fáraszt ezt leírnom
mert a vége
átfordul ledérbe

ZALÁN TIBOR

Nap-Szilánkok

1. palics, vasárnap, 2010. június 27.

hajnal
ketten már ébren
én és a palicsi tó
(itt lakik tán
errefelé a
tolnai féle ottó)

MAO PO   KIABÁLOM

s a túlparton – látom –
ott üldögél
domonkos pista
a túlpart
már svédország

        CSAK EZT ITT
 

senki sem tudja
nagy idők
nagy a csönd
csöndön
keresztül madarak
talán sirályok
elég régimódi
itt ballagni a parton
így ahogy
ballagdálok
lézengek és fájok
bár már nem is tudom
mitől mert
és pedig
vagyok szeretve
a tó fölött könnyű köd
mintha remegne
a mólón
a régről itt hagyott
fabódét
vörösre-fehérre meszelve
mintha
távolabb sodorná a csönd
közben
valami a múltból
ideköszön
lehet kosztolányi
vagy csáth a morfinista
issza épp
keserű kávéját
egy pamlagon elheverve
desirée nemileg nem jó
írva némileg
utóbbi által egy
naplópapír-helyen
nincs mozgás
nincs papírhajó
se mi
kívánságot
vagy sorsot
innen
tovább vinne
ballagok

          A PARTON

túl vagyok-e
vagy még innen
se tudható
a palicsi tó
nem válaszol
monoton hallgat

MAO PO  ELTŰNŐDÖM
 

hogy
lehet belakni
ekkora birodalmat
de nincs
erőm végiggondolni
bár időm lenne
ha van még
talán
ha van ég alám
csak ezt sem érzem
már pontosan
ahogy
fölsejtettem
magamnak egykor
rég
távolról harangok
mint kik itt maradtak
elmerült időből
s csak
a percek szaladtak
tova rajtam
és azon is túl
szabadon ott
zengedélnek
hallgatok nézek
hangtalanul
valahogy sehogy
bár irgalmatlanul s

          MÁR LEGESLEGBELÜL

a palicsi tavat
­- magam se
értem ezt hogyan –
egyszerre
beszippantom
magamba foglalom
mégsem
viszem el
egyedül hova
tova
itt megemésztem
helyben
ha nincs már út
sem erre
sem arra
aztán meg semerre
tehát ezt is itt
hagyom
haló hahó s még hahó

MAO PO   HA!         HÓ!

tenger is lehetne
nagyobb ködben ez a tó
tenger és itató
palicsi tenger
eljátszanék még ezekkel
vajdasági végtelen
bácskai vég
valahol
egy hajnali várfok
már felvöröslik ég
pót-kapitányként
képzelgek
mert tudom
igazi
kapitányok
nyüzsögtek
egykor ezen a tájon
kik védtelen alszanak
már odafent
egy matrózkocsma
küszöbén elheverve
(régen s leverve)
egyszerre
s ezért
sziveriről
szólal meg a hajnal

               DE TOVÁBB LÉPKED

majd tőle is
tudom
ahogy tőlem el
a léha délelőtt
s a többi telő óra
nem sorolnám
most végig az időt
nincs hozzá időm
s fogy az erőm
hozzá hozzám
fáraszt ezt leírnom
mert a vége
átfordul ledérbe
nyafogok csak mint
a csiklandó-fácskájában
hiányos kacér nőcske
 

hegyhátszentmárton, vasárnap, 2010. július 4.