A Kormányeltörésbenről nem tudok úgy írni, hogy – a fenomenológia szellemében – csakis magát a dolgot nézzem. Világköltemény nem tűr redukciót, még a fenomenológiait sem. Az az életvilág sem, amiben létrejött, s ami keletkezése óta úgy alakult, itt és ott, ahogy alakult. A Kormányeltörésbent legföljebb újraolvasni tudom, abban a folyamatban, amelyben egyre jobban beleírja magát életvilágomba, átírja életünket, miközben maga ez az élet is egyre képtelenebbül áthúzza az olvasó, az itt-élő interpretációs tudását, készségeit, olyan "írást" teremtve, mely bizonnyal minden, teremtésről-rajzolatról-formáról alkotott elképzelésünket keresztülhúzza és meghazudtolja.

Domonkos István

Kormányeltörésben

Elmém csak tévelyeg széllel kétségben,
Mint vasmacska nélkül gálya a tengerben;
Kormányeltörésben,
Nincsen reménysége senki szerelmében.
/Balassi Bálint/
 

IZZASZTÓ RENDSZEREK - a tőkés iparban a munkaintenzitás növelésének különféle rendszerei.
/Közgazdasági kislexikon/

A társadalmi fejlődés azt mutatja, hogy a magántulajdon nem örök kategória.
/Közgazdasági kislexikon/

PROLETARIATUS - a tőkés társadalom bérmunkásainak osztálya,
amely a termelési eszközök tulajdonától megfosztva kénytelen a tőkéseknek eladni munkaerejét.
/Közgazdasági kislexikon/

NÉPESSÉG IMMIGRÁCIÓJA - egyes országok állampolgárainak bevándorlása egy másik országba állandó, vagy időleges letelepedés céljából.
/Közgazdasági kislexikon/

én lenni
én nem tudni magyar
élni külföld élet
pénz nyelv zászló
himnusz bélyeg
elnökök vezérek
előkotorni megfelelő
ott ahova érek
mi meghalni mindnyájan
úgyis téves csatatéren
koponyánkból a habverő
nyele kiáll
világ
pro-árjai
világ
kontra-árjai
ez lenni vers
szavak kínai falát
megmássza a halál
élet frázisait
emberbőr kötésben
adják ki írók:
nemzeti irodalmak
generálisai
és nem bírni nemzeti
fogások erős szaga
csinálni külföldből
portable haza
és menni külföld
mit munkaengedély
kofferban szalonna
két kiló kenyér
én nem látni új látóhatár
én menni külföld
talpalni csikorgó havon
élet nercbundákban jönni
vágni engem nyakon
 

én lenni
elnökök vezérek
mi meghalni mindnyájan
úgyis téves csatatéren
én lenni kicsi prémes
külföld nem húzni vonósnégyes
adni tabletta be nekem
én lenyelni
mi megszűnni
én keverni kártya
mondani röf-röf
hitvesi ágy
enni orosz-forradalom-kaviár
keresni mi
találni rím
mirim mirim
mirririm
lenni harmincéves
nappal mutogatni
este tapogatni
éjjel hófehér lapon
élet hegyes fák közül jönni
vágni engem nyakon
 

én lenni
elnökök vezérek
szavak kínai falát
megmássza a halál
én írni
levél haza
mama én lenni bacilushordozó
én fertőzni nem beszélni
érinteni
én túlélni tan idea rendszer
állam-temetés én vinni kereszt
lenni forradalom alkimistája
plasztik virággal gomblyuk
nyolc elemi kijárva
csinálni külföld buli
mágikus bomba
görbe csövű puska
lőni halott királyra
lelkemen nem lenni bugyi
forradalom lárma tömeg
szavak szakállak vér
ízléses pakolásban
fagyasztva szárazon
nem venni el sámson erejét
 

a szivárványos északon
marx jönni fehér kesztyű
vágni engem nyakon
 

én lenni
elnökök vezérek
mi meghalni mindnyájan
úgyis téves csatatéren
én kapni levél
egri ki kell juttatni
vili bácsi
gellért fia fifi
siptár otthagyni nénát
tata leesni bicikli
mentő elvinni
lenni piac szerda
pap jönni szedni adó
mosni ing gatya
kapálni sír
nem merni lehunyni szem
hallani egér kapar
 

