De nem lehet elölni
A szent örök-tüzet;
Ha vak füst fojtaná,
Ha vész fullasztaná:
Új lángvillámot vet;
S viszem harcizajba,
A visszás vad morajba
Szikrázó lelkemet!

 

 

 

 

 

Békássy Ferenc

 

 

A XX. század költői

 

 

 

Gyehenna hát a mennyországunk?
Ha ihlett szárnnyal karikázva szállunk,
Denevérszárny a szárnyunk?

 

Nem vagyunk gyengék, betegek,
Nem bús szívünk, nem roskadt vállunk;
Nincs köztünk, ki hiába kesereg.

 

Köröttünk tűz, erő, tudás;
Mienk, nekünk szól! csak nekünk:
Éltünk egy áldomás.

 

Amit a legszebb képzelet
– Ha rajt egy percig félve csüng
Mint lehetetlent megnevet,

 

Az a mi nagy virágos kertünk.
Sugárzó fű közt ott hevertünk
Mikor még vártunk és pihentünk.

 

Ami a költő tiszta lényét
Hajszolja sárba, ejti lázba,
Növeszti létünk büszke fényét.

 

Pazar, erős akaratunk,
És szállunk körben, tétovázva;
Alkotni nem tudunk.

 

Vagy széjjelfoszlik lelkünk, mint a pára,
Míg tett-erősen, nagy-akarva szállunk;
Vagy megszédít túlterhes gazdagsága.

 

Ezért pokol a mennyországunk.
Felnől az ördögfű, ahol megállunk:
Denevérszárny a szárnyunk.

 

Cambridge, 1912. június 14-én. 

 

 

Jöjj, szólt a herceg

 

 

 

Mely nagy Bengália csodája,
A palotában néma csend
Sok ív, sok oszlop tarkasága.
S a víztükör világa fent.

 

Arannyal terhes nagy falombok
Lótuszvirágos víz felett,
Hol háromezer éve mondott
Egy bölcs király ítéletet.

 

„Jöjj!” – szólt a herceg megragadva,
Hévvel szorítva meg kezem,
Szent birtokát hogy megmutatta:
„Élj!” – szólt a herceg – „Itt velem!”

 

Európai nyűgös vendége,
Úgy ahogy jöttem, távozék.
A nyugtalanság nagy szeszélye
Lelkem legmélyén rejtve ég.

 

Nagy évek zúgnak el felettem:
Ez az emlékem megmaradt.
És egyre látom, képzeletben,
A palotát a víz alatt.

 

Budapest, 1915. január

 

 

[Költő akartam lenni…]

 

 

 

 

„Nem írom pennával
Fekete tentával
De szablyám élivel
Ellenség vérivel
Az én örök híremet.”

 

Költő akartam lenni,
Lantot kezembe venni,
Pengetni húrjain
Fenn-zengő hangokat
– Ezüst harangokat –
Míg bírják ujjaim;
Csodás összhangokat
Akartam én vezetni,
Amerre járok, vetni
Arany szín-magvakat,
És lelkem vágy-hevével
Színes költő-tüzével
Fakasztani, növelni
Varázs-virágokat.

 

A sors megirigyelte,
Ma mely vihart arat;
A kezemből kiverte
Felajzott lantomat.

 

Kardot adott helyette.

 

De nem lehet elölni
A szent örök-tüzet;
Ha vak füst fojtaná,
Ha vész fullasztaná:
Új lángvillámot vet;
S viszem harcizajba,
A visszás vad morajba
Szikrázó lelkemet!

 

1915. június

 

 

 

 

BÉKÁSSY FERENC
EGYBEGYŰJTÖTT ÍRÁSAI
 

Békássy Ferenc (Zsennye, 1893. április 7.–Dobronuc, 1915. június 25.) magyar költő, író, esszéista. Írt és publikált angol nyelven is. A fiatal költő, miután befejezte angliai tanulmányait a Cambridge-i egyetemen, az első világháború kitörésének hírére hazatért, bevonult huszárönkéntesnek, és hősi halált halt a keleti fronton. Akárcsak Magyarországon Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Schöpflin, úgy Angliában a híres írónő Virginia Woolf, a közgazdász Lord Keynes, és az esztéta Lucas egyaránt meggyászolták az ifjú tehetséget, és a nagy és elmulasztott lehetőséget siratták. Holott rövid (1910-től – haláláig), ám annál tartalmasabb (négy kötet magyarul, egy angolul) alkotói pályájának csak csekély részét ismerték, mivel posztumusz látott napvilágot. A köteteket elfelejtették, az ifjú költő zsennyei sírjára óvó csöndesség borult évtizedekre. Csak néhányan, költők és festők tudták csupán, hogy a hatalmas kert mélyén a sírban költő alussza örök álmát. Minden szerző felett el kell telnie a purgatóriumi időnek, mondja valahol Márai Sándor, s ez a vas megyei huszár felett, majdnem száz év után végre letelt.  
 

A 470 oldalas, vaskos kötetben Békássy Ferenc valamennyi, eddig feltárható és elérhető írását olvashatja az érdeklődő közönség, beleértve a Leonard és Virginia Woolf által kiadott Adriatica című kötetben szereplő versek fordításait is. A könyv utószava a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség által 2009-ben Nívódíjjal kitűntetett Békássy-életrajz, melyet a könyv szerkesztője Weiner Sennyey Tibor írt.  
 

A kötetet az Aranymadár Alapítvány adja ki az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban 2010 februárjában.  A könyv kapcsán érdeklődni az aranymadaralapitvany@gmail.com vagy a 06/30/377-28-28-as telefonszámon lehet.