A József Attila Kör felolvasóestjének adott otthont a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéház. Az esten három magyarországi (Horváth Viktor, Nemes Z. Márió, Szilágyi- Nagy Ildikó) és három erdélyi (Balázs Imre József, Gál Attila, Orbán János Dénes) szerző mutatkozott be. A különböző műfajú és stílusú alkotásokat kemény vita követte a magyar irodalom egységes voltát illetően. – Varga Melinda beszámolója

Egységes a magyar irodalom?

A Bulgakov kávéház irodalmi estjei mindig is a nonkonformizmusról, az egyediségről, a szórakoztató, olvasóbarát irodalmi művek kedveltségéről voltak híresek. Ezen szerzemények nem rettenek meg a vulgáris tartalom indokolt használatától, szeretik az ironikus hangvételt, a humoros megoldásokat. Nem történt ez másként akkor sem, amikor a József Attila Kör vendégeskedett a kincses város hírhedt kávéházában. Orbán János Dénestől a megszokott stílusú írásokat hallhatták az érdeklődők, most kicsit líraibb volt a felolvasott verseinek hangvétele, olykor mellőzte a tőle megszokott pikáns tartalmat is. A közönség izgatottan várta, a továbbiakban mely szerző tollából ugrik ki egy izgalmas sor, egy nevetést előidéző mondat, egy erotikus vers. Gáll Attila, Balázs Imre József költészete a kolozsvári közönségnek nem volt ismeretlen, Gáll hozta a szokott könnyed, simogató verstartalmat, valamint halhattunk a Napló az émelygésig című kötetére emlékeztető frázisokat. Balázs Imre József u.n. biológiai poémákkal rukkolt elő, megtudhattuk milyen is a  vidra természete egy költő szemszögéből. A humor nála sem maradhatott el, a múzsák parancsolatairól szóló verse mindenkit megnevettetett.
A magyarországi szerzőket a jelenlévők csupán egy-egy folyóirat hasábjáról, irodalmi anekdotákból  ismerték. Kíváncsian várták a bemutatkozást.
Horváth Viktor költő, író, műfordító mielőtt belekezdett a felolvasásba jelezte, hogy csúf és szép irományokat hozott magával, a közönség választhat kedvére, melyiket szeretné hallani.
A pikáns tartalomra váró irodalombarátok természetesen a csúf líra mellett döntöttek, ami nem fedett mást, mint valami izgalmasat, meghökkentőt, polgárpukkasztót.
Horváth először erotikusabb tartalmú műfordításaiból adott ízelítőt, majd egy 16. században játszódó Török tükör regényéből olvasott részleteket.
Szilágyi N. Ildikó azt mutatta meg, hogyan lehet a 21. században szentimentalista regényt írni. Miután megismertük a „modern” Fanny hagyományait, Nemes. Z. Márió szövegeit is végighallgathattuk, mely többek között érdekes megközelítéseket tartalmazott a befalazott kézről, az emberi szemről.
A közönség elégedetten kortyolt söreibe, megnyugodott, nem volt hiábavaló egy esős, hideg napon irodalmi estre látogatni.
A vita azonban feltette a pontot az i- re. Szálinger Balázs, az est házigazdája a jelenlévőket arról faggatta, létezik-e egységes magyar irodalom vagy pedig van külön magyarországi és határon túli, erdélyi kategória. Nem az első eset, hogy ez a téma felmerül az erdélyi irodalmi berkekben, ha anyaországi szerzőt látnak vendégül, és nem is ok nélkül.
Mint a beszélgetés is igazolta, akarva, akaratlanul vannak határok az irodalomban is. Szálinger véleménye szerint nem ismerjük elég behatóan a különböző magyar nyelvterületen élő kortárs szerzőket, mivel az irodalmi folyóiratok, melyek megteremthetnék az átjárhatóságot különböző országok között, tájékoztathatnák az írókat, költőket egymás munkáiról nem minden esetben jutnak el a „a határon túli” könyvesboltokba, újságstandokra. Az online formátumot pedig nem biztos, hogy elolvassuk.
Így Magyarországon csak azon erdélyi szerzőket ismerik, akik bejáratják nevüket ottani irodalmi lapokba, ez Erélyben sincs másként. A meghívott alkotók is egyetértettek ezzel a felvetéssel.
Szilágyi-Nagy Ildikó úgy vélekedett, ennek ellenére nem beszélhetünk több irodalomról, egységes a magyar irodalom, és nem mindig észlelhetők különböző tájegységi sajátosságok. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg Kovács András Ferenc írásaival, akiről csak később derült ki, valójában erdélyi szerző. „ A közös nyelv erősebb a határoknál” - indokolta végül.
Horváth Viktor azonban másképp vélekedett, szerinte kockázatos kortárs szerzőket lapozni, az alkotó, ha jó dolgot olvas, irigykedik, ha rosszat, bosszankodik. Jobb ezt elkerülni, és csak mértékkel kóstolgatni a kortársakat. Azt is elmondta: az irodalom kisművészetté vált, örüljünk, hogy nem halt meg. Az emberek inkább a számítógép előtt ülnek, mintsem könyveket bújnak.
A beszélgetés végkifejlete nem volt más, mint annak ellenére, vannak olykor mesterséges határok, a tendencia az, mint a magyarországi, mint az erdélyi alkotók törekszenek egymást megismerni, a nyelv pedig képes egységessé tenni a magyar irodalmat.