én állni márványtalapzaton
élet lábujjhegyre állni
vágni engem nyakon
 

én lenni
elnökök vezérek
mit munkaengedély
kofferban szalonna
két kiló kenyér
én menni üzlet gyalog
üzletben lenni dolores
ő lenni spanyol
ő ülni kassza
lenni nagy mell
lágy massza
finom bajusz lábon
jó szag piros köröm
én lenni elég bátor
előttem állni két görög
ők venni kenyér mosópor hagyma
kisebbik hajában lógni szalma
gatyámban lenni nagy nyomás
nyomás lenni illegalitás
én állni
 

állni kassza előtt vakon
élet jönni inkognitó
vágni engem nyakon
 

én lenni
elnökök vezérek
koponyánkból a habverő
nyele kiáll
én menni utca grombikabát
levegő repülni
hogyhívnak-madár
fajkutya ülni posta
én érezni izé-virágok
ohne-szagát
én gondolni
én nem menni haza
fogni kapa
emelni életszínvonal
kapni gerincből
görbe vonal
grafikon
én megszokni
tőkés munkafegyelem
lenni két szabad napom
az elbocsátás réme
ülni futószalagon
ő lenni profitom
én szerezni óriási vagyon
élet lóversenyen kukkertokkal
vágni engem nyakon
 

én lenni
elnökök vezérek
élet frázisait
emberbőr kötésben
adják ki írók:
nemzeti irodalmak
generálisai
én menni könyvtár
játszani sakk
ott ülni pavlik
ő lenni cseh
ő csinálni nagy rokád
orosz honfoglalás után
marcuse sarte godard
morris laing russel nietzsche
kepler galilei newton
einstein poincaré lukács
marshall mcluhan
pavlik járni száj
én kapni matt
király meg két paraszt
lenin lenni emigráns
marx lenni emigráns
joyce musil mann brecht
bartók picasso chagall
marx fájni fog neki
feleség hívni jenny
rilke baudelaire rimbaud
mind csavarogni
 

én lenni külföldön babon
élet patika előtt kapásból
vágni engem nyakon
 

én lenni
elnökök vezérek
én menni külföld
mit munkaengedély
kofferban szalonna
két kiló kenyér
én menni fogorvos
ő lenni herr schmidt
ő mutatni fénykép
fekete-fehér
védeni híd sisakban
hansi meghalni szegény
gyomor nem bírni
szög ólom csalán
esőkukacok
latrina-banán
herr schmidt szeretni olasz pizza
páciens előtt nem lenni titka
menni nyaralni adria
szeretni szoknya fokhagyma
szeretni kövér nő
szeretni hátul szeretni elől
halál jönni kelet felől
 

én gyáva rezegni nagyon
váróteremben élet légycsapóval
vágni engem nyakon
 

én lenni
elnökök vezérek
szavak kínai falát
megmássza a halál
én tolatni utcán
venni virsli
ára lenni potom
nadrágban térd
verni vándorbotom
menni dolores
sarkon állni egy magyar
egész délelőtt
ő lenni menekült király
mikor bepiál
ő ülni börtön öt év
nézni tükörben
nap hold akasztás tisza-kanyar
minden reggel őr mondani
lógni te is hamar
ő lógni külföld
gyalog vonaton
este félni
fa susogni be ablakon
ő kivágni fa
természetbarátok jönni
írni cikk
cikk jönni utolsó oldalon
ő nem lenni akármi fráter
ő jönni pszichiáter
 

én lógni öröklétben vizes madzagon
élet csillagokat látni
végtelenre dagadt lila talpamon
 

