). A világ:
magángörcsök közt közös orgián
iszapsár, zsírdagály, hűségapály.
                        S a lebontott utcák házszámait
keresgélő szentek s haramiák.
 

A hó elolvad, s marad a hiány.
 

Mit jelent élni

Ikonok mosolytalansága – az idegenség

érzése ha elemészt! Mit jelent élni? Mindent
megjegyezni, mindent elfelejteni; a könyvböngészés
monotóniája, a kiolvashatatlan világ kitörölhetetlen
kocsonyás fénye a memóriában; az álom áldása felhő-
södő éjszakákon, az álom folyamlassúságú mérge; meg-
kapaszkodás az asztal peremébe, vagy akár egy vészfékbe;
sótlan napokon a nemlevés esélye, morbid kéje; a szem-
bogaradról felröppenő és a szemöldökre száradó iszony;
a szakítás – két váll eltávolodása, két sors sorvadása
(vagy leginkább csak az egyiké); a tegnap még a blúz
alatt kutakodó ujjak; a tétovázás diszkrét kudarca, az
önámító szerelem ködpárája; a melankólia megmételyező
kiöklendezhetetlensége; a pánikba-esés leküzdhetetlen
görcse és dörgedelmes átkai; mítoszmélybe rántó bíbor-
tragédiák fulladásos iszonya; az Úristen tarka kötényében
keresett vadon, végelszámolás véres napokon, vagy anélkül,
hogy megérintenők a múltat, vértelenül; a semmit kockáztatók
hazug eleganciája; az agyvelőben kavargó atavizmus gyermek-
hangon kiabál, nem érti az ikonanya arcáról letörölt mosolyt.
 

Dracu la Ureche*
 

    1.Munkás-paraszt-intellektuel krónika
 

        Ma már minden csak látszat.
        Akit gatyába ráztak,
        kinek foga vacogva
                    koccant s a pohárnokra
                    vigyorgott gyáva, nyálas
                    pofával, s nem volt válasz
        nyelvén, mikor mocsokba
mártotta, gyalázatra
rózsaszín pírral bókot
        gügyögve, júdáscsókot
                      s dalt, optimista szárnyút,
         cuppantott kurvák, bárgyúk
        béketábor-nagy, náci-
        nacionalista – rácsnyi
remény- s légbuborékos
egére! – nincs mit vétózz!
írd s mondd: hazugság-éposz,
kulákkampány, gulágos
Golgota – minden érvet
földig alázott férgek
(bandavezértől felkent
nem ember-, zsoldos-lelkek)
ítéletére bízva.
(Kapcanép s Terrorcsizma,
nem Sarló s Kalapács volt!
Minek említsek más kort?) –
            A költő, ha evett s írt?       
ki mikor nevetett, sírt?
   

   
Ittátok a sok lőrét,
        ünnepnapokon este
        sunyin, sóváran lesve
        protokollbüfék őrét.
        Apályban alkut lesve,
        dagály-demagóg dőrék:
        dugta-e, vagy kereste
        valaki Petúr tőrét?
       

        *Párizsi Kurír, 1989-2009. szeptember
- közzéteszi: Lászlóffy Csaba