Kántás Balázs: Nyelvbe zárt jelentés – (Paul Celan esszé - Második rész)
„Habár a magyar szakirodalom az elmúlt húsz-harminc évben kissé mintha misztifikálta volna a celani költészet fordíthatóságának kérdését, olybá tűnik, a szövegek homályossága, önreflexivitása és hermetikussága a legtöbb esetben, mint minden nyelvre, magyarra is átültethető. Egy-egy Celan-vers(fordítás) elemzése során semmiképp sem szabad elfeledkezni arról, hogy az adott szöveg nem az eredeti, pusztán annak egy magyar fordítása, olvasata, ebből kifolyólag nem árt ismerni és megvizsgálni a német nyelven íródott eredetit, azonban egyáltalán nem biztos, hogy egy jó, sikeresnek ítélt műfordítás az elemzőt megvezeti, tévútra viszi.” – Kántás Balázs tanulmányának második része.
Kántás Balázs
Nyelvbe zárt jelentés
megjegyzések a fordíthatóság problémáját illetően Paul Celan
Fadensonnen című verse különböző fordításainak tükrében
(Második rész)
Hajnal Gábor fordításának kapcsán úgy gondolom, erősen eltér az eredetitől, mely két választási lehetőséget feltételez – egyrészt hogy a fordító szándékosan a saját képére formálta a verset, másrészt pedig nem feltétlenül fordításként, az eredeti vers magyar nyelvű tükörképeként képzelte saját változatát, hanem inkább verset írt a versből, az eredeti tartalmat részint mintegy figyelmen kívül hagyva, kiindulva abból, de semmiképpen sem hűen átültetve azt. Először is a német eredetiben „Fadensonnen”, azaz szó szerint „fonálnapok”, „szálnapok” olvasható, ehhez képest hajnal inverziót alkalmaz, az összetétel két tagját összecseréli. Fa-magas gondolat, „baum-hoher Gedanke” helyett, ettől elrugaszkodva „sudár-magas gondolat”-ot ír a magyar fordításba, a fa képét a fordításból kiiktatva, mely „sudár-magas gondolat” nem „megmarkolja a fényhangot / belemarkol a fényhangba”, mint az az eredeti német versben olvasható, hanem annak képiségétől ismételten csak elrugaszkodva „felmarkolja a fény hangját”. Azért is látom furcsának, talán valamennyire indokoltan is ezt a fordítói megoldást, mert az eredetiben a „Lichtton”, a fényhang összetett szó, ezt az összetételt, mely a vers szempontjából nyilvánvalóan jelentőséggel bír, sőt, a német nyelvben a „Lichtton” szakkifejezésként is jelen van, nem biztos, hogy ajánlatos egyszerűen birtokos szerkezettel, a „fény hangja”-ként magyarra ültetni. További eltérés figyelhető meg az utolsó sorokban, melyek szerint a magyar változatban „el kell énekelni a dalokat túl az embereken”, márpedig a német eredeti semmi kötelességet, szükségességet nem sejtet, pusztán kijelenti, hogy vannak még dalok, melyek énekelhetőek az emberen, az emberi világon túl, vagy akár „eléneklendőek” („Lieder zu singen”), de a magyar változat „kell” segédigéje a német beálló melléknévi igeneves szerkezetnél mindenképp erősebb, ahhoz képest többletet hordoz, mely már nem a szerző, hanem sokkal inkább a fordító döntése, értelmezése, adott esetben akár félreértelmezése, hozzátoldása.