én lenni
élni külföld élet
pénz nyelv zászló
himnusz bélyeg
elnökök vezérek
előkotorni megfelelő
ott ahova érek
pszichiáter mondani
relex relex magyar
nem gondolni mi lesz
nem gondolni mi volt
menni alpok menni tirol
menni copacabana menni hawaii
menni estélyek bálok
new guineában még élni kannibálok
menni brazília menni szahara
moszkva ankara
menni utcákon vinni plakát
lenni izgalmas felvonulás
provokálni járókelő rendőr
lobogtatni piros kendő
lenni kommunista
szó ígérni jó szórakozás
tortúra-vita
lenni régimódi proletár
folt rakni maxi-kabát
hús nélkül enni főzelék
moziba nyilvános helyen
turkálni titokban
meleg selyem
mikor senki nem néz oda
dugni csokoládé pofa
 

én menni plakáttal hátamon
élet gumibottal jönni
vágni engem nyakon
 

én lenni
elnökök vezérek
mi meghalni mindnyájan
úgyis téves csatatéren
pszichiáter mondani
aludni aludni
ellenség nem lenni
nem lenni susogás
ablak fa
nem lenni cella őr akasztás
tisza-kanyar
nem lenni magyar
venni kutya
venni
menni spanyol mallorca
enni
nézni bika
szagolni mimóza
enni sós hal
újság nem olvasni
vecsere vecsere
vacsornya vacsornya
alonypor alonypor
forradalomfesztivál
szórakoztatóháború
hullaaukció csontkereskedés
elosztás elkobzás
államosítás csőd
belső piac(lélek)
ledolgozás lockout
 

én megúszni szárazon
élet honorárisan jönni
vágni engem nyakon
 

én lenni
elnökök vezérek
én nem látni sehol határ
én látni új látóhatár
én menni utcán
látni herr hallon
sétáltatni kutya
túloldalon
ő jönni messzi India
lenni szárazság
állat megdögleni
ember feküdni halott
mama kút ugrani este
papa menni zarándok
ő menni külföld
lenni orvos
lenni villa medence pénz
víz tej méz olaj
ő mama kút ugrani este
ő mama nyolc gyerek
mind meghalni
ég hamu gangesz
ő nem india
ő új név új passeport
ő kapni sürgöny
papa ég hamu gangesz
ő feleség buchenwald
 

ő feleség ideg máj szív tüdő
ő feleség nyugágy pongyola
ő feleség kommunista doktor fizika
ő feleség ő feleség
 

én hallgatni ő papol
élet lassan felmászni zászlórúdra
lobogni ott nagyon
 

én lenni
elnökök vezérek
én menni külföld
mit munkaengedély
kofferban szalonna
két kiló kenyér
én lenni kormányeltörésben
ez nem lenni vers
én imitálni vers
vers lenni tócsa
beleülni lenni szivacs
tönkretenni új ruha
tócsában találni
sok kövér kukac
proletáriátusnak
proletáriátus jövőbe vetni horgát
fogni fürdőszoba
vers lenni kérdezni:
bírni el pici egér
hátán egész-ház
ha bebújni lyuk?
én két gyerek
én motorfűrész
erdő vágni fa
én gomba
én madár
én különféle vad
különféle tárgy
név nem tudni
délután sötét fáradt
este kemény szivornya
asszony lepedő ágy
clitoris
rátenni ujj
nem gondolni
kollektív nem gondolni privát 

Balassa Péter:

A MENEKÜLT KIRÁLY, avagy a polgárháború előérzete
 

Thomka Beátának
 

A Kormányeltörésbenről nem tudok úgy írni, hogy – a fenomenológia szellemében – csakis magát a dolgot nézzem. Világköltemény nem tűr redukciót, még a fenomenológiait sem. Az az életvilág sem, amiben létrejött, s ami keletkezése óta úgy alakult, itt és ott, ahogy alakult. A Kormányeltörésbent legföljebb újraolvasni tudom, abban a folyamatban, amelyben egyre jobban beleírja magát életvilágomba, átírja életünket, miközben maga ez az élet is egyre képtelenebbül áthúzza az olvasó, az itt-élő interpretációs tudását, készségeit, olyan "írást" teremtve, mely bizonnyal minden, teremtésről-rajzolatról-formáról alkotott elképzelésünket keresztülhúzza és meghazudtolja. Nem tudom, milyen ez a mű (jó-e, rossz-e), mekkora s mihez képest. Domonkos István ugyanis létrehozza ebben a költeményben azt, ami a művészetben a legnagyobb kísértés, legnagyobb bravúr és a legveszélyesebb igazság: mintha közvetlen, tehát fokozhatatlan életigazság volna. És mégsem "volna", hanem az. Ugyanarról van itt szó, mint a "szent" magyar költészet legjobb magaslataiban: mintha nélkülük nem élnénk, nem lennénk azok, akik, mintha ez a költészet teremtette volna meg – igazából – a magyar eidost. Van ilyen és még sincs. Ez a mintha, mely a művészet végső küszöbe, igaz csalárdsága, kinyilatkoztatásszerűsége, a létező létét metaforává alakítja – lenni, mint (Ricoeur). Csak ebben ismerünk rá létünkre; a kopula rögvest egy hasonlítószerkezetbe ágyazottan jelenik meg, s mindig így. Ennek egyik megrázó tapasztalása – újra s újra elolvasni a Kormányeltörésbent. Az igazi nagy költészet veszedelmes hatalom, de mintha csak ezen a magaslaton, ebben a magasságban lenne érdemes élni, azaz tapasztaláshoz jutni egyáltalán. Az igazság mint előérzet, mint jóslat, mint idegtépő ellent-mondás és ki-állás magasságában, a metafora sűrítményében (Dichtung), mely újrakezdhetővé, újrarendezhetővé teszi a maga elviselhetetlen, anyagszerű tömörségében, erőösszpontosításában a létet, amelyben egyáltalán kimondhatóvá-meggondolhatóvá, tehát tapasztalattá válik a kopula rejtélye. A lenni csak metaforaként beszél – ez az a tapasztalat, amihez akkor és ott jutunk el (bármi legyen is a létrangja, a közege stb.), amikor és ahol sűrítés, feszültség, erőkoncentráció lép fel, azaz a költészet.
Talán nem kell túlzottan lefordítani, agyoninterpretálni a Kormányeltörésbent ahhoz, hogy újra kimondjuk a köztudomásút, a triviálisat – ebben a költeményben az egész magyar és közép- és dél-európai világ lírája-életvilága benne van, függetlenül attól, hogy milyennek s mekkorának tartjuk. "Az én versem", ennyi. Ezt ugyanis az egyes ember nagyon ritkán és elenyésző esetben mondhatja anélkül, hogy komolytalanná ne válna. És az is szinte közömbös, hogy mely verseket nevez meg, mekkorákat s milyeneket. Biztos, hogy lesznek benne úgynevezett közösek: az Éj monológja Csongorból és a késői Vörösmarty, a halotti versek Csokonaitól, Berzsenyi sokszor, Petőfi, Arany úgy, ahogy van, Ady eltévedt lovasa s mindaz, amit ez jelent, s mindaz, amit Ady neve teljesen függetlenül a "termés" irodalmi értékének immanens egyenetlenségétől, jelent (most a szó kultúrantropológiai-szemiotikai értelmében), József Attila, Babits, Füst (Zelk Sirálya, igen, igen!), Pilinszky, Weöres, Nemes Nagy, úgy, ahogy vannak (most csak a halottakról, akik mindig az "élén" vannak annak, amik voltunk, lettünk). Az "én verseim", itt, a régióban, játékosan, nagyszabásúan