Kéktúra - Hűvösvölgy, Zsíros-hegy
Éjfélig a fejemtől kétszáz méterre féktelenebbre sikerült buli zúgott, végül három órát sikerült aludni. Ezután jött valami, és járkált a sátor körül. Láttam, Réka is ébren van, néz. Egy darabig bámultuk egymást a csendben, avalami pedig járkált.
KÉK - 3.
04. Hűvösvölgy-Gyermekvasút
Az Árpád-pihenőből nyílt hasonlóan szép kilátás a városra, de a megszokott gyakorlat (itt-ott a fák között meglepetésszerűen felbukkanó panoráma) folytatódott. Ahogy lassan alkonyodott, mindig más fényben látszott ugyanaz, mintha nem is egy várost néznénk egész nap. Lenyűgöző volt, pedig azt hittem Pest engem nem nyűgöz le. Ezen kívül a vadaskerti emlékműre emlékszem, mert akkor már annyira fájt a lábam, hogy az első üres padnál le kellett vennem a cipőt, hogy ápoljam. Kellemes kis kiránduló hely volt ez, sok családdal, gyerekekkel meg kutyákkal, nagy mezővel és zavarba ejtően jó hangulattal. Én meg szenvedtem és nagyon szégyelltem magam emiatt. Ültem a padon, mellettem a cipőm, kezemben a térkép, és sehogy nem akart a mai nap "30 kilométeres" lenni. Még 14 se, és már esteledett. Ezután jött az első kompromisszum: jó lesz nekünk Hűvösvölgy is. Majd holnap jobban megy minden, de ma ott alszunk, kész.
Mire a gyermekvasúthoz értünk, már majdnem sötét volt, és természetesen csak a kocsma volt nyitva. A vasutas fiúk viszont még ott kocsmáztak, és igen előzékenyen betörtek nekünk az állomásra a pecsétért, aztán szálláskeresés előtt még söröztünk mi is egy szolidabbat. Nem is tudom jutalomfalat volt-e vagy vigaszdíj.
Ettől kezdve sokkal élénkebben emlékszem mindenre: az útra az ifjúsági tábor felé, a táborra, ami a jelek szerint évek óta nem működött (kétszer körbejártuk az egészet, de minden irányból zárva) és egy nagy füves térre. Ez az egyik oldaláról erdővel szegélyezett - innen jöttünk elő legelőször - másik oldalon a fantom tábor, harmadikon pedig néhány ház, néhány fa és a műút. Minden békés és kihalt, így jobb híján eldobtuk a sátrat a "néhány ház" és a "néhány fa" közé az úthoz közel. Életem első és utolsó vadkempingje.
Éjfélig a fejemtől kétszáz méterre féktelenebbre sikerült buli zúgott, végül három órát sikerült aludni. Ezután jött valami, és járkált a sátor körül. Láttam, Réka is ébren van, néz. Egy darabig bámultuk egymást a csendben, a valami pedig járkált. Erre idegesen kimentem. Sehol semmi és senki. Visszafeküdtem, aztán fél perc múlva újra zörgés a sátor körül. Gondoltam inkább alszom – kit érdekel az egész – de aztán nagyon is érdekelt, újra kirontottam. Csend. Körülvilágítottam a sátrat, de minden békés és főleg mozdulatlan. Lefeküdtem. Gondolom sejted mi következett fél perc múlva. Kicsit néztünk egymásra Rékával, aztán, mint az eszelős ugrottam ki, de persze semmi. "Oké. Akkor most csomagoljunk, és húzzunk innen a francba!"
Ott tanultam meg fél perc alatt összecsukni ezt a mostanában divatos eldobós sátrat. Öt perc múlva menetkészek voltunk, és minden elképzelés nélkül elindultunk akárhová, lesz, ami lesz. Jó darabig bolyongtunk ezután Máriaremetén, végül egy szép, uras emeletes ház előtt szakadt el a cérna. Letettük a táskát, leültünk a ház előtt a lépcsőre, a zaklatott kutyával se törődve ülve elaludtunk. Ő meg jó fej volt: amikor látta, hogy nem tűnünk el, de be se törünk, lefeküdt mellénk a kerítésen belül, és ránk is meg a házra is vigyázott. Hajnalodott, amikor elindultunk onnét.
05. Zsíros - hegy
A napfelkelte Máriaremetén. Ez is egy olyan mozzanat, amit sűrűn emlegetünk azóta, és kisebb csodaként tartjuk számon látnivaló kategóriában. Ha teheted, menj ki egyszer nyáron (tiszta időben) olyan 5 – 6 óra tájban reggel, és élvezd a látványt, a nyugalmat. Ki gondolná, hogy ilyen könnyű költészetbe keveredni Budapesten? Szerencsére fotó nem készült róla, megmarad az élmény varázsa, megfelelően töretlenül, egész életemben.
Aznap reggel még a Máriaremetei kegytemplom ért hasonlóan váratlanul, bár a térkép nem csak jelzi, hanem egész részletes leírással is szolgál róla. Erről akkor nem tudtam. Az első leírás, amire emlékszem, az a Remete-barlangról szólt, de letettünk róla hogy megnézzük, mert 2008 júniusában lakott benne valaki. Akkoriban féltem mindentől és mindenkitől (bár oda most sem szívesen mennék föl), úgyhogy nem erőltettem itt a hosszas nézelődést.
Sokkal nagyobb hatással volt rám a Remete-hegy oldalából nyíló kilátás, valószínűleg Remeteszőlősre, ráadásul már nem szenvedtem annyira a hegymászástól sem, mint előző nap hasonló terepen. Kezdő túrázóként "a világ végén", hátamon a 14 kilós zsákkal, ennyi sikerélmény is óriási előrelépésnek tűnt, pláne ilyen éjszaka után. Ez a „szép kilátás” (a térkép is így jelzi) már határozottan „jutalomfalat” volt, bár itt sem időztünk sokat. Hamarosan Nagykovácsiba értünk, ahol az első épület rögtön a Muflonitató volt, ez a következő bélyegzőhely. Mint a mesében: kisompolygunk az erdőből, állunk a szélső ház előtt, és egyszer csak kiderül, hogy ez a bélyegzőhely hátsó kijárata, és éppen akkor nyitnak. Örömünkben reggeliztünk egy jó órát. Végre sikerült némi előnyt kovácsolni a rövid és nyugtalan éjszakánkból: reggel kilencre értünk ide, ami azt jelentette, hogy megtettük a mai út több mint egyharmadát. (Később, amikor kialakítottunk magunknak egy működőképes rendszert a napjainkra, nagyjából ilyenkor szoktunk indulni.)
Jó érzés „túlteljesíteni” rögtön második nap, a hely is jó hangulatú szép idővel, hideg sörrel, sikerélménnyel. Nehéz innen továbbindulni.
Kapcsolódó: Kéktúra