Hajnal Gábor fordításához képest a második idézett fordítás, Marno János fordítása sokkal pontosabbnak, hűebbnek tűnhet, azonban már rögtön az elején Marno is elkövet kisebb-nagyobb eltéréseket – „szürkésfekete” („grauschwarzen”) helyett „hamufekete” pusztaság olvasható a fordításban, amely már mindenképp az eredetitől való elrugaszkodás, a német vershez való hozzátoldás. A következő sorokban Marno precíz, megőrzi a „fa-magas” gondolatot és a „fényhang”-ot a némethez képest, ugyanakkor a vers zárlata, melyben az ige kap kulcsszerepet – „adódik még dalolnivaló”, igencsak interpretatív jelleggel bír, mint ahogyan arra ironikussá teszi a vers végső állítását, lekicsinylő hangnemet adva a versnek – nem mindegy, hogy „vannak még dalok az emberen túl”, mint az eredeti német szövegben, mely látszólag inkább komolyan szól, mint ironikusan, vagy pedig „adódik még…” azért egy-két dolog, de ezek a dolgok annyira nem jelentősek, és amin túl adódnak, az sem olyan jelentős, tehát az ember maga sem túl jelentős létező. Az ironikus olvasat ugyan nyilvánvalóan egy lehetséges megközelítése a szövegnek, mely Lator László korábbi, és valószínűleg valamennyire precízebb, értékítélettől tartózkodó fordításával szemben újraolvassa a verset, de mindenképpen fordítói döntést, interpretációt, az eredetihez hozzáadott olvasatot tartalmaz, mely már nem feltétlenül a szerző, sokkal inkább a fordító műve.
Lator László 1980-as, és sokáig szinte egyetlen kanonizált fordítása véleményem szerint nem szorul különösebb összehasonlító elemzésre – a Nyugatos-Újholdas műfordítói hagyományokat követve amennyire lehet, hűséges és versszerű magyar változata az eredeti német szövegnek, a másik két idézett magyar fordítással összevetve pedig nem vesz el és nem tesz hozzá az eredetihez annyi jelentéselemet, ezáltal közelebb marad a celani szöveghez, mint a két másik, erősen interpretatív, az eredetitől eltérő, azt másként átértelmező, egyes sorokban az átköltés / adaptáció határán mozgó fordítás.
John Felstiner angol fordítása azért is érdekes, mert nem csupán német-magyar, de német-angol viszonylatban is lehetőséget ad a fordítás és a celani költészet fordíthatóságának rövid vizsgálatára, melyen keresztül a fordítást illetően talán nem csupán két nyelv viszonyát illető, de valamennyire általános konklúzió is levonható. Felstiner angol fordításának egyik érdekes vonása, hogy a német „greifen” – kb. „megragadni” ige fordításaként a „strike” – „belecsapni, belevágni, rátörni” igét használja, mely véleményem szerint szemantikailag valamennyivel erőteljesebb, mint a német „greifen” vagy a magyar „ragad” / „fog” ige, megváltoztatva, megerősítve az angol fordítás képiségét. Emellett egy másik érdekes vonása az angol fordításnak, hogy a német „Menschen” – „emberek” szót Felstiner „humankind”-nak, azaz „emberiség”-nek fordítja, ezzel magasztosabb, egyetemesebb árnyalatot ad a vers angol fordításának. Úgy vélem, a vizsgált angol fordítás, pusztán néhány szó apró stilisztikai megváltoztatásával, felerősítésével is képes elérni ezt a hatást, hogy Celan németül egyébként inkább visszafogott, sejtelmes hangon szóló szövege angolul patetikusabban, elfogódottabban szólaljon meg, a celani sejtelmesség és homályosság visszafogott költői légköréből valamennyire kilépve. Felstiner fordítása példaként szolgálhat rá, hogy adott vers idegennyelvű fordítása nem csupán interpretatív jelleggel bírhat, azaz a fordító nem csupán saját maga dekódol, „olvas” egyes jelentéselemeket, de egyes stilisztikai jellemzők megváltoztatása, egyes szóválasztások által az eredeti versnek nem feltétlenül a jelentését, de hangulatát, hangvételét is képes megváltoztatni.
A fenti fordításokat vizsgálva láthatjuk, hogy Celan közismert verse három nyelven tulajdonképpen háromféleképpen szól, de még egy adott nyelven, magyarul is igen nagy eltérések mutatkoznak a különböző fordításokban. A nyelvek közötti különbség tehát mindenképpen figyelembe veendő tényező adott vers fordításban történő elemzésekor, számolva annak eshetőségével, hogy adott fordítás egyben adott vers olvasata is, és ha egy vers, főleg egy ismert vers több fordításban is létezik, a fordítások egymással akár szöges ellentétben álló jelentéselemeket és stilisztikai vonásokat mutatnak, eltérő interpretációk előtt nyitva meg az utat.