és reménytelenül. Szinte csak ezt szeretem Magyarországban (magamban), hogy így és szinte kizárólag így, ennyire ki tudja fejezni magát (magamat). Zabolátlanul, végsőkig mesterien, megformáltan és ormótlanul, bezártan és kozmikusan, primitív elementaritással és a teljes európai rafinériát felszíva. Zsoltár, exodus, templom, pascha, gálut és alija, identitás a mixtúrában. Közhely, hogy az úgynevezett magyar géniusz: zsidó sors. Egy menekült király sorsa. A Kormányeltörésbent is egy "zsidó" menekült király írta. Királyi csavargó. Amit írt, az maga a menekült királyság. A menekült király birtoka. Föld, mely: nincs, nem lehet. Mégis van, mint... A menekült, a menekülő géniusza nem a magyar magány, nem a bujdosó, nem a fóbia és nem a sérelem, hanem mindennek a megtapasztalása a szublimáció és az archaikus tudattalan feltárása, metaforizálása útján – az igazságtalan külső/belső megtörténés igaz történetmondása. A vén cigány csak mint költemény igaz. De igazsága a magyar géniusznak, a menekült királynak kizárólag addig és annyira van, ameddig és amennyire van, mint a vén cigány. Mutatis mutandis ez a Kormányeltörésbenre ugyanúgy áll. Magyar géniusz addig létezik, ameddig ki tudja fejezni magát, mint ellentmondásban, azaz kormányeltörésben lévőt önmagával. Ameddig önmaga ellenére létezik. A metafora a hátán egy menekült királyt hordoz, mert a metafora magával viszi a földet, amit el kell hagynia, hogy hűséges maradhasson. Azzal, hogy a metafora: a mint, azzal valami ellen lép fel. A van csak a metaforában kap jelentést: nincs reálisabb valami az igazi költészetnél. Közvetlensége mégis életveszélyes, mert a látszat valóságának sötét és csábító vizeire csal. Ám mintha mégis csak ezzel az életveszéllyel való pontos szöszmötölésnek, határhelyzettel való bajlódásnak volna meg a felhívó ereje, hogy: a puszta életben maradás csak az életveszéllyel szembesülve, a menekült királyságban nyeri el egyáltalán lehetséges értelmét. Mintha csak a művészet (költészet) lenne képes arra, hogy a közvetlenségén, a látszatszerű felfokozott valóságosságán keresztül eltávolítsa magától, észre térítse az emberi lényt. Hogy megmentse. Addig is...
A költészet valóban – Worte wie Blumen, Blume des Mundes... Igazi kritika, megfosztás és lecsupaszítás tényleg különösképpen a szavak virágainak előjoga, a látszat csalóka voltának igazságképessége.
A magyar géniusz a költészetben ugyanaz, mint a mindenkori bolygó zsidó (Arany!) vég nélküli jajpanasza, siránkozása, lealázott, sértett indulata és megfegyelmezett röptetése, ráolvasás és a forma "hideg" ökonómiája, suhanás és döcögés, ló és szekér, kozmikus kicsinységek, szilaj és megrendült dadogás, kiegyensúlyozatlan és igazságtalan, hogy elmondva igaz és valóságos legyen. A magyar géniusz: természetes keveredés, magától értetődő tartozás az össz-európai világerdőhöz, hegy-völgyhöz, legelőhöz és lapályokhoz. Ez és csak ez a keveredés teremti igazán az anyanyelvet, szinte haszontalan, használatlan vagy rosszul használt kincsként, istenesen és istentelenül. Domonkos nyelvzavara nemcsak nyelvkritika (s végképp nem a nyelv játéka), hanem elsősorban nyelvteremtő megvilágítás. Az interpretáció (a közbeszólás) felülkerekedése az ön-reflexión. Ez a nyelvzavar mintegy kritikailag előre teremti a polgárháború állapotát, nyelvében jósolja az össze-férni képtelenség centrifugális erejét. A polgárháború nem az egység, hanem a sokféleség tagadása. A polgárháború nem az egymást nem értés, hanem a túlfeszített, önféltő