Szegedy-Maszák Mihály18 általánosságban, nem konkrétan Paul Celan verseinek fordíthatóságát illetően veti fel a fordíthatatlanság lehetőségét és vizsgálja a fordíthatóság esélyeit. Szinte nyilvánvalónak hathat, hogy a fordítás minden esetében felvetődik a nyelvek közötti különbség, a kulturális különbségek és a temporalitás kérdése, tehát a fordíthatatlanság valamilyen szempontból mindenképp létezik – teljesen hű fordítás semmiképp sem lehetséges, az eredeti és a fordítás közötti kapcsolat szoros, de két önálló szövegről van szó, melyek tekinthetőek akár intertextusként is, ez már elemzői megközelítés kérdése. Paul Celan fenti versének magyar és angol fordításait olvasva persze nyilvánvaló, hogy a fordítás, fordíthatóság valamilyen mértékben mindenképpen lehetséges, mint azt Madarász Imre19 is röviden ecseteli egyik könyvében, sokkal inkább érdekes azzal foglalkozni, vajon a fordítás adott nyelvi közegben mennyiben képes reprezentálni az eredeti szöveg referenciáit, atmoszféráját, üzenetét. Létezik persze a fordíthatatlanság jelensége is, itt azonban nem feltétlenül arról van szó, hogy adott szöveg semmilyen módon nem ültethető át a forrásnyelvből a célnyelbe. Sokkal inkább arról, hogy adott forrásnyelvi szöveg egyes kulturális utalásai, referenciái annyira kötődnek a forrásnyelvhez tartozó kulturális közeghez, hogy ami a forrásnyelven olvasva anyanyelvi beszélőként, az adott kultúrához tarozóként szinte automatikusan érthető, annak dekódolása egy célnyelvi, a forrásnyelv kultúrájától idegen közegben problémás, adott esetben lehetetlen. Ugyanez vonatkozhat egyes nyelvi játékokra, adott nyelvi és kulturális közegben szinte fordíthatatlan szemantikai többlettel rendelkező szavak, kifejezések fordíthatóságára, melyek valamilyen módon a célnyelvbe történő átmentése, célnyelvi befogadónak történő megmagyarázása, megismerhetővé tétele, vagy a fordíthatatlan forrásnyelvi elemek által sugallt asszociációk fordításba való átmentése sok esetben a fordítói lelemény dolga.
Amint azt a fentebbi fordítások is alátámasztani látszanak, egy-egy mű adott célnyelven megnyilvánuló fordítása hangsúlyozottan önállóan létező szöveg, mely az eredetivel szoros kölcsönhatásban áll, de vele azonosnak semmiképpen sem tekinthető, sőt, ugyanazon mű azonos nyelven párhuzamosan létező fordításai sem tekinthetőek azonos szövegnek. Tulajdonképpen talán az az állítás sem feltétlenül eltúlzott, miszerint magyar nyelven annyi Paul Celan létezhet, ahány fordító – mindegyik másképpen szól, más arányban közvetíti az eredetit, az értelmezéshez – lévén már maga is egyfajta olvasat, értelmezés – más-más utat kínál, és adott esetben erősen az elemző szempontjain múlik, melyik fordítást választja, már amennyiben nem közvetlenül az eredetihez nyúlik vissza és kerüli meg a fordításokat. Ez a teendő persze abban az esetben, ha egy műnek még nincs az elemző anyanyelvén íródott fordítása, ám amennyiben mégis van – és sok esetben szerencsére ez a helyzet – a fordítás, mint egy-egy szöveg az elemzés nyelvén már meglévő olvasata nem kerülhető meg.
Úgy gondolom ugyanakkor, nem feltétlenül okoz problémákat, kellemetlenségeket, hogy Paul Celan számos versének több, egymással párhuzamosan létező és közkézen forgó fordítása van, hanem inkább ellenkezőleg: a több fordítás ugyanazt a művet több aspektusból, szélesebb spektrumból láttatja, közelebb juttatva az elemzőt az eredeti műhöz, annak lehetséges tartalmi mélységeihez. Meglátásom szerint habár a jelentés valóban nyelvbe zárt, és Celan bonyolult, önreflexív, hermetikus szövegei mindenképp kihívás elé állítják a magyar és más nemzetiségű műfordítókat újra és újra, fordításuk ha nem is maradéktalanul, de ugyanakkor mindenképp lehetséges és számos esetben sikeresnek tekinthető. A fenti három vizsgált magyar fordítás közül Lator Lászlóét emelném ki, mint esetleges legjobbat abban az értelemben, hogy mind versszerűségében, mind tartalmában és hangnemében a legközelebb áll az eredetihez, ám mint szinte minden költészet és fordítás felett mondott értékítélet, ez az állítás is erősen szubjektív.
Habár a magyar szakirodalom az elmúlt húsz-harminc évben kissé mintha misztifikálta volna a celani költészet fordíthatóságának kérdését, olybá tűnik, a szövegek homályossága, önreflexivitása és hermetikussága a legtöbb esetben, mint minden nyelvre, magyarra is átültethető. Egy-egy Celan-vers(fordítás) elemzése során semmiképp sem szabad elfeledkezni arról, hogy az adott szöveg nem az eredeti, pusztán annak egy magyar fordítása, olvasata, ebből kifolyólag nem árt ismerni és megvizsgálni a német nyelven íródott eredetit, azonban egyáltalán nem biztos, hogy egy jó, sikeresnek ítélt műfordítás az elemzőt megvezeti, tévútra viszi.Pusztán arról van szó, hogy mint a (német nyelvű) celani költészet, úgy a fordítás is különösen körültekintő olvasást és értelmezést igényel, ám eredeti vers és annak fordítása egymással fedésbe hozva nemhogy zavaróan hatnának egymásra, hanem adott esetben még többletet is adhatnak az értelmezésnek, egymás textuális struktúráit támogatva, megerősítve. Egy jó fordítás képes legitimálni egy idegen nyelvű szöveget a célnyelv irodalmi közegén belül, az eredeti szöveg és a fordítás kölcsönhatásából pedig gazdagabb, eredményesebb, teljesebb interpretáció születhet, mint csak az eredeti szöveg vagy csak az adott fordítás egyedi vizsgálatából.
Megítélésem szerint az elmúlt mintegy negyven év Celan-fordításai az őket övező viták ellenére mind hozzátettek valamit a nemzetközi és a magyar Celan-recepcióhoz és értelmezéshez, feltárva és alátámasztva azt a tényt, hogy egyrészt a világirodalom valamennyi szövege fordítható valamilyen mértékben, tehát egyik nyelvből a másikba átültethetőek még akkor is, ha bizonyos jelentéselemeik elvesznek vagy megváltoznak, másrészt pedig a celani szöveguniverzum, mivel önmagában, német nyelven sem törekszik egyértelműségre, a fordításokon keresztül még gazdagabb, mélyebb, kimerítőbb és érdekesebb interpretációk alapját teremtheti meg, mintha önmagában, pusztán német nyelven létezne. Minden nemzeti irodalomnak, melybe már belefordították, meglehet a maga Celanja, mely egy szokatlan és gazdagon örvénylő költői világ egyes szegmenseit más-más nézőpontból, de az eredetit meg nem hazudtolva képes feltárni a mindenkori olvasó előtt.
18 SZEGEDY-MASZÁK Mihály: Megértés, fordítás, kánon. Kalligram, Pozsony, 2008. 226, 235-248.
19 MADARÁSZ Imre: Irodalomkönyvecske. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2005. 86-88.
Kapcsolódó:
Kántás Balázs: Nyelvbe zárt jelentés – (Paul Celan esszé - Első rész)