egymást értés állapota. Ez az, ami a Domonkosban feltörő nyelvzavarhoz, a polgárháború előzetes "magyarázatához" vezet. Nagyon is kiszámított, okos interpretáció ez a költemény, valami eleve meglévőt és a priori lehetségest előre sejtet. Egészen kevesen – Domonkoson kívül Tolnai Ottó, Parti Nagy Lajos, más közegben pedig Jeles András – merészkednek a délkelet-európai, balkáni, illír, levantei lepusztult karnevál mélyére. Mert ott nem Történelem van, soha nem volt, hanem kaotikus történetfoszlányok – a nyelvzavar melegágyai, amelyekben mindenki túl-érti a másikat: csak magában bízhat, csak magához ragaszkodhat, csak egyszavas mondatokban, tőmondatokban, kipréselt egy-szavakban beszélhet. Más lesz, de monologikusan, ezért kell vesznie. A permanens polgárháború (látens vagy manifeszt – itt, ezen a tájon alig van különbség) igazi végződése a -NI. Az infinitivus, ami nem engedi meg a ragozást. Minden polgárháború oldódása, kisimulása azzal kezdődik, hogy az infinitivust, a -NI-t mégis elkezdjük ragozni. Domonkos költeménye infinitivusi dadogásával egyszerre világít rá a polgárháború eljövetelére, mintegy húsz évvel korábban és a keserves szabadulásra (a ragozás utópiájára, éppen annak hiányával), ami még sokáig sehol... A nyelvi lefokozásnak, a teljesség-pusztulásnak, az együttélés-siratónak, ennek a különös délkeleti dekonstrukciónak is megvan a maga pathosa. A formátum: csonkulás útján. Ez a költemény mintha már 1971-ben menekülőre venné, a nyelvzavar sehová-jába. Végzetes sodrása, szenvedő zsolozsmázása nem aránytalan, hanem magában hordozza az életvilág kaotikus aránytalanságának valóságát. Referál valamiről, ami maga aligha lehet referencia, mégis – benne van. Ez a vers már nincs otthon, jóval "azelőtt". Nyelvi immigráció, nyelvvesztés, nyelvhelyességi összeomlás, lexikai apokalipszis, mégis, maradéktalanul életrajz, életút, vándorlás, mint egy szenvedélyes csavargó tiszta ténymegállapítása (a vendégmunkás léttől a "68 utáni baloldal nagyszabású önkritikai lamentációjáig ívelve: ebben is egy hatalmas, kétszáz éves paradigma gyászénekét hozza elő, ami még mindig szól, '89 után is, sőt, új hangsúlyokkal). Az örök helynélküliség kaján fenomenológiája a szó primitív megőrzésének kísérlete az "írásban": -NI. Lásd még: lenni, mint. A metafora nem-romantikus, narratív természete tárul fel itt. Az én-es líra érvénytelenedésének korszakában, régóta – most derül ki csak igazán, hogy az igazi Dichtung igenis "elmesélhető". A sűrítés maga a történés.
A Kormányeltörésbent az örökkévalóságig lehetne folytatni, mintegy a ragozás szétzúzását reprezentálva. A -NI bármeddig pergethető, mint a Möbius-szalag, a perpetuum mobile, az ima monotóniája, a káromló zsolozsmázás, a politikai/anarchikus/balos messianizmus – olykor emberhez egyedül méltó – végtelen, kielégíthetetlen melankóliája.
A "lírai én" tévelygése ("Elmém csak téveleg széllel kétségében") itt a látszat, a közvetlenség csábítása. Mélyén az infinitivus összemberi nyelvzavara és örök ismétlődése, a makogó végtelen, mint a "nagy Elbeszélés" lerontott, fantomszerű minimuma. Történet ez, nem "élmény": vers lenni tócsa / beleülni lenni szivacs.
sarkon állni egy magyar / egész délelőtt / ő lenni menekült király – Igen, a király vendégmunkás-király, kuka-király, guberáns-fejedelem, zsidó-magyar nyomor-herceg. Száműzetése az ország. Király, de csak addig, amíg menekül. A menekülés a nyelvtől az ő országa: puszta ország, átokföldje. -NI annyit tesz, lenni, mint.

1983–